VágyÁlom

Bevezetés

- Jó reggelt! - hallom meg apám hangját a folyosóról - Igyekezz! Hamarosan érkeznek!

Ma jön haza a nővérem. Utoljára két éve volt itthon, ezért most nagy a nyüzsi. Anya korán felkelt, a kedvenc ételeit készítette el. Szobája frissen kitakarítva várja.

Nehezen, de kikászálódtam az agyból.

/Talán nem kellett volna hajnalig sorozatot néznem./

Egy gyors zuhany után felvettem a tőlem megszokott farmert, trikót és tornacipőt. Göndör hajamat kiengedve hagytam aztán elindultam a konyhába. Apa a nappali tükre előtt állva szenvedett a nyakkendőjével.

- Majd én segítek! - álltam elé.

Átvettem anya szerepét. Mindig ő köti meg. Persze hozzáteszi, hogy milyen férfi az, aki nem tud nyakkendőt kötni. Erre gondolva fel is nevettem. Mondani sem kellett min kuncogok.
Nyakkendő sikeresen megkötve. Egy kávé után a nappaliban vártuk, hogy végre meghalljuk, ahogy az autó a felhajtóra áll.

Órák teltek el ... Talán késik a repülő.
Izgatottan járkáltam összevissza, mialatt az apám két kávét megivott. Anya négy órája indult itthonról. A reptér egy órányi autóútra van.
Lassan az ötödik óra veszi kezdetét mikor megszólal a telefon. Apa a komódhoz ugorva füléhez kapja majd a mosoly, ami eddig az arcán volt lefagyott. Hirtelen aggódó, fájdalmas tekintet vette át a helyét. Felkeltem a kanapéról, hogy közelebb menjek, azonnal intett az emelet felé, jelezve, hogy menjek a szobámba.

- Miért?! - suttogtam, de szúrós tekintettel újra intett így inkább felmentem.

Néhány perc elteltével zuhogás és csörömpölés hangjától zengett minden. Lerohanva láttam, hogy apám tör zúz a nappaliban. Elé állva fogtam le a kezét, kértem, hagyja abba. Mondja el mi történt. Hogy ki és miért hívta az előbb.

- Ülj le. - idegesen túrt a hajába miközben engem a kanapé felé tolt.

- Miért ?! Mond már el mi történt!

- Mila! Ülj le kérlek szépen! - mellém ülve megfogta a kezem, olyan szemekkel nézett rám... - Anya és Lea ... - kezdte lassan - Balesetük volt. Egy ittas fiatal beléjük hajtott.

- Hogy?! De jól vannak?! Kórházba vitték őket? Bemehetünk? Miért nem indulunk már!? - felugorva hadartam a kérdéseket.

Visszahúzva szorosan átölelt.

- Sajnálom kislányom.

- Mit!? Apa mi van?! Miért beszélsz így? - kapkodtam a levegőt idegességemben.

- Meghaltak. - suttogta.

- Nem! Nem, nem! - zokogva üvöltöttem.

Még szorosabban ölelt, próbált nyugtatni, hasztalan.

Nem tudtam felfogni amit mondott. Végül nyugtatót adott és felvitt a szobámba.

A gyógyszer erős volt, elaludtam. Mikor felébredtem már nem volt a szobában. Azt hittem álmodtam, lementem a nappaliba, ahol azóta viszonylag rend lett. A nagymamám néhány papír zsebkendőt szorongatva ült a kanapén. Ahogy meglátott felállt és magához ölelt.

- Kicsikém! Úgy sajnálom.

- Apa hol van?

- Elment intézkedni. Hamarosan jön, a papa is úton van.

Rá kellett jönnöm, ez sajnos nem álom volt. A nővérem az édesanyámmal együtt tényleg meghaltak. A felismerés újra őrült zokogást váltott ki belőlem. Negyed óra múlva már a papám ölebe bújva sírtam csillapíthatatlanul.

- Gyere. Idd meg ezt a teát. Meg kell nyugodnod. - ült mellénk a nagyi.

Csak a fejem ráztam meg.

Papa telefonja csörgött így felkelt mellőlem, a konyhába ment telefonálni. Biztos voltam benne, hogy apám telefonált, de a nagyi nem engedett utána.

Negyed tizenkettő elmúlt, én még mindig itt ülök a kanapén. Nem tudom felfogni, hogy anya és Lea nem jönnek haza többé. A sírást nem tudom abbahagyni, pedig már könnyem sincs. Szeretnék vissza menni az időben. Újra tegnapot élni. Nem veszekednék anyával, amiért reggel hétkor porszívózza a folyosót. Nem morognék mert segítenem kell a takarításban. Elmondanám mennyire szeretem őt meg Leát is.

1 évvel később

Egy évvel ezelőtt egy gyönyörű napsütéses reggelre keltem, most zuhog az eső. Ez a nap örökké a legrosszabb marad. Nehéz időszak van mögöttünk. Apa egy hétig tartotta magát aztán kibukott rajta is. Elvesztette a szerelmét, feleségét, gyermekei anyját és vele egy időben az egyik gyermekét.
De itt voltunk egymásnak. Ő tartott engem, én pedig őt.
Idővel elmondta, hogy a balesetet okozó fiú karcolásokkal úszta meg az egészet. Akkor dühös voltam rá, de ne értsétek félre, nem kívántam a halálát. Soha senkinek nem kívánnám. Csak igazságtalannak tartottam és tartom a mai napig is, hogy ártatlan életeket vett el ő pedig némi ejnye-bejnyével meg két év felfüggesztett szabadságvesztéssel "megúszta" az egészet.

Semmit nem dobtunk ki. Ők Lea szobájában velünk vannak. Anya menyasszonyi ruháját a szekrényemben őrzöm. Amikor apa nincs itthon előveszem, belebújok. Elképzelem magam a szalagavatómon, az esküvőmön.

Bár még nem mondtam el apámnak, szeretnék ebben a ruhában táncolni. Mégis a legnagyobb álmom az, hogy egy szép napon apa oltárhoz kísérjen ebben a ruhában. Lányból feleséggé válni.
Fejben milliószor lezajlott minden, egy igazi álom esküvő.

Ugye értitek?
Ti is álmodoztok hasonlókról?
Az álom ruha ott van a fejetekben igaz?
Hisz anya mindig mondta:
" Álmok nélkül nincs valóság! "

Merjetek álmodni és ha kíváncsiak vagytok, hogy az én almáim valóra válnak e, tartsatok velem.