A szórakozóhely elé érve aztán Lysander-rel egyből a bejáratot próbáltuk megtalálni. Ami egyébként még csak nem is volt olyan könnyű. Az elülső bejárat ugyanis alapból zárva volt, szerintem nem is használták, így hátra kellett mennünk az épület mögé.
A kiszűrődő zene hangerejéből kiindulva megállapítottuk, hogy bent nem igazán fogjuk hallani egymást, így Lysander egy tőle meglepően erőteljes mozdulattal szembe fordított magával és határozottan a szemembe nézett.
–Akkor már most tisztázzuk: nem mehetsz el a közelemből. A legegyszerűbb, ha a karomba kapaszkodsz. - elhúzott számat látva megrázta a fejét. –Nem érdekel, ha nem tetszik a dolog. Én valószínűleg meg se találnám a húgod. Másrészt ha mégis, akkor utána meg téged is kereshetnélek. Segítek neked, de az én szabályai szerint.
–Rendben. - fontam össze a karom magam előtt. –Legyen.
–Akkor mehetünk.
Nyilván nem jutottunk be ilyen könnyen. Az ajtóban álló őrnek ugyanis meg se fordult a fejében, hogy beengedjen minket.
–Csak az mehet be, aki szerepel a listán és annak a plusz embere. Egyikőtök sincs a listán, tehát nem mehettek be. Világos? - meredt ránk idegesen.
–Biztos elfelejtettek felírni... - próbálkoztam.
–Most csak viccelsz, ugye? - vonta fel a szemöldökét és lenéző tekintettel méregetett.
–Valahogy biztos meg lehet oldani, hogy bemehessünk. - mondta Lysander.
–Kétlem. - forgatta a szemét.
–Na, jó. Elég volt! Menj a fenébe! Bent van a húgom egy nyomorékkal és nem hagyhatom, hogy bármi hülyeséget csináljon. - kiabáltam az arcába.
–Mi van? - pislogott döbbenten.
–Gyere Lysander! - húztam el a srác mellett, aki a kitörésemet egyszerűen nem bírta se feldolgozni, de rendesen lereagálni se.
Lysander-rel együtt benyomultunk a terembe. Idegesen néztem körbe, de az össze-vissza villogó fények, az üvöltő zene, és az elképesztő tömeg mellett még a nevemet is elfelejtettem.
–Merre? - üvöltöttem Lysander-nek, aki hasonlóan összezavarodva meredt a tömegre. Végül egy irányba mutatott, mire ahelyett, hogy megkérdőjeleztem volna, a karjába kapaszkodva indultam el vele.
Amikor megláttuk a pultot, akkor már legalább céltudatosan arra vonszoltuk egymást át a tömegen.
–Segíts! - intettem Lysander-nek, amikor odaértünk.
Lysander egyből reagált és tartotta a kezét, amin támaszkodva felmásztam az egyik bárszékre, majd akkor már onnan a pultra is. Láttam, ahogy az egyik pultos csaj már indul is felém, de nem foglalkozva vele, csak gyorsan körbenéztem remélve, hogy akkor megláthatom Emma-t. Aztán meg is láttam.
–Skylar?! - ordított Lysander.
Először rá pillantottam le, aztán a pultos csajra, aki már szinte ott volt mellettem. És nagyban magyarázott valamit. Hál' Istennek ő nem üvöltözött olyan hangosan, mint Lysander, ezért nem kellett végighallgatnom a - gondolom én - nyomdafestéket nem tűrő szavakat.
Leugrottam a pultról, kishíján egy enyhén... khm... illuminált állapotban lévő srácra.
–Gyere! - indultam el Emma felé. Ahogy odaléptem mellé, egyből megragadtam a karját. –Emma! - rángattam meg.
–Sky? - nézett fel rám kábán.
–Basszus! - nyeltem egy nagyot. –Emma, az Isten szerelmére! Mi van veled?
–Csak... ittam egy egészen picikét. - mutatta a két ujja közti távolságot.
YOU ARE READING
C'est la vie, avagy ilyen az élet
Fanfiction"-Akkor én meg azt mondom, hogy nem vagy vicces. - vágtam rá gondolkodás nélkül. -Castiel, hagyd már békén. Miért piszkálod folyton? - tárta szét a karját Lysander. -Nagyon remélem, hogy nem azért, amit így élből rávágnék. - meredt rá Rosa. Castiel...
