Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Rohantam fel. Natasa a fürdő ajtajában állt, szólítgatta és kérte, hogy engedje be.
- Sajnálom! Úgy sajnálom! - sírta el magát a földre rogyva.
- Te nyugodj meg. - húztam fel.
Denis épp ekkor ért be, rögtön oda jött, hogy elvigye őt. Semmit nem hallottam bentről.
- Van kulcsod ehhez? - kérdeztem a bátyám.
- Az az egy van, amivel bezárta.
- Mégse rúghatom be! - tettem egy kört a konyhában.
A szemem megakadt a záron. A konyha ajtó szinte ugyan olyan, a kulcsa talán jó lesz arra, hogy kinyissam. Próbáltam kinyitni vele, de csak kilöktem a másik kulcsot. Nyitni nem nyitotta.
- Be kell jutnom. - mondtam magamnak hangosan.
Két lökéssel betörtem az ajtót. Mila a földön feküdt eszméletlenül.
- Baby! - húztam az ölembe.
Tűz forró volt. Denis bejött, riadtan nézett rá.
- Engedj hideg vizet. - csak állt ott - Csináld már! - kiabáltam rá.
Tele engedte a kádat aztán kiment. Egy pólóra vetkőztettem a még mindig eszméletlen lányt majd a bátyám segítségével a kádba tettük.
- Ez hatásos lesz? - kérdezte rám nézve.
- Remélem. - motyogtam.
Erre eddig sosem volt szükség.
- Törj össze két lázcsillapítót és tedd bele egy deci vízbe.
Ahogy behozta a szájába öntöttem, igyekeztem minél kevesebbet mellé engedni. Ahogy elkezdett lemenni a láza átvittük a szobába.
- Szerencse, hogy ennyi ruhád van itt. - nevetett az ajtóban Denis.
- Akár ide is költözhetnék. - vágtam vissza miközben betakartam Milát - Azért vizes borogatást teszek rá.
Kimentem, behoztam ami kell, majd magunkra csuktam az ajtót.
- Natasa aggódik. Mi a helyzet? - jött be egy óra elteltével a bátyám.
- Alszik. - válaszoltam halkan - Láza már talán nincs.
- Soma... - jött be félve.
Tartott tőle, hogy veszekedni fogok, hisz bármikor Miláról volt szó ugrottam. Tisztában vagyok vele, hogy nem akart bajt.
- Rendben lesz. Ne aggódj. - próbáltam nyugtatni.
- Ne haragudj! - sírta el magát újra.
Denis kivitte a szobából. Elfeküdtem az ágyon, közben az arcát simogattam. Éjjel kettő mult, mikor ébredezni kezdett.
- Ölelj át. - tolta feljebb magát az ágyon - Érezni akarlak.
Hátra dölve átkaroltam. Épp az oldalamhoz ért eltolt.
- Leveszed? - kezét a pólóm alá csúsztatta.
Ledobtam Mila vizes ruhája mellé, majd vissza dőlve újra magamhoz öleltem. A hasam simogatva a mellkasomra dőlt.
- Köszönöm. - súgta erőtlenül.
- Nem kell. - simította végig a karján.
- Szeretlek. - alig volt hallható, mégis mindent jelentett nekem.
Puszit nyomott a hasamra.
- Hmmm. - hihetetlenül jól esett - Mindennél jobban szeretlek téged!
Nyugodt szuszogása jelezte, hogy vissza aludt. Csak néztem őt, ahogy a pólómban, szorosan átölelve a pucér mellkasomon alszik. Bár mindig így lenne. A legboldogabb ember lennék.
