Amíg a sötétség el nem jő. || Harry Potter fanfiction||FELFÜGGESZTVE||

~48~

Újra a vonaton ültünk csak Pansy társaságban. Az évek folyamán semleges lett köztünk a viszony. Nem utáljuk egymást, de nem is vagyunk barátok. Hiába gondoltam, hogy Parkinson vagy Zabini mellé ülök az úton nem jött össze. Semmi bajom sincs Draco-val csak.... Nem tudom... Lassan már meg is érkezünk újra a sulihoz, ezért mindegyikünk a maga közelébe tette a dobozát, mikor óriási fekete füst szállt a levegőbe. Olyan ismerős ez a szer meg maga a szag is..

-Mi volt ez Blaise?? - furdult felénk a szőke hajú srác.

-Nyugi fiúk biztos csak egy elsős benázik - nyugtatta a szembe ülő lány a többieket.
-Ugye Alic?? - szólított a nevemen a lány mire felfigyeltem. Értetlenül néztem a lányra, aki nagyjából ugyan úgy nézhetett rám, mint én rá mert nem értette.

-Igaza lehet Pansy-nek - kacsintottam a lányra. Nevettünk egy kicsit, mire a fiúk is teljesen lesokkoltak, hogy mióta vagyunk ennyire jóba.

-Gyere Draco ülj vissza! - próbálta visszaparancsolni a fiút a helyére, amit meg is tett. Tudni illik a lány még mindig bele van zúgva a szőkeségbe. Mindenki annyira megváltozott. Kinézetileg, szellemileg és lelkileg.

-Roxfort a legrosszabb iskola a világon. Inkább kiugrok egy toronyból minthogy ott aszalódjak még 2 évig - hallgattam, amit mondanak, de nem tudtam koncentrálni csak azon járt az agyam, hogy majd mit csináljak és hogy. Néztem ki az ablakon és végig kísértem a kinti világ mozzanásait.

-Ezt meg hogy érted?? - beszélgettek. Vagyis inkább a lány és a fiú.

-Arról, hogy jövőre már nem fogok ott unatkozni veletek bűbájtanon - gúnyos hanglejtéssel mondtad ki ezt. Én se tudom mi lesz a jövőbe. Nem hinném, hogy halálfalóként jövőre vissza kellene térnem az iskolába. A fekete fiú csak nevetett egyett mint mi Parkinson-al néhány perce.

-Ennyire tetszik? Meglátjuk ki nevet a végén - halk mozgolódást vettem észre a fejem fölül. Lassan felnéztem, de nem láttam ott senkit. Végig gondoltam mi lehetett ez és ekkor szembetűnt velem, hogy Harry-nek ott a láthatatlanná tevő köpenye. Valami gyanúja lehet, hogy így idemerészkedett. 1 órával később a mozdony besiklott a képző elé. Elérkezett a leszállás ideje. Felkaptam a cuccom és leakartam jönni a vonatról, de még megtekintettem, hogy biztosan nem hagyok itt semmit. A velünk egy idős fiú csak újra az ülésben ült.

-Nem jössz?? - kérdeztem tőle.

-Menjetek csak nekem van még egy kis dolgom - sejtelmesen viselkedett. A többiek eltűntek, de én még rászóltam mielőtt én is azt tettem volna.

-Ne csinálj hülyeséget - éreztem azt, hogy a túlélő fiúval akar valamit tenni.

-Van egy érzésem tudod miért maradok fent - mért fel alaposan valamiért.

-Efelől nincs kétségem - mondtam aztán a többiek után eredtem. Megvártak engem, hogy velük mehessek, ezért gyorsan felpattantam a hintóra és elhelyezkedtem két fiú mellett, amíg az őrök átnézték a cuccainkat. A jármű elindult a kastély felé a szokásos úton, mint minden évben. Nagy csönd telepedett ránk mintha nem is ismernénk egymást. Ugyan ez vonatkozott, míg felértünk a Nagy Terembe. Ott kezdődött el a beszélgetés mindenki között. A beosztás közbe megjelent a fiú, aki nem is akarom tudni mit csinált. Leült mellém, de egy szót sem szólt. Ezek után ettünk ,l, de végig bámultam az ajtót mikor jelenik meg Potter. Vacsora felé érkezett meg a kezében egy kendő, ami tiszta vér. Meglepődtem, de érthető volt, hogy valami ilyet akar tenni Draco, mert Lucius Harry miatt van börtönbe.

-Jó estét kívánok nektek - lépett ki az asztal mögül.
-Had mutassam be az új bájitaltan tanárt Horatius Lumpsluck-ot - majdnem mindenki boldogan tapsolt. Gondolhatjátok, hogy ki nem. Én se repestem a boldogságtól, de azért egy kis tapsot megérdemelt.
-Idén Perselus Piton tanárúr tartja a Sötét Varázslatok Kivédését - itt csak a mi asztalunk volt boldog. Már akire ez igaz lehet.
-Érkezésetek megmotoztak és átkutatták a poggyászotokat. Jogotok van megtudni miért - kezdett bele egy hosszú beszélgetésbe.
-Ennek az oka egy olyan személy, aki ugyan úgy, mint ti itt lakott, evett, aludt és tanult. Úgy hívták Tom Denem. Napjainkban már más néven emlegetjük. Akár lehet ebben a percben is sötét erők ostromolják az iskola falait. De ne feledjétek a legfőbb fegyverünk ti vagytok. Na és most sipirc az ágy - üldözött el minket.

Mindenki felállt kivéve a Malfoy fiút, aki nagyon maga alatt volt. Azért én nem voltam ennyire feltűnően aggodalmas. Mondjuk nem is nekem kell megölnöm az igazgatót. Én csak akkor avatkozhatok bele, ha nem meri és bírja megcsinálni ezt a feladatot. Gyorsan haladtam még mielőtt bárki hozzám szólhatott volna. Én nem vagyok a jók fegyvere, mert én a sötétséget szolgálom akaratomon kívül. 1 hét múlva bájitaltanra mentem már a ki tudja hanyadik órában. Mikor Lumpsluck professzor meglátott engem ijedten nézett rám. Remélem egyik diáknak se tűnt fel. Az óra eleje unalmasan telt majd megszakította ezt két betoppanó alak. Ha pontosítunk Harry és Ron.

-Oh Harry örülök, ,hogy megérkeztél és látom hoztál magaddal valakit - segélykérően nézett a tanár a vörös fiúra.

-Ron Weasley vagyok - mutatkozott be.