The Liar /Befejezett/

4.rész ♡ Mert itt kezdődött el minden

Miután torkomat felelőtlenül elhagyták ezek a szavak, legszívesebben még magamat is kiröhögtem volna, amiért ilyeneket mondtam. Még hogy ismerjük egymást. Hülye vagy Park Choa. Azért még mindig kitartóan bámultam azokba a fekete szemekbe, amelyekben halványan ugyan, de megcsillant az a szórakozott fény, ami mindenki szemében megjelent, ha valami viccesebb helyzetbe került. Nagyon úgy tűnt, hogy Min YoonGi jól szórakozott rajtam és a helyzetemen. Ez pedig mindennél jobban idegessé tett. De ha ahhoz, hogy a segítségére legyen a tervemnek, meg kellett hunyászkodnom előtte, akkor még ezt is bevállaltam. Az öcsémért bármit.

- Valóban ismerik egymást ? - kérdezte az egyik őr, mire az előttünk álló fiú semleges arccal és kínzó lassúsággal végig mért, majd tekintete megállapodott az arcomon. Gondolkozó fejet vágott, miközben levette szája elől a maszkját és állára csúsztatva azt, megnyalta a száját. Mikor ajkai apró gúnyos mosolyra húzódtak, már tudtam, hogy mi lesz a válasza. Hiába vágtam kétségbeesett fejet, hiába szolgáltattam ki magamat ennyire, hiába néztem rá esdeklő szemekkel, őt mindez meg se hatotta. Emiatt pedig legszívesebben neki ugrottam volna. Valóban kezdtem egy sasaengre hasonlítani.

- Fogalmam sincsen ki ez a lány - válaszolta kimérten, majd hátat fordított nekünk és folytatta útját valamerre, ahová már nem tarthattam vele. Az őrök ezt meghallva azonnal vonszolni kezdtek az ellenkező irányba, én pedig tehetetlenül lógtam a karjuk közt és bámultam az egyre távolodó alakot, aki hihetetlen mennyiségű gyűlöletet szabadított fel bennem, csak pár másodperc alatt.

- Elengedhetnek - motyogtam.

- Mi ? - kérdezte mogorván az egyik és ingadozó hangulatom miatt azonnal felé fordítottam a fejemet és bele ordítottam az arcába.

- Azt mondtam elengedhetnek ! - feleltem szikrázó szemekkel, majd kitéptem karomat a hirtelen enyhült szorításukból és előttük megindultam a kijárat felé.

- Ez őrült - suttogta az egyik behemót a másiknak, ami miatt hátra kaptam a fejemet és össze szűkített szemekkel néztem rájuk.

- Felkerültek a listámra - mutattam rájuk, majd hirtelen éreztem, hogy neki mentem valaki mellkasának. Nagyokat pislogva hátráltam párat és megpillantottam egy fehér pólós, maszkos alakot. Ijedt szemekkel méregetett engem, ami miatt összeráncolt homlokkal néztem továbbra is az arcát. Mintha én már láttam volna ezt a nyuszi tekintetet. - És tényleg... - jutott hirtelen eszembe, hogy hol is találkoztam vele, majd már hajoltam volna meg, hogy bocsánatot kérjek, amiért megint neki mentem, de erre két kéz hátrarántott és úgy fogott közre, akár a satu.

- Sajnáljuk, JeongGuk, ez a sasaeng beszökött, de visszük is ki innen - magyarázta ismételten az egyik és ez az őrült fan jelző már kezdett az agyamra menni.

- Hogy lehetnék már sasaeng, ha még csak a dalaikat se hallgatom ? - kérdeztem már fáradtan, ami miatt hangom veszített az erélyességéből, így nem is csoda, hogy meg se hallották, amit mondtam.

- Mit motyogsz ? - rántott rajtam az egyik őr, ami miatt fájdalmas szisszenésemet visszatartva beharaptam az alsó ajkamat. Túlságosan is erősen szorított rá a karomra, ami igenis fájt. Hihetetlen, hogy így kezelnek egy lányt.

- Semmit...

- Miért bánnak egy lánnyal ilyen keményen ? - szólalt meg a még mindig előttünk szobrozó fiú és hangja meglepett, ugyanis azt hittem, hogy már rég megkerült minket és elment. Szidalmazó hanglejtése miatt pedig meglepetten néztem a szemeibe és azonnal kiszállt belőlem minden düh, megenyhült tekintetétől, amellyel engem bámult.