C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 29

Köszönhetően annak, hogy Castiel-nek hála hivatalos voltam egy számomra amúgy ismeretlen ember hazaérkezési bulijára... Na, jó. A hangsúly igazából azon van, ahogy Castiel és Lysander reagált azon - szerintem - nem túl meglepő kérdésemre, miszerint, mégis kinek a bulijáról is beszélünk. Nyilván nem derült ki később se. Mert az úgy túl egyszerű lett volna, ha úgy tudok este odamenni, hogy ilyen alap dolgokkal mondjuk tisztában vagyok.

Egyébként, az se egészen volt nekem tiszta, hogy Castiel hogy tervezte az együtt érkezésünket. Mármint hogy mindketten odamegyünk és ott találkozunk, valahol máshol találkozunk, vagy mifene? Mivel semmi üzenetet nem kaptam tőle erre vonatkozóan, úgy voltam vele, hogy ha ez így is marad, el se megyek. Tekintve, hogy nagyjából semmit nem tudtam erről a buliról, nem hiszem, hogy bárki is hibáztathatott volna érte.

Végül, olyan nyolc körül csengettek. Anya és apa kérdőn néztek rám, Emma pedig csak vigyorgott, mivel természetesen tegnap este beszámoltam neki minden "fejleményről".

–Na, nem mész? - kérdezte visszatartott nevetéssel. Imádom, hogy ennyire tudja élvezni az ilyen helyzeteket...

–De, persze, megyek már. - motyogtam.

Felkaptam a táskám az asztalról, ahova előtte ledobtam, majd anyáékra egy-egy ideges pillantást vetettem csak, Emma-t gyorsan megöleltem és már siettem is kifelé.

–Csakhogy itt vagy! - rázta a fejét Castiel egyből, mikor meglátott.

–Talán rohannom kellett volna? - vontam fel a szemöldököm.

–Esetleg. - vigyorodott el. –Most viszont menjünk. Késésben vagyunk.

–Ugye nem akarod elhiteti velem, hogy miattam. Maximum fél perccel értem le később, mintha egyből ugrottam volna. Úgy, hogy amúgy nem tudtam, hogy tervezed ezt az "érkezzünk együtt" dolgot.

–Na, elcseszted az egészet. Épp most akartalak leszólni. De jó, akkor hagyjuk. Drágalátos, fenséges Skyl, aki nem hibás; elindulhatnánk végre.

–Persze. - dünnyögtem a szememet forgatva.

És valóban el is indultunk. A buli helyszínét ugyebár ismertem már, de legutóbb amikor ott voltunk, csakúgy megérkeztünk, bementünk és ennyi. Most egy konkrét terem volt lefoglalva, amit Castiel el is mondott, az ajtóban álló őr, vagy mi pedig mutatta nekünk az utat. Ez már csak akkor lehetett volna még ennél is menőbb, ha névsor is van. Mondjuk akkor én nem jutottam volna be, de ezen ne múljon...

–Majd bemutatlak annak, akinek kell, jó? - kérdezte Castiel, miközben igyekezett faltörő kosként funkcionálni a tömegben, hogy eljussunk a mi különtermünkig.

–Lysander itt lesz? - kiabáltam, remélve, hogy meg is hallja.

–Nem. - válaszolt röviden és amúgy meglepően nyersen.

–Jó, csak... Gondoltam hátha. Elvileg ő is ismeri azt a valakit, akinek a buliján vagyunk.

Na, erre a kijelentésemre Castiel egy hirtelen mozdulattal berántott valami üres sarokba és idegesen meredt rám. Mindezt nagyon... túl közelről.

–Te beszéltél erről Lysander-nek?

–Csak felhívtam. Hátha tudja. És hátha esetleg el is mondja, kiről van szó. - magyarázkodtam. Jézusom, és még én magyarázkodtam, te jó ég...

–Mi mondott?

–Lysander?

–Mégis kiről beszélünk, hm? Persze, hogy Lysander, basszus. Mit mondott?