C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 32

Az első "titokban együtt vagyunk Lysander-rel" napomat inkább nem írnám le részletesen. Tömény szenvedés volt. Jó, hozzátartozik, hogy alapból nem volt túl jó a hangulatom. Már nyilván az egész titkolózás sok volt, ehhez még hozzájött csakúgy maga Castiel és ráadásul első órában engem feleltetett a tanár. Amire mondjuk nem tanultam semmit, szóval örültem, hogy egy kettest ki tudtam szenvedni.

A nap elején még szórakoztunk azzal Lysander-rel, hogy össze-összenéztünk, meg ilyesmi, de ez fokozatosan egyre kevesebbszer fordult elő, mert ettől csak folyamatosan eszünkbe jutott, hogy mekkora szívás ez az egész. Nem tudtunk együtt tölteni gyakorlatilag semmi időt, mert már-már paranoiásan tartottunk tőle, hogy lebukhatunk. Igen, ilyen egy egészséges kapcsolat...

–Őszintén szólva, Sky... Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt sokáig fogjátok bírni. - csóválta a fejét Rosa, akinek persze nem kerülte el a figyelmét, hogy miközben elvileg vele beszélgettem, folyamatosan Lysander felé pillantgattam.

–Mármint? - fordultam felé összevont szemöldökkel.

–Oké, figyelj. Tökre jól esik, hogy nekem elmondtad... elmondtátok... Részlet kérdés. - legyintett. –De bár csak közvetetten vagyok benne a szituban, még így is érzem a folyamatos feszültséget. És nem a jó fajtát. Ami, bár jelen esetben egyáltalán nem meglepő, nyilván nem egy pozitív dolog, ha egy kapcsolatról beszélünk.

–És te mit tanácsolsz? - forgattam a szemem. –A feszültség, a titkolózás miatt van. Ami pedig szükséges. Egyéb megjegyzés?

–Beszélni kéne Castiel-lel. - töprengett.

–Ó, igen? És mégis kinek? Lysander nem fog. Engem szerintem egyszerűen leütne, ha a közelébe mennék. Neked, vagy bárki másnak pedig nem hinne. Az se biztos, hogy Lysander-nek elhinné.

–Igazából... Nekem van egy ötletem. - csillant fel Rosa szeme.

–Ne kímélj. - dünnyögtem.

–Leigh.

–Leigh? - ráncoltam a homlokom.

–Leigh. - ismételte Rosa.

–És... Mondd csak! Ő mitől lenne olyan jó választás? Egyáltalán... Hogy merült fel benned, mint lehetőség? - tártam szét a karom.

–Hát, ez azért tényleg elég kézenfekvő opció... - vont vállat. –Leigh Lysander bátyja, tehát tökéletesen tisztában kell lennie mindennel, ami az öccse körül történik. Vagy legalábbis nagyrészt. A lényeg, hogy neki nyilván az a célja, hogy Lysander boldog legyen. Ha pedig már összeszedett magának egy barátnőt, ne a legjobb haverja miatt kelljen szakítania vele. Plusz pont, hogy Leigh egy értelmes ember és mindezt normális módon Castiel tudtára tudja adni.

–És mikor lett az a cél, hogy Castiel tudjon rólunk? Mellesleg, szerintem, ha egy csókot látna is hinne nekünk.

–Akkor lett cél, amikor én megemlítettem. És beszélgetésről volt szó. Ha látná, ahogy csókolóztok, szerintem az életben többet nem lenne lehetőségetek vele normálisan beszélgetni.

–Aham. És itt jött Leigh a képbe. - próbáltam követni a történetet.

–Pontosan. Ma délután beszéljünk vele. - szervezte is le a programot egy szempillantás alatt.

–Gondolom erre nem nagyon mondhatok nemet. - húztam el a szám.

–Tekintve, hogy ez elég erősen a te érdeked... Nem, nem igazán. - vigyorgott rám.

–Remek. - sóhajtottam "lelkesen".

***

És a Rosa-val összehozott tervünket (amit csak hatalmas jóindulattal lehet 'közös' tervként emlegetni) szerintem legalább 100x bántam meg a nap folyamán. Mert persze az nagyon jól hangzott, hogy Lysander-rel majd nem kell titkoloznunk, meg minden, de hogy ennek milyen ára lesz... Azt nem akartam tudni. És persze kinek kellett elmondani Lysander-nek, hogy egyáltalán mit tervezünk? Hát nyilván hogy nekem. Utolsó óra után pedig meg is állítottam őt a folyosón.