Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az étteremben ülve agyaltam apám mondatain, amiket még otthon intézett felém. Odaadta a nagyanyám eljegyzési gyűrűjét. Mondván, ha esetleg arra kerülne a sor, ez apáról fiára szálló ereklye. Denisnél lecsúszott róla, így nekem inkább korábban adja oda.
- Hahó! Öcsi! Itt vagy? - lengette kezét az arcom előtt Denis.
- Jaa ... persze.
- Bele kezdenénk. - fogták meg egymás kezét a szüleim - Ahogy mondtam már, apádat előléptették. A lakás amit neked adtunk, vásárolt lakás. Ugyanis mi elmegyünk, Denverbe. Apád új munkája oda szól.
- Hogy mi?! - akadtam ki - Azt mondtátok az ...
- Tudom, nem akartuk ennyire gyorsan bejelenteni, de a főnökség közölte, hogy még a héten kezdenem kell. - magyarázta apám.
- Akkor mégis miért hazudtatok? Miért nem lehetett ezt akkor elmondani?! Inkább csináltok belőle egy puccparádét.
- Fiam...Gondoltuk te nem jönnél el. Mila miatt.
- Nagyon jól gondoltátok.
- Épp ezért intéztük azt a lakást, hogy itt maradhass, hogy ott együtt lehessetek.
- Valami közelebbi munka nem volt? - kérdezett végre Denis is - Itt az esküvőnk, a gyerek, öcsi ballagása.
- Tudjuk, hidd el és mindenen itt leszünk. De ez most így jött ki, a munka sokkal jobban fizet.
- Az fontos. ... - morogtam flegmán - Ez az egész cirkusz teljesen felesleges játék volt. Kerek perec elmondhattátok volna. - keltem fel az asztaltól - Én meg már elhittem, hogy végre normális családként tudunk létezni.
Nem bírtam tovább. Dühösen hagytam el az éttermet. Ez az egész vicc. Idehoznak, hogy beszámoljanak arról, amiről nem rég már egy másik verzióval beszámoltak.
Olyan jól indult ez az este, erre ez jön rá. Sétáltam egy két kört a parkban, majd haza sétáltam.
- Na végre! - esett nekem rögtön anyám - Ott hagytál minket! Ez még semmi, de Milát is!
- Nem akarok beszélgetni veletek. ... Mila fent van? - kérdeztem vissza.
- Igen. De én szeretnék beszélni veled. - állt elém.
- Nem! Nem akarom. - most pedig szépen felmegyek.
A szobából halvány fény szűrődött ki. Talán még ébren van. Mindenesetre csendben mentem be. Az ágyon feküdt, még abban a ruhában amiben az étteremben volt.
- Baby. - szólítottam halkan - Szerelmem.
- Hmm. - dörzsölte meg a szemét - Hol voltál?
- Ne haragudj, muszáj volt ki szellőztetnem a fejem.
- Ott hagytál engem.
- Sajnálom baby. - öleltem át.
- Csak ne hagyj ott többet. - bújt szorosan hozzám.
Mélyen beszívtam a haja illatát, megnyugtat.
- Segítenél levenni? - mutatott a ruhájára.
Bólintva nyúltam a cipzárhoz.
- Köszönöm. Sokkal jobb, már nagyon fájt, ahogy szorított. - mondta miközben az egyik dobozhoz lépett, melyből kihúzott egy fehér hálóinget.
Meglepve néztem ahogy a bordó ruha földre hull, helyére pedig a fehér hálóing került.
- Wao.
- Nem akartam már kimenni. - magyarázta mellém huppanva.
- Nincs ellenvetésem, bármikor végig nézném újra és újra. - tűrtem el egy tincset az arcából.
- Ki gondolta volna? - nevetett - Na had bújjak oda. - húzta magára a takarót. - Holnap suli.
- Oohhnoo.
Semmi kedvem hozzá.
- Jó éjszakát élet.
- Szeretlek baby. Álmodj nagyon szépeket. - nyomtam puszit a homlokára.
- Szeretlek. - suttogta majd megcsókolt.
Hihetetlen érzéseket táplál bennem. Hálás vagyok a sorsnak, hogy mellé sodort és a sok akadály ellenére is mellettem van.
