The Liar /Befejezett/

29.rész ♡ Keserves szerelem

 Hm... - ült le lassan YoonGi a székére és állát simogatva nézett felém. - Mondd csak, szedsz valamit ? Vagy ez egy átverés ? Esetleg valamilyen show része ? - halmozott el egyre idiótább kérdésekkel, amivel csak abban a gyanúmban erősített meg, hogy elveszítette a fonalat. Ugyanis kerek húsz perc eltelt az ominózus vallomásom óta és nem hogy választ kaptam volna vagy esetleg boldogsággal a szemében nézett volna rám, helyette próbált értelmes magyarázatot találni a nem mindennapi viselkedésemre. Ami hozzáteszem már csak azért sem volt logikus, mert már ismert annyira, hogy tudja milyen őrültségekre voltam képes. Ez a vallomás határozottan az első helyek egyikén végzett, de korán sem ez volt a legkínosabb élményem. Még csak zavarban sem voltam, egy percre sem. Ő meg úgy tett mintha annyira szokatlanul viselkedtem volna. Oké, annyiban igazat adtam neki, hogy azok után, hogy ismét visszautasítottam hirtelen megcsókoltam a másik pillanatban. Mintha valami személyiségzavarom lett volna...

- Ha ennyire zavar a kirohanásom, akár folytathatjuk a kapcsolatunkat ott is, ahol abbahagytuk. Te próbálsz rávenni, hogy beléd szeressek, míg minden egyes bukásod után a dormban a párnádat szorongatva zokogsz - bólogattam, mire a nevetséges feltételezésem miatt azonnal előjött sértett énje és egy csapásra felfogta, hogy nem vicceltem, nagyon is komoly voltam. Nagy sóhajt kieresztve fogai között állt fel és világoskék hajába túrva - ami miatt még mindig a hét törpe egyikére emlékeztetett - tett felém pár lépést és vállamat megfogva nézett mélyen a szemembe. Nekem azonnal kimentek a róla alkotott vicces képek a fejemből és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy végre reagáljon az előbbi vallomásomra, amit jól lehet tök fölöslegesen tettem.

- Choa... Szerintem menjünk be a kórházba - bökte ki, mire szememet forgatva ráztam le kezeit vállamról és bámultam hitetlenkedve, ahogy nevetett előttem. Valóban teli fogsoros nevetés volt, amit az én közelemben elég ritkán mutatott, ráadásul annyira jól szórakozott, hogy még a földre is leguggolt. Tudjátok mit lányok ? Soha... Ismétlem soha ne valljatok szerelmet egy fiúnak se... Kezemet ökölbe szorítva néztem ahogy jó kedve csak még nagyobbá vált, nekem meg azzal együtt süllyedt le a föld alá. Legszívesebben leütöttem volna, annyira, hogy ne is emlékezzen a vallomásomra, ami most már bevallom kezdett tényleg zavarba ejteni. - Bo-bocsánat - nyúlt kezem után, ugyanis elég nagy késztetést éreztem arra, hogy itt hagyjam, had szórakozzon csak magában, míg én valahol az ő kinyomtatott képét ütlegelem addig, míg minden fölösleges stressz ki nem jön belőlem. - Csak... Csak a dalszövegeden nevetek - pillantott fel rám, mire hirtelen azon kezdtem el gondolkozni vajon mit is írhattam, ami ennyire jókedvre derítette. - Nagyon... Aranyos... Azt hiszem ez a legmegfelelőbb szó rá - mosolyodott el, mire kínosan elhúztam a számat és lassan leguggoltam mellé a földre. - Tehát mégiscsak tetszem neked... - fogta hirtelen két keze közé az arcomat, mire csak csöndben bólintottam és elmélyülten bámultam bele sötét, csillogó szemeibe, amikből végre ki tudtam olvasni mit is érzett. Mert csak úgy árasztotta magából, hogy mennyire is boldog volt, egyben megkönnyebbült. Ekkor valami kellemetlen kúszott a torkomba, és bár tudtam mi miatt, megpróbáltam elhessegetni annyival, hogy most már visszajöttem hozzá és lezártam mindent. Ki tudja, a jövőben, ha elmesélem neki az idekerülésem valódi szándékát, talán majd együtt fogunk nevetni rajta.

- Bár azért nem volt könnyű dolgod velem - mosolyodtam el önelégülten, mire csak megrázta a fejét.

- Most rontottad el a romantikus pillanatot.

- Nem hiszem, hogy bármelyikünk ilyen rózsaszín.

- Honnan veszed, hogy én titkon nem vagyok egy igazán romantikus személyiség ? - vonta fel fél szemöldökét kérdőn és olyan komoly arcot vágott hirtelen, hogy muszáj volt nevetnem.