Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Elhagyta a szobát, így kiszálltam az ágyból, magamhoz véve a ruháim bementem a fürdőbe. Meglátva magam a tükörben, mintha nem is én lennék. A sírástól maximum a szemem árulkodik, a sminkem eltűnt az arcomról.
Igyekeztem rendbe szedni magam, aztán elindulni haza.
- A mobilod. - nyújtotta oda Soma mikor belépett.
- Köszönöm. Mindent. De már igazán mennem kell.
- Elviszlek, előtte örülnék ha ennél. Natasa készített egy isteni levest meg valami csirkeragut.
- Nem vagyok éhes. Apu is biztos aggódik.
- Hívott egy órája. Azt mondtam segítesz a matekban.
- Ooké. Akkor sem vagyok éhes.
Nagy sóhajt ejtett majd beletörődött, maga elé engedve elhagytuk a szobát, át a nappalin aztán ki a lépcsőházba. Csendben mentem előtte.
- Natasa vette le rólad a vizes ruhákat. Az én egyik pólóm pedig rád adta.
- Egy kicsit megnyugtató ... hogy nem te, vagy a bátyád.
Azt hiszem ez rosszul jött ki, elkomorodott az arca.
- Nem úgy értem! Hálás vagyok ... Mindenért.
- Meg sem fordult volna a fejemben.
- Tudom. - Igen hazudtam.
De mégsem mondhattam , hogy az első pillanatban azt gondoltam kihasználta az alkalmat.
Hamar a házunkhoz értünk.
- Holnap találkozunk?
- Be kéne menni.
- A sarkon felveszlek ha gondolod.
- Rendben. Akkor reggel.
Átölelve búcsúztam el majd besiettem. Apa a nappaliban ült, újságot olvasott. Felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Ki ez a fiú?!
- Egy osztálytársam.
- És mit csináltatok?!
- Tanultunk. Nem megy neki a matek, abban segítettem.
Láttam ahogy az arca vörössé válik.
- Hülyének nézel!? A táskád ott van a szobában. Az igazgató telefonált, mert igazolatlan hiányzásaid vannak! - szinte két lépéssel mellettem termett - Neked az a dolgod, hogy tanulj. Még egy igazolatlan és mehetsz a bentlakásos iskolába!
- Soha! Nem megyek abba az idióta képzőbe!
- Ne szájalj apáddal Mila! Teljesen igaza van. Iskolában a helyed. - lépett be tálcával a kezében apám nője.
- Neked kurvára semmi közöd ehhez! - fakadtam ki.
Amit a következő percben meg is bántam, ugyanis apám keze hatalmasat csattant az arcomon.
- A szobádba! Ne is lássalak holnap reggelig!
Egy pillanatra ledöbbentem. Sohasem ütött meg, bármekkora vita is volt.
Felrohantam és magamra zártam a szobám. Sajgó arcom párnába temetve hagytam, hogy a könnyeim újra utat törjenek maguknak.
___________________________
Az ébresztőm előtt ébredtem így még volt időm egy zuhanyra. Bedobáltam a mai napra szükséges könyveket, füzeteket majd miután teljesen elkészültem lementem.
- A kocsiban várj! Beviszlek, hogy biztosan beérj. - utasított cinikusan.
Ez az. Gyorsan írtam egy SMS-t Somának, ne várjon hiába.
Apám szinte repült az iskoláig. Szó nélkül szálltam ki és elindultam a kapuhoz.
- Mila! - jött nagy örömmel felém Vanessa - Nem voltál tegnap, minden rendben?
- Persze, nem éreztem jól magam.
- Ennek van bármi közé ahhoz, hogy Sománk se jött?!
- Együtt lógtunk. - lépett mellénk az említett személy.
- Úúúú. - nyüzsögtek körülöttünk.
Ezt fokozva Soma egy arcra puszival ajándékozott meg.
- Had egye őket a penész. - súgta oda, majd átkarolva elhúzott a terem felé.
Az osztály zöme még a folyosón volt.
- Tegnap mérges volt az apád?
- Kicsit. Hívták az igazolatlanok miatt.
Került, fordult ... olyan fura volt.
- Megütött. Igaz?
- Nem! Dehogy. - vágtam rá hirtelen - Nem volna képes rá.
- Mila... láttam. Nem mentem el, mert a kocsiban hagytad a sálad. Be akartam csengetni.
Látta. ... A padlót bámultam. Szégyelltem magam amiért hazudtam és azért amit apám tett.
- Miért hazudsz nekem?!
- Sajnálom.
A tekintet amivel rám nézett. Majd elsüllyedtem. A mellkasom szorított, nem kaptam levegőt. Muszáj volt kimennem. Szinte futva hagytam el a termet miközben a csengő miatt mindenki befelé igyekezett. Ennek köszönhetően Soma nem ért utol.
Az udvar hátsó sarkába mentem, ahol a dohányosok bújnak el. Hogy honnan tudom? Hát ... majdnem egy éve én is itt bujkálok. A nővérem és az anyám halála óta ez az egyetlen dolog ami képes megnyugtatni.
