C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 26

Nathaniel-lel hozzánk mentünk. Mivel a Sweet Amoris tanítás nélküli munkanapja a többi iskolára és a dolgozó emberekre nem vonatkozott, Emma még suliban, a szüleim pedig melóban voltak. Emellett pedig Nathaniel-lel muszáj volt beszélnem.

A Peggy-ék háza előtt elcsattant csók után mindketten úgy éreztük, hogy ez az egész nem maradhat magyarázat és további tervek nélkül. Úgyhogy elfogalaltuk a nappalinkat.

–Figyelj, én megértem, ha ez az egész beszélgetés kellemetlen számodra, de... - kezdett bele Nathaniel a mentegetőzésbe, konkrétan abban a pillanatban, hogy leült a fotelbe. Azt hiszem, nem akarta megkockáztatni, hogy esetleg mellé üljek a kanapén...

–Ugyan! - legyintettem, mintha csak egy teljesen általános témáról lenne szó.

–Szóval akkor... Mi is történt pontosan?

–Peggy azt mondta, hogy egyetlen esetben hajlandó lemondani arról a hírről. Ha kap egy még jobbat. Én meg leblokkoltam. És mivel annyit mondott, hogy valami olyat, ami velem, meg mondjuk még valakivel kapcsolatos, azután, hogy veled mentem oda, hirtelen azt mondtam, hogy a barátnőd vagyok. - sütöttem le a szemem. És majdnem igazat mondtam. Majdnem...

–És ez meg is felelt neki?

–Igen. Azt mondta, hogy ő nem írja meg a cikket, illetve, miután említettem neki, hogy jól jönne pár későbbi kép, amin Dake már rám támadt, egyből rávágta, hogy majd elküldi őket. Azóta ezt már meg is tette. Nézd! - mutattam felé a mobilomat, rajta a megnyitott képpel.

–Jézusom! - meredt a kijelzőre elszörnyedve.

–Hát, igen. Durva este volt. - bólogattam keserűen. És ez még semmi. –De ezekkel a képekkel sakkban tudjuk tartani Dake-et.

–Igen. Ez pedig nyilván jó hír. - fészkelődött.

–Ha nem akarod ezt az egészet...

–Sky! - szakított félbe. –Nem foglak cserben hagyni. Persze kellemetlen kicsit, ami történt és történni fog, de nem azt érdemled, hogy most még én is eltávolodjak tőled. Szóval segítek. Meg egyébként is... Peggy valószínűleg rövid időn belül fel fogja tölteni a már amúgy is elkészült cikket a Sweet Amoris oldalára, a suliújságba. Vagyis, nem is nagyon lenne más választásom. Ha ugyanis nem színészkedünk, ezzel pedig Peggy-t hazugnak állítjuk be, akkor ő egyenesen meg fog ölni minket. - nevetett kissé erőltetetten.

–És te meg fogsz engem ölni azért, hogy ebbe belekevertelek? - húztam be a nyakam.

–Tény hogy igazából nem vagyunk együtt, de annál jobban kedvellek, hogy ilyenért megöljelek. - csóválta a fejét egy óvatos mosollyal. Aztán összevont szemöldökkel nézett rám. –Pontosan mit is kell majd csinálnunk?

–Hát... Gyakorlatilag mindent. - túrtam a hajamba. –Amit egy pár szokott.

–Annyit tudok megígérni, hogy igyekezni fogok. De a színészet és én azért nem állunk olyan közel egymáshoz. - töprengett zavartan.

–Szerinted nekem könnyebb lesz? - tártam szét a karom. És próbáltam figyelmen kívül hagyni a hangocskát a fejemben, ami halkan jelezte, hogy amúgy a hazugságaim léte erősen ellent mondanak az előző állításomnak.

–Akkor megegyezhetünk, hogy nehéz projekt lesz. - próbálta elviccelni. A helyzet, Nathaniel és a vicc mint olyan, elég nagy oximoronnak bizonyult ahhoz, hogy akaratlanul is elnevessem magam.

–Mi tagadás... - bólogattam.

A következő pillanatban meghallottam, hogy elfordul a kulcs a zárban, aztán Emma elkiabálta magát.