A kávézóban, ahova beültünk, rengeteg ember nyomorgott. Azok közül is a legtöbben a Sweet Amoris-be járnak. Őket még én is felismertem, holott azért annyira régóta még nem járok oda.
–Menjünk hátrébb. Ribanc-veszély. - intett Castiel az egyik asztal felé, ahol négy 15 év körüli csaj ült, korukhoz képest túl sokat mutató ruhában és betegesen magas hangon, kelleténél hangosabban visongtak. Ha jól értettem valami pasikról magyaráztak.
–Támogatom a javaslatot. - kezdtem el tolni Lysander-t, aki legelöl ment, de akkor éppen nem, mert csak döbbenten meredt a Castiel által 'ribancnak' titulált lányokra.
Amikor végre eljutottunk egy hátrébb lévő asztalhoz, egyből el is foglaltuk, amíg még szabad volt. A pincér csak nehezen verekedte oda magát hozzánk, felvette a rendelést, majd visszafelé egy fokkal egyszerűbben eljutott a pultig.
Nagyjából egy órán keresztül ültünk néma csendben, köszönhetően annak, hogy a hatalmas hangzavarban még a saját gondolatainkat se hallottuk. Akkor viszont nagyon hirtelen, szinte teljesen kiürült a kávézó.
–Szerintem rendeljünk egy sütit. - javasoltam, mert nulla beszélgetés után egyelőre valahogy nem akarodzott lelépnem, annak ellenére, hogy a kávénk természetesen már elfogyott.
–Legyen. - biccentett Lysander és már intett is a pincérnek.
Mindhárman leadtuk a rendelést, és akkor végre el tudtunk kezdeni társalogni.
–Azért kíváncsi leszek, hogy fog Dake ezekután viselkedni... - csóválta a fejét Castiel.
–Én inkább nem is akarom tudni. - vágtam rá.
–Emma-t békén fogja hagyni. - töprengett tovább.
–Figyelj, nem lehetne, hogy...
–Oké, más téma. - mosolyodott el anélkül, hogy be kellett volna fejeznem a mondatot.
–Köszi. - sütöttem le a szemem.
–Vannak új dalszövegek. Meg kéne őket nézned. - szólalt meg Lysander, mire értetlenül kaptam fel a fejem és eltartott pár pillanatig, mire felfogta, hogy Castiel-hez beszél.
–Jó, persze. Átmegyek majd valamelyik nap. - vont vállat Castiel.
–Skylar? Neked lenne kedved megnézni egy próbánkat? - fordult ezúttal egyértelműen hozzám.
–Mármint, amikor zenéltek? - kerekedett el a szemem.
–Másféle próbánk ritkán van. - gúnyolódott Castiel és egyáltalán nem voltam meggyőződve róla, hogy értékeli Lysander javaslatát. Először pont emiatt vágtam majdnem rá, hogy kösz, inkább nem. Aztán ugyanebből az okból kifolyólag mosolyogtam rá szélesen Lysander-re.
–Persze, szívesen.
–Akkor ezt majd még pontosítjuk.
Miközben épp arról beszélgettünk, hogy milyen stílusban játszanak, meg mennyire gondolják komolyan, Castiel-nek rezegni kezdett az asztalon heverő mobilja.
–Bocs. - dünnyögte, de ránk se nézett, csak felkapta és megnézte az üzenetet.
Lysander-rel tovább dumáltunk, de a szemem sarkából Castiel-t figyeltem, amint visszaír annak a valakinek. Remek...
–Szoktunk tartani ilyen hosszabb próbákat is, és ha esetleg lenne kedved...
–Hosszabb? - néztem rá döbbenten és ezúttal tényleg rákoncentráltam a beszélgetésre.
–Általában nagyjából péntek délután elkezdjük, valamikor hajnalban lefekszünk és következő nap folytatjuk, estére meg mondjuk elmegyünk lazulni... - Bár a magyarázat utolsó szavai elég természetellenesen hatottak Lysander szájából, boldogan elmosolyodtam.
BINABASA MO ANG
C'est la vie, avagy ilyen az élet
Fanfiction"-Akkor én meg azt mondom, hogy nem vagy vicces. - vágtam rá gondolkodás nélkül. -Castiel, hagyd már békén. Miért piszkálod folyton? - tárta szét a karját Lysander. -Nagyon remélem, hogy nem azért, amit így élből rávágnék. - meredt rá Rosa. Castiel...
