C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 2

A mobilom ébresztőjére kelni két okból volt kifejezetten kellemetlen. Egyrészt, mivel tegnapelőtt délután értünk ide, a szervezetem még mindig nem volt kibékülve az időzónával. Másrészt pedig nyilván senki se kel fel örömmel hajnali 6-kor.

Miután lassan kikeltem az ágyból és konkrétan, mint egy rossz másnapos elszenvedtem magam a ruhámig, továbbra is kínkeservesen hosszú idő alatt fel is öltöztem. Aztán megálltam a tükör előtt és fintorogva meredtem a hajamra. Hosszú. Nagyon sötét, étcsokibarna. Lázadón hullámos. Lényegében ellenem lázad. És ritkán csinálja azt, amit kérek tőle. A mázlija, hogy a szemem barnaságához tökéletesen passzol. Régen utáltam a barna haj - barna szem párost, de azóta ennek is felfedeztem a szépségeit és szinte teljesen meg vagyok vele elégedve. Kivéve reggel. Legalábbis a hajammal. Egy hatalmas sóhajtással vettem kézbe a hajkefét és kezdtem bele a hajam elleni merényletbe. Kész mazochizmus... Közben még ki is melegedtem és mivel az első napomra nem voltam hajlandó összefogni a hajamat, most még az is csak rontott a helyzetemen.

Mire végeztem, már háromnegyed 7 volt. Csodálkoztam, hogy Emma még nem rontott be a szobámba. Aztán megtaláltam az étkezőben egy Nutellás kenyér társaságában és már kevésbé csodálkoztam. Jobb barátot talált nálam.

–Hello! - vigyorgott rám, amikor beléptem a helyiségbe.

–Hm... - néztem végig először magamon, majd rajta. Az én öltözékem mellett Emma szinte világított. Fehér farmerszoknya, halványrózsaszín póló és fehér balerinacipő. –Jól nézel ki.

–Köszi - vigyorodott el, majd a hatás kedvéért hátradobta mézszőke haját, nagyokat pislogott folyton csillogó, zöld szemével és még egy puszit is küldött felém.

–Az az én rúzsom rajtad? - vontam össze a szemöldököm.

–Lehet... De ki kell emelni ezt. - dobott meg ismét egy puszival.

–Legalább elkérhetted volna... Vagy várhattál volna vele pár évet.

–Ha azt mondom, neked jobban áll, akkor szent a béke? - próbálkozott.

–Mivel mindketten anyától örököltük az arcunk nagyjából... 70%-át, ezért ez nem hiszem, hogy itt megállja a helyét.

–Csak próbáltam kedves lenni. - vont vállat.

–Viszont nem ajánlom, hogy vörös rúzzsal menj suliba. Mert nem megy a szerelésedhez, és mert anya ki fog nyírni, ha meglátja. Mellesleg, a sötétebb árnyalatot is te nyúltad le?

–A bordót? - elgondolkodva biccentett. –Remélem azért keresed, mert használni szeretnéd. Ahogy legalább egy szempillaspirált és esetleg szemceruzát is.

–Felmerült bennem a lehetőség, igen.

–És megcsinálhatom?

–Ám legyen. - legyintettem.

–Akkor te most ezt gyorsan megeszed. - intett a fél Nutellás kenyere felé. –Én meg megyek, és hozom ami kell.

Emma egész jól összehozta a sminkemet. Jó, mondjuk rúzst és szempillaspirált én is tudok használni. A szemceruza meg azért lett végül elvetve, mert egyszerűen sehol se találtuk. De nem is bántam, hogy azt megúsztam. Bár magával a ceruzával semmi bajom, de nem szerettem volna, ha Emma azzal közelíti meg a szememet.

–Lányok, mit csináltok? - nézett be álmosan anya a fürdőbe.

–Csak elviselhetőbbé teszem Sky arcát. - mosolygott rá Emma.

–Fantasztikus. - dünnyögte. –Ha jól látom a vakolat elmaradt. Ez azért megnyugtat. - Már majdnem tovább is ment, amikor a tekintete Emma arcára tévedt. –Ugye azt készültél leszedni? - utalt a rúzsra.