Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Azt hittem álmodom, hogy egy rémálomba cseppentem. Nem lehet igaz, hogy az a személy, aki felkapart a földről ugyan az, aki oda juttatott.
- Kislányom, bejöhetek? - nyitott be apám.
- Gyere.
- Kérdezni akarok. - ült le az ágy szélére - A szalagavatóddal kapcsolatban.
- Igen? - meglepett, hogy érdekli.
- Mikor lesz? Mire van szükséged?
- December 4-én lesz. Szükségem nincs semmire, időpontot kell kérnem, fodrászhoz, kozmetikushoz és körmöshöz.
- Jóó...Őőő...
- Van valami gond? - hebegett habogott, látszott, hogy gond van.
- Ingridnek éppen akkor lesz egy nagy előadása Londonban.
- Ooo. Mindent értek. - hihetetlen.
- Fontos neki. - kezdte a szent beszédet.
A méreg csak egyre feljebb és feljebb ment bennem, míg ki nem tört.
- Komolyan?! Fontos neki? Minden hónapban van előadása, szerte a világban, mindenhol fontos, hogy ott legyél! A lányod egyetlen szalagavatója kevésbé fontos. Ugye?! Nekem nem lesz másik! De semmi baj, menj csak Ingriddel! - fakadtam ki.
Apám döbbenten állt fel. Életemben először beszéltem vele így.
- De ...
- Nem kell a szöveg. Hagyj aludni. Menj Ingridhez, legyen csak boldog. - mutattam az ajtó felé.
Ahogy becsukta az ajtót kitört belőlem a zokogás. Nem jöhet rosszabb.
Másnap az osztályfőnöki órán jeleztem, hogy mégsem táncolnék, de nem engedi lemondani. Velem teljes a létszám.
- Mila. Várj, beszéljünk kérlek. - jött utánam Soma kicsengetés után.
- Nem akarok. Könyörgöm. - húztam el magam tőle.
Sietős léptekkel vetettem magam a tömeg közé.Lehagytam őt, hazáig figyeltem a hátam mögé, hogy követ e. A hetek így teltek, végig csináltam a próbákat vele, minden szó nélkül.
Eltelt két hét, ezalatt nem beszéltem Somával. Egészen a mai napig. Mikor haza értem dobozok fogadtak mindenütt. Apám hozzánk költözteti Ingridet. Kidobálta Lea szobájából a dolgainkat. A veszekedés után SMS-ben kértem Somát, hogy jöjjön értem. A felhajtón állva vártam rá.
- Mi a baj? - ugrott ki a kocsiból amint odaért - Bántott?!
- Elmehetnénk? Bárhová csak innen el. Kérlek.
- Ülj be. - nyitott ajtót.
Nem számíthatok másra.
- Hozzánk menjünk? - kérdezte zavartan - Anyuék Denisékkel vannak, nem kérdezősködik senki.
- Akkor jó. - egyeztem bele - Nem baj?
- Mi?
- Hogy téged hívtalak... - motyogtam.
- Bármikor jövök te is tudod! - állt meg előttük.
Felmentünk egyenesen a szobájába, hozott fel mindent amire szükség lehet aztán elindított egy filmet. Távol ült tőlem. Túlságosan távol.
- Soma.
- Igen? - kapta felém a fejét azonnal.
- Zavarna, ha hozzád bújnék? -Tudom...de kell a közelsége.
Láttam rajta, hogy meglepte a kérdés. Hátrébb csúszott és elfeküdt, karját kitárva várta, hogy mellé feküdjek. Megnyugtat a közelsége.
