A pizsipartyról észrevétlenül akartam távozni. Gyorsan összedobáltam a cuccaimat, aztán már siettem is az ajtó felé. Közben egy csomó karon, és lábon átlépkedted, mindezt anélkül, hogy bárki is felém kapta volna a tekintetét. A kezem már a kilincset volt, már le is nyomtam, amikor...
–Sky! - hallottam meg egy erőtlen hangot magam mögül, mire a szememet lesütve fájdalmasan sóhajtottam.
–Igen, Melody? - fordultam felé, egy halvány mosolyt erőltetve az arcomra.
–Hova mész?
–Csak... Valakivel találkozom. - legyintettem, de amikor megláttam, mennyire remeg a kezem, inkább gyorsan leengedtem magam mellé.
–Várj! Kikísérlek. - mászott ki a franciaágyból, ahol Iris mellett aludt.
Kelletlenül ácsorogtam az ajtóban, amíg Melody is átjutott a testrészek útvesztőjén, aztán amikor mellém ért, végre elindulhattam kifelé.
Melody csendben jött mögöttem, semmi vizet nem zavart és igazából azt se értettem, miért akart annyira kísérgetni. Még a kulcs is a zárban volt!
–Köszönöm, hogy lejöttél velem. - néztem rá, igyekezve, hogy tényleg hálásnak tűnjek.
–Szívesen. - mosolygott rám. Még nálam is őszintétlenebb volt.
–Öhm... Baj van? - nyögtem ki nagy nehezen.
–Nathaniel-lel találkozol, ugye? - kérdezte, az arcomat fürkészve.
–Melody... - akadtam meg zavartan.
–Ez felér egy igennel. - biccentett kínosan nevetgélve.
–Sajnálom. Tényleg.
–Ugyan. - csóválta a fejét. –Nincs mit. Csak... Ha valami történik... Akár összejöttök, akár... Szóval ha véletlenül mégsem... Szólsz majd?
–Azon túl, hogy ez a beszélgetés abszurdabb már nem is lehetne, nekem meg meg kellene sértődnöm a kérésedben rejlő üzenet hallatán... - gondolkodtam hangosan. –Persze. Szólok.
–Köszönöm. - ölelt át, egy fokkal élőbbnek tűnve. –Egyébként... - húzódott el. –Félre ne értsd, nem vagyok ellenetek. Csak...
–Nehéz. Elhiszem. - biccentettem.
–Igen. - sóhajtotta. –De drukkolok nektek. Már amennyire ez számomra lehetséges. - húzta el a száját.
–Hidd el, az is jól esik, hogy nem veted rám magad, hogy te menj el a találkozóra.
–Igazából az volt az a.) terv. Csak végül inkább elvetettem. Féltem, hogy megutáltatom magam Nathaniel-lel, ha megöllek. - magyarázta "komolyan".
–Nos, ezesetben örülök, hogy még élek. - bólogattam, mire ő elmosolyodott. –Most viszont már tényleg mennem kell.
Melody arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly, csak komoran elköszönt és már vissza is sietett az emeletre.
***
Bár nem beszéltük meg külön Nathaniel-lel, hogy hol találkozzunk, automatikusan a legutóbbi kávézó felé vettem az irányt. És nem tévedtem. Amikor beléptem a helyiségbe, egyből meg is pillantottam Nathaniel-t. Aztán nagyot nyeltem, mert idegességemben mintha valami megakadt volna a torkomon. Merthogy egyedül volt. Amennyire féltem ennek a bizonyos fotósnak a látványától, legalább annyira megijesztett az egyedül ücsörögő Nathaniel is.
–Szia! - léptem mellé, mire a hangom hallatán összerezzent.
–Oh, Sky... - mosolyodott el halványan. –Hello!
ESTÁS LEYENDO
C'est la vie, avagy ilyen az élet
Fanfic"-Akkor én meg azt mondom, hogy nem vagy vicces. - vágtam rá gondolkodás nélkül. -Castiel, hagyd már békén. Miért piszkálod folyton? - tárta szét a karját Lysander. -Nagyon remélem, hogy nem azért, amit így élből rávágnék. - meredt rá Rosa. Castiel...
