Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A cigim háromnegyedénél jártam amikor felbukkant a fizika tanár. A legrosszabb mind közül.
- Kisasszony. Önnek nem órán kellene lennie?! És ugye rosszul látok. Tudtommal tilos a dohányzás az iskola egész területén. Ezért ki is csaphatják!
- Úgy tudom a szabály tanárra, diákra egyaránt vonatkozik.
- Hm. ... Legyen ez a mi titkunk. De ne találkoztunk még egyszer itt!
- Én nem láttam semmit.
Magam mögött hagyva a még dohányzó tanárt siettem órára.
- Késett!
- Elnézést tanárnő, nem éreztem túl jól magam.
- Már jobban van?
- Igen. Figyelek.
Soma tekintete kétségbeesetten fürkészte az arcom míg a helyemre mentem. Nem telt el sok idő jött is a cetli.
📃 Hol voltál? 📃
📝Csak bevettem egy nyugtatót. 📝
Kérdő pillantást küldött felém, mire mutattam, hogy cigiztem. Az infó talán megnyugtatta, vagy csak az óra végére halasztja a további mondandóját.
A nap hátra lévő részében próbáltam kerülni igazából mindenkit. Somának sem akartam magyarázkodni az apámmal történték miatt. Arról meg pláne nem, hogy nője van.
- Egész nap kerültél! - kapta el a karom kifelé menet.
- Csak próbáltam figyelni.
- Nekem ezt nem adod be! - mérges volt.
- Nem szeretnék erről beszelni.
Az arca tükrözte mennyire nem esett jól neki.
- Ezért inkább hazudsz és kerülöd a társaságom!?
- Csak ... - nincs jó magyarázatom.
Igaza van. Nem tudtam mit mondani, így feldúltan beült az autóba. Nagy gázzal elhajtott.
Haza érve egy cetli fogadott. Apa lelépett Ingriddel, csak hétvégén jönnek haza. Csodás.
Elhatároztam, hogy ebben a néhány napban felzárkózom. Koncentrálok a tanulásra. Ebből az lett, hogy az ébresztő kinyomkodása után hat óra helyett kilenckor keltem. Ennek örömére összekészültem és meglátogattam a háziorvosunkat. Előadtam a nagy beteget, egy kis gyomorrontás lázzal, amit egy hét igazolt hiányzás jutalmazott.
A telefonom folyamatosan üzenetét jelzett. Soma meg Vanessa írtak, érdeklődtek miért nem vagyok megint. Mivel már agyamra ment a csipogás repülő üzemmódba tettem így semmi nem zavarta meg a zene hallgatásos sétám.
Otthon egy forró fürdővel kényeztettem magam. Ezt egy adag sülkrumpli követte. Sorozatot néztem egész délután. Megfeledkezve a telefonomról, arról, hogy a barátaim valószínűleg nagyon aggódnak miattam.
Két nap ezzel telt, csak én meg a sorozataim. Nem hagytam el a lakást, nem adtam életjelet magamról. Délután csengetés riasztott ki az ágyból. A leghalkabban próbáltam lemenni kukucskálni. Az ajtó előtt Soma állt. Felváltva kopogott és csengetett. Vártam hátha elmegy, de ő kitartóan nyomta a csengőt.
- Ne nyomd meg még egyszer! Könyörgöm!
- Az istenért! Végre! - olyan hirtelen rántott magához reagálni sem volt időm.
Szorosan ölelt, fejét a nyakamhoz bújtatta, éreztem ahogy megnyugszik.
- Rohadtul aggódtam miattad! Legalább reagáltál volna!
- Egyedül akartam lenni.
- Ezért kihagyod az iskolát?! Honnan szedsz igazolást? Kifognak csapni!
- Voltam orvosnál, van igazolásom.
- De nincs semmi bajod?
- Elaludtam. Kellett az igazolás. - magyaráztam - Nem jönnél inkább be?
- Az apád nem lenne boldog tőle.
- Egyedül vagyok. - ez eléggé úgy hangzott, mintha felhívás volna.
- Legalább lemásolod az anyagot.
- Te aztán tudsz hangulat romboló lenni. - becsuktam az ajtót mögötte - Kérsz valamit enni? Inni?
- Egy pohár víz elég lesz. Köszönöm. - míg ő a nappalit járta körbe én töltöttem neki.
- Akkor lehozom a cuccaim. - indultam meg.
- Ez te vagy ... és a mamád? - kérdezte amint visszaértem.
Az ajtó melletti falnál állt. Az a fal tele van képekkel.
- Igen. Ő pedig a nővérem. A többin már megismersz mindenkit. - ültem a kanapéra.
- Nagyon hasonlítasz az anyukádra.
- Igen. Pont ezért gyűlöl az apám.
- Mi!? - felém kapta a fejét - Butaság!
- Nekem kellett volna meghalnom nem nekik.
Egy szempillantás alatt mellettem volt és a karjaiba húzott. A könnyeim patakokban kezdtek végig folyni arcomon.
