C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 37

–Skylar! - hallottam meg hirtelen Lysander hangját, mire idegesen lehunytam a szemem. Basszus!

–Itt vagyok. - léptem el Castiel mellől, aki addigra gúnyos vigyorra is húzta a száját. Aham. Basszus!

–Szia, Castiel! - ért oda hozzánk Lysander.

–Azt mondtad, csinalhatom én. - sziszegtem Lysander felé.

–Azt mondtam, valóban. Csakhogy közbejött valami. Vagy jóval inkább valaki. - intett a háta mögé.

Deborah nem sokkal távolabb állt, összevont szemöldökkel meredt ránk és a tekintete szinte égetett, ahogy hol Castiel-t, hogy engem bámult. Esküszöm, szinte fájt az a nézés.

–Mi folyik itt? - tett egy lépést felénk.

–Mi lenne Deborah? - szólalt meg Castiel, mire felé kaptam a fejem.

–Megegyeztünk. Te koncertezel, összeállunk és együtt alapítunk egy bandát. Ebben mi nem volt világos? Azt mondtad él a bandád ezzel szerencsétlennel. - biccentett Lysander felé.

–Azt hiszem, hazudtam. - tettetett töprengést.

–És mindezt pontosan miért is?

–Hogy legyen időm utánajárni néhány dolognak. Például a menedzserednek.

–Hogy mit csináltál?

–Jól hallottad. Tudod, a bizalom egy fontos dolog, Deborah. Nálad ez ma már nem létezik. A múltkori után meg se próbáltam hinni neked. De bizonyíték kellett. Saját magam miatt. Végre, egyszer az életben tisztán akartam látni. Téged. És mindenkit. - Ekkor egy pillanatra rám villant a tekintete, de amilyen hirtelen ez történt, olyan hirtelen el is múlt és már ismét Deborah-t bámulta. Olyan szintű elutasítással, ami még nekem is sok volt, pedig Castiel fájdalmas tekinteteivel már volt dolgom korábban. De ilyennel még soha. –Tudom, hogy nincs semmijem jövőnk. Se együttesként, se máshogyan. Neked nincs. Nekem viszont még lehet. De veled soha.

–Ez meg mit akar jelenteni? - kérdezte Deborah, de látszott rajta, hogy érti ő, csak nem akarja elfogadni a fennálló helyzetet.

–Hogy leszarlak. Magasról. És ez nem most kezdődött. Eddig is így volt. És nem is fog változni.

–De hát az elmúlt hónapok... - hápogott döbbenten. Őszintén meglepettnek tűnt. Én pedig őszintén nem tudtam sajnálni.

–Tudod, mi az a színjáték. Oh, te hogyne tudnád?! Most bemutattam az én darabomat. Ééés... Függöny. - hajolt meg, majd egyszerűen elsétált.

Aznap este nem láttam többször Castiel-t. De Deborah-t se. Azt hiszem feladta. Ezúttal végleg. És ehhez Castiel-nek csak gratulálni tudtam.

***

Függetlenül attól, hogy igazából nem beszéltem meg Castiel-lel semmit, volt valami, amit a kérdőjelekkel nem törődve, el kellett intéznem. Ezt egyedül Emma-val tudtam megbeszélni, mert őszintén mondom, ezzel kapcsolatban Rosa-tól féltem. Utólag se lesz jobb, ha szembesül vele, de ezesetben inkább később akartam vele szembenézni. Nagyobb bajom is volt nála.

–Most akkor ezt te komolyan mondod? - meredt rám Emma.

–Nincs más választásom. Inkább én akarom kimondani, minthogy neki kelljen. Az nem lenne tisztességes. És nem vak. Szerintem már most tudja, mire készülök. Meg kell előznöm.

–Figyelj, Sky. Legtöbbször egyet tudok veled érteni, de ez... Ez neked se jó így.

–Ez most nem rólam szól. Lysander-rel a kapcsolatunk a bizalmon alapul. Hogy bízhatna meg bennem, ha látja, hogy ez az egész már csak álca.