VágyÁlom

29.

Madárcsicsergős reggelre ébredtem, de a szép reggeli hangulat elillant, amint megláttam apámat a mellettem lévő széken üldögélni.

- Jó reggelt. - ugrott az ágyhoz rögtön ahogy észre vette az ébredésem.

- Minek jöttél ide? Mit akarsz?

- Bocsánatot kérni. Tudom, hogy ez édes kevés azok után amit tettem, de esküszöm mindent jóvá teszek.

- Ezzel igen csak elkéstél, nem gondolod?!

- Soha nem késő. - ezt anya szokta mondani.

- Igen, itt vannak a papírok...- lépett be az orvos Somával az oldalán. - Ooo. Nem tudtam, hogy bent van valaki. - meglepetten állt az ajtóban.

- Az apja vagyok. - állt szembe vele.

- Haza mehetek? - néztem a papírokra.

- Igen, Soma már mindent tud. - jött közelebb - A pihenést szigorúan tartsa be! Írtam fel fájdalomcsillapítót, szükség esetén vegyen be egyet belőle.

Miután elmondta a tudnivalókat távozott. Apám szúrós tekintettel méregette Somát.

- Somával megyek haza.

- Nem! - vágta azonnal rá.

- Akkor másként mondom. Somával megyek el innen. És ha lehet nem haza. - utolsó mondatom egyben kérdés is felé.

- Denishez is mehetünk, vagy hozzánk.

- Azt rád bízom, csak ne haza.

- Rendben, akkor amint megvagy mehetünk.

Ekkor még csepegett egy infúzió.

- Mila! Velem jössz haza! - jelentette ki erélyesen apám.

- Nem. Ha ezt nem fogadod el a mamához költözöm. Elmondok neki mindent!

- Fenyegetőzöl kislányom?!

- Vedd aminek akarod!

Feldúltan távozott.

- Tudnod kell valamit... - aggódó tekintettel nézett rám - Én elvittem a fotókat és a videót a táncról az apádnak.

- Legalább látta miről maradt le.

Így már értem a reggeli viselkedését is. Még lecsepegett az infúzió elmeséltem a reggelt, ő pedig megnyugodott , hogy nem haragszom rá.

- Akkor induljunk baby. - puszilt homlokon miután a kerekesszékbe segített - Hogy döntöttél hová menjünk?

- Nem szeretnék sehol sem zavarni.

- Butaság. Nem zavarsz senkit. Anyu mindig lázasan készül, amikor jössz.

- Jó,jó. Menjünk hozzátok.

Szinte ugrált örömében.

Tudom, hogy a történtek után igazából gyűlölnöm kellene, de nem megy. Nem tudok parancsolni a szívemnek. Szeretem őt. Mindennél jobban szeretem.

Mielőtt elindultunk volna a kezébe vette a telefonját.

- Szólok anyámnak, hogy készítse elő nekem a nappalit.

- A nappalit? Minek? - mire kimondtam leesett - Nem akarom, hogy lent aludj.

- De ...

- Shh. - tapasztottam a kezem a szájára. - Nem! Szeretném, ha melletted aludhatnék.

- Baby ... ezt tényleg?! Komolyan?!

- Figyelj ...

- Nem, ezt majd inkább otthon. - szólt közbe.

Lassan elindult az autóval.

- Ezt az utcát kihagyjuk. Sok a kátyú, nem akarok fájdalmat okozni. - magyarázta a kerülőt.