C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 3

Hello😁 Itt van a harmadik rész is. Annyi azért hozzátartozik a dologhoz, hogy ezt az 1nap/rész-t nem fogom tudni tartani a későbbiekben, de majd igyekszem, hogy minél előbb fent legyenek az új részek. Ami biztos az az 1hét/rész, de azért próbálok majd többet hozni, de nem akarok felelőtlenül ígérgetni...😅

De akkor jöjjön is a harmadik rész, remélem tetszeni fog😁

–Ide tudsz ülni, a többi pad foglalt. Sajnálom, hogy csak hátul van hely, de csak ide tudtuk betenni a plusz padot. - szabadkozott Mr. Faraize, miközben az üres pad felé terelt.

–Semmi probléma. Tökéletesen megfelel ez a hely. - mosolyogtam rá.

Ahogy leültem, egyből körbe is fordultam, hogy felmérjem a terepet.

Alapvetően 4x4-es elrendezésben voltak a padok, de mivel nekem be kellett tenni egy pluszt, így a hátsó sorban öten nyomorogtunk. Az egyszemélyes padoknak hála viszont legalább mindenkinek biztonságban volt a privátszférája.

Castiel hozzám képest pont a terem másik végében ült, az utolsóelőtti sorban. Mellettem Lysander foglalt helyet, előttem pedig egy fehéres, hosszú hajú lány. Charlotte-tot is hamar megtaláltam, szerencsére elég messze tőlem. A képeikről megismert szöszi és a fekete csaj is ott ült a közelében, ahogy a szőke hajú srác is, aki eleinte valószínűleg segíteni akart nekem.

Órán alig bírtam figyelni. Nem szeretem az 'új diák' szerepet, főleg nem akkor, ha már első nap olyan helyzetekbe keveredem, ahogy azt ma is tettem, ráadásul még mielőtt úgy istenigazából elkezdődödött volna a nap.

Miután végre kicsengettek, elmozdulni se mertem a helyemről. Aztán nem is kellett, mert hirtelen az előttem ülő lány hátrafordult hozzám és érdeklődve nézett rám.

–Szia! - mosolyodott el. –Rosalia vagyok. De neked megengedem, hogy Rosa-nak hívj.

–Megengeded? - vontam fel a szemöldököm.

–Nyugi csak vicceltem. - nevette el magát.

–Ezesetben... Én megengedem, hogy Sky-nak szólíts.

–Ezt megtiszteltetésnek veszem. - vigyorgott rám.

–Szia! - állt meg a padom mellett a szőke, segítőkésznek tűnő srác.

–Hello! - néztem fel rá mosolyogva.

–Nathaniel vagyok. A DÖK elnök. Ha bármi segítségre lenne szükséged nyugodtan fordulhatsz hozzám.

–Hát igen. - nevette el magát Rosa. –Kétlem, hogy tudnál tőle olyat kérdezni, amire ne vágná rá így a választ. - csettintett.

–Bár nem ezt mondtam... - húzta el a száját Nathaniel.

–De gondolom, ez az igazság. - tippeltem.

–Úgy ismerem a Sweet Amoris-t, mint a tenyeremet. Nem is lennék már DÖK elnök, ha másképp lenne...

–Meggondolom majd az ajánlatod. - biccentettem "komolyan", aztán kedvesen rámosolyogtam.

–Na, mi van nagyfiú, próbálsz becsajozni? - tette Nathaniel vállára a kezét Castiel.

–Inkább segíteni próbálok neki, hogy ne érezze magát olyan elveszettnek egy teljesen új helyen. - emelte a plafonra a tekintetét.

–Miért? Elveszettnek érzed magad Skyl? - nézett rám vigyorogva.

–Ugyan, miért is érezném, Cast?!

–Na, látod... - csapkodta meg Nathaniel vállát, akinek erre az volt a reakciója, hogy dühösen felhorkant, aztán igyekezett minél távolabb helyezkedni Castiel-től. A terem túlsó végéig jutott.