C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 4

A terembe visszérve aztán kihasználtam, hogy ezúttal nem ültem végig a szünetet és ebből merítve egy kis bátorságot, nem foglaltam el a helyemet egyből, hanem inkább körbenéztem valaki olyat keresve, aki esetleg örülhetne a társaságomnak.

–Finom volt a szendvics, Sky. - vigyorgott rám Alexy a padján ülve, ami Rosa-é előtt volt.

–Örülök, hogy ízlett. - mosolyodtam el. –És hogy nem haltál éhen. - tettem hozzá, mire elnevette magát.

–Ja, életet mentettél. De látom máris szereztél valami mást. - intett a kezemben tartott croissant felé.

–Kellett egy kis boldogsághormon. - vontam vállat.

–Tudtam, hogy gyökér az osztályunk, de hogy már az első nap közepén csokiból merítsd a boldogságot...

–Nem gyökér az osztály. Na, jó... Nem az egész. - töprengtem.

–Mit szólnál... Ha suli után eljönnél velem vásárolni? Megismerhetnéd az osztály kevésbé gyökér részét.

–Vagyis téged? - nevettem fel.

–Én ilyet nem mondtam. - védekezett vigyorogva. –Az elég nagyképűn hangzott volna, nem gondolod?

–Csöppet sem. Egyébként... Nem is rossz ötlet. Azt hiszem élni fogok a lehetőséggel.

–Remek. - csapta össze a tenyerét Alexy. –Elviszlek a legjobb butikokba.

–Azért előre jelzem, hogy a pénzkiadási lehetőségeim végesek. - figyelmeztettem.

–Akkor majd csak nézelődünk. Az nem kerül pénzbe.

–Tökéletes. - mosolyodtam el lelkesen.

Bár se vásárolgatni, se nézelődni nem különösebben szeretek, nagyon feldobott a délutáni program gondolata. Főleg, hogy egy osztálytársam hívott el. Talán nem is lesz olyan nehéz ez a beilleszkedés...

Alexy-vel végigdumáltuk az egész szünetet. Dake azért egyszer megpróbált befurakodni közénk, de Alexy-nek határozottabb elképzelése volt a dologról, vagyis lényegében az, hogy márpedig ő velem fog beszélgetni, és nem hagyja a csajozás mesterét odatolakodni.

–Ezt a szolgáltatásodat máskor is igénybe venném. - néztem a távolodó Dake után.

–Mármint? - meredt rám értetlenül Alexy.

–Hogy elküldted. Dake-et.

–Zaklat?

–Ott még azért nem tartunk. - ráztam meg a fejem. –De nehezebb Rosa tanácsára hallgatnom, mint gondoltam.

–Legyél vele bunkó. - vont vállat Alexy.

–Kétlem, hogy az hosszútávon működne...

–Ponthogy hosszútávon működne. - Értetlenül vártam, hogy folytassa. –Eleinte még adná a macsót, hogy bejönnek neki a rosszkislányok, de egy idő után irritálni kezdené a hozzáállásod. Utána egy kis ideig valószínűleg nagyon rossz lenne, de aztán úgyis leállna.

–És ez nekem megéri azt a nagyon rosszat? - kérdeztem az ajkamat harapdálva.

–Vele kapcsolatban alapvetően rosszul szoktak végződni a dolgok szóval... Véleményem szerint, igen.

–Majd megpróbalom. - dünnyögtem, nem túl lelkesen.

Miután az utolsó óráról is kicsengettek, Rosa-val indultam a suli elé, az udvarra, hogy ott várjam meg Alexy-t, akinek beszélnie kellett még valamit az ofövel.