The Liar /Befejezett/

16.rész ♡ Mert idol vagyok...

- YoonGi szemszöge -

Még mindig csak serényen gondolkozva bámultam Choát, aki karomat gyengéden megütve sürgetett, hogy válaszoljak már végre. Valóban nem nézett ki túl fényesen a lány, és ha azt akartam, hogy ne ájuljon el, muszáj lett volna végre beleszólnom abba a nyamvadt telefonba.

- Öhm... - köszörültem meg a torkomat, mire a vonal túlsó végén lévő fiú azonnal elhallgatott. Feltűnhetett neki, hogy nem éppen egy lánnyal beszélt.

- Kivel beszélek ? - hangzott fel a kérdés, ugyanis még mindig nem tudtam kitalálni, hogy miként tálaljam a sztorit. Aish... Mindegy, a testvére, csak nem fogja elkotyogni, hogy kivel beszélt...

- Min YoonGi vagyok - válaszoltam végül szememet lehunyva és egy nagy levegőt véve az előttem lévő lányra néztem, aki egyre sápadtabbá vált, habár valószínűleg a telefon fénye is játszott rá. - Beszorultam egy liftbe a nővéreddel, aki azt kérte hívjalak fel. Mindjárt elájul, úgyhogy ha tudnál valamit tenni, azt megköszönném - magyaráztam és azonnal távolabb tartottam a fülemtől a készüléket, ugyanis ez a srác képes volt és beleüvöltött a telefonba. Bár gondolhattam volna, hogy egy ilyen lánynak nem sokkal normálisabb a testvére sem...

- Hogy micsoda ?! Várj, várj, ugye nincsen sötét ? - találta meg ismét normális hangját, ami miatt én magam igazán megkönnyebbültem. Nem terveztem még ilyen korban megsüketülni.

- Hát, ami azt illeti, de igen. Valószínűleg áramszünet van...

- Ez most komoly ?! - jött az újabb kiakadás, mire dühösen beszívtam a levegőmet és homlokomat ráncolva bámultam magam elé.

- Igen az, és ha még egyszer beleordítasz a telefonba, leraklak - figyelmeztettem, ugyanis már rohadtul kezdett elegem lenni belőle. Anélkül is mindent jól hallottam, hogy ordítani kellett volna neki hozzá.

- Oké, oké. Bocsánat... Aish... - sóhajtott fel gondterhelten. - Figyelj, telefonon keresztül nem hiszem, hogy sokat ér neki a hangom. Muszáj ahhoz mellette lennem, hogy lenyugodjon. Így meg kell téged kérnem valamire - magyarázta és jól kiéreztem hangján a kétségbeesést. Mondjuk megértettem, a nővére mindjárt elájult, ő pedig nem tudott semmit sem tenni érte. Biztos idegörlő lehetett.

- Mondjad - túrtam zavartan hajamba és reméltem, hogy semmi túl megterhelőre nem fog megkérni, mert túl sok mindent azért nem tettem volna meg a lányért. Olyan jóban azért nem voltunk.

- Mesélj neki egy történetet. Gyerekmese is megteszi, közben pedig fogd meg a kezét és nyugtatólag simogasd meg. Ettől biztos meg fog nyugodni - mondta el lépésről-lépésre, hogy mit kell tennem és kényszeredett nevetésem miatt rájöhetett, hogy annyira nem repestem az ötlet hallatán. Sőt... - Képzelheted, hogy nekem mennyire tetszik az, hogy egy teljesen vadidegen srác nyugtatgatja a nővéremet, de mást én sem tehetek, úgyhogy muszáj neked megtenned. Ha nem cselekedsz időben, akkor légszomja lesz, nem pedig elájul.

- Aish... Jól van, jól van, értettem - vettem egy nagy levegőt és megköszönve a segítségét leraktam a telefont. Idegesen figyeltem, ahogy Choa lehunyt szemekkel vette egyre gyorsabban a levegőt, miközben gyöngyöző homlokáról csorgott le a verejték. Miért reagál így erre a helyzetre ? - Na jó - sóhajtottam fel és leülve elé a földre törökülésben, megfogtam a kezeit és gyengéden rászorítottam, majd erősen agyalni kezdtem valami történeten. Különben is, ki az, aki valami ilyen gyerekes dologtól lesz jobban ? - Csak egy idióta macis történetet tudok, az is jó lesz ? - motyogtam magam elé, és mivel valóban nem jutott eszembe más, így lassan belekezdtem a maci család történetébe. Ahogy gyengéd hangon meséltem és közben hüvelykujjammal Choa kézfejét simogattam, légzése kezdett normalizálódni, habár túl sok élet nem tért vissza arcára. Olyan esetlennek tűnt, hogy valóban megsajnáltam. Ő, aki simán leütött egy férfit és bármikor megalázta magát, ha arról volt szó, hogy tudott ilyen mértékben kiakadni azért, mert bent ragadt egy liftben ? Nem értettem, tulajdonképpen nem is érdekelt, de furcsa érzés volt így látni őt. - És boldogan éltek az idők végezetéig - fejeztem be a mesét, majd egyik kezemmel továbbra is fogtam az övét, másikkal pedig keresni kezdtem a zsebemben zsepit. Találtam is egyet, amit előhalászva, lassan feltérdeltem és közelebb hajolva a lány arcához, letöröltem a homlokát. - Komolyan, hogy lehetsz ennyire szerencsétlen ? - morogtam neki, miközben tincseit füle mögé tűrtem. Közelről látva az arcát, nem is tűnt olyan ellenszenvesnek. Hihetetlenül kis szája volt, szempillái olyan hosszúak voltak, hogy bármelyik lány megirigyelte volna, arca nem volt olyan vékony, de pont megfelelő volt, ezen kívül voltak kisebb bőrhibák rajta, amit csak egy egész kis sminkkel takart el. Azt legalább becsültem benne, hogy mert saját maga lenni. Lila haja pedig igazán jól állt neki. - Hah - horkantam fel és visszaültem a földre. - Miért is elemzem így ki ? - támaszkodtam meg kezemen, miközben másikkal továbbra is nyugtatgattam. Látszólag bejött, ugyanis egyre inkább lazult meg arcvonása és szép lassan el is nyomta az álom. Többször is gondoltam erre, de így valóban, szépnek tűnt.