The Liar /Befejezett/

37.rész ♡ Csak egy kívánságom van

Arcomat kezembe temetve ültem JuWon kórházi szobája előtt, miközben arra vártam, hogy YoonGi visszatérjen a vásárlásból. Kezdtem kicsit rosszul lenni attól, hogy reggel óta nem ettem és hiába nem ment volna le egy falat se a torkomon, ő nem hagyta, hogy éhen maradjak. Nem akarta látni, ahogy én is összesek. Így is elintézte, hogy az öcsémnek saját szobája legyen, ami miatt nem lehettem neki eléggé hálás, így nem tiltakoztam sokat az ellen, hogy kimenjen. Eléggé sok gondot okoztam neki, nem akartam még többet fölöslegesen.

Lassan felemeltem a fejemet, ugyanis cipők hangjára lettem figyelmes, melyek tulajdonosa futott. Ahogy elnéztem a hang irányába, megpillantottam NaRit, aki észrevéve engem lelassított és közvetlenül előttem megállt.

- Sajnálom, hogy ennyit késtem. Csak a szüleim... - vette szaporán a levegőt, de fejemet megrázva jeleztem, hogy semmi baj. - Ő... Jól van ? - bökte ki lassan, bizonytalanul, de bólintásomat látva megnyugodva lehunyta a szemét.

- Haza felé tartott, mikor rosszul lett, majd beszállították. Az orvos szerint mostanában nem szedte a gyógyszerét folyamatosan - magyaráztam idegesen és legszívesebben leordítottam volna a fiú fejét, amiért ilyen felelőtlen volt, de jól tudtam, hogy nem most volt itt az ideje. NaRi leült mellém és hátra dőlve fűzte össze ujjait ölében, miközben maga elé bámulva figyelte a földet. Ahogy fejben egy kicsit összeszedtem magamat jöttem rá, hogy valójában egy ideje már nem beszéltem a lánnyal. Soha nem akartam volna, hogy valami ilyesmi miatt találkozzunk újra. Viszont ha már így alakult, akkor szerettem volna, hogyha beszélünk a dologról. Legalább egy kis ideig mindkettőnk gondolatai elterelődtek volna. Tudtam, hogy JuWon se akarta volna, hogy betegesre aggódjuk magunkat miatta. - Figyelj NaRi... Én... Sajnálom - sóhajtottam fel, ugyanis nehéz volt ezt az egy szót kinyögnöm. Egyszerűen nem éreztem magamat olyan embernek, akinek érdemes lenne megbocsátani. Mégis szerettem volna, hogyha rendeződnek a dolgok a lánnyal. JuWon után már csak ő maradt nekem. Ő volt az egyetlen biztos pont az életemben és nem akartam még őt is elveszíteni a saját hülyeségem miatt. Azt már nem éltem volna túl.

- Mégis micsodát ? - pillantott felém szeme sarkából, mire torkomat megköszörülve tettem hozzá még pár dolgot. Hisz mondatom valóban nem volt egész.

- Hogy akkora hülye voltam. Tudom, hogy hallgatnom kellett volna rád, de nem ment... Féltem. Féltem YoonGi reakciójától - vallottam be, miközben lábamon pihenő kezem ökölbe szorult.

- Igazából én is túl...nyers voltam - gondolkozott el a megfelelő szón, majd végre rám nézett, ami miatt nem tehettem róla, de egy megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem. - Mégis mi ez a reakció ? Még csak rád néztem - mosolyodott el halványan.

- Nekem már ez is elég volt... Ahhoz képest, hogy mostanában kerültél, ez nagy előre haladás.

- Nem mondom azt, hogy túlzásba estem, mert azért azt nem tettem. Megérdemelted, amit mondtam, de abba nem gondoltam bele, hogy nehéz neked. Sajnálom - fogta meg a kezemet, mire nagyot nyelve néztem rá elszorult torokkal és ráztam meg a fejemet.

- Te ne sajnálj semmit. Teljesen egyet értek veled. Őrültség az, amit teszek, tudom jól, de...

- Már nem tudod meg nem történtté tenni - fejezte be helyettem a mondatot, mire csak keserűen bólintottam. - Azért nem fogok ilyen könnyen megbocsátani neked, de a haragomat most egy kis ideig jegelem a jelenlegi helyzetet figyelembe véve.

- Köszönöm - ráztam meg a fejemet mosolyogva és karomat kitárva öleltem magamhoz a lányt, aki tüntetőleg csak megpaskolta a vállamat, de éreztem, hogy ajkai neki is felfelé görbültek. Sejtettem, hogy ezzel még nem oldottam meg semmit, de legalább tudta, hogy mit érzek. Ennyi nekem pedig bőven elég is volt. Nagy egymásra találásunkat YoonGi zavarta meg, aki torkát megköszörülve állt meg mellettünk. Elhajolva a lánytól néztem volna fel rá, amikor is hirtelen egy kis doboz fagyi és egy műanyag kanál jelent meg a látóteremben. Nagyokat pislogva vettem el a fiútól és a meglepődöttségtől hirtelen nem tudtam mit mondani.