C'est la vie, avagy ilyen az élet

Part 8

Reggel először azt se tudtam, hol vagyok. Aztán lassan körbenéztem a szobámban, és rájöttem, hogy az  egyáltalán nem is az én szobám. Na, erre idegesen felültem.

Aztán sikerült végiggondolnom, hogy mi is történt tegnap este. Ezzel pedig az is világossá vált, miért van rajtam egy majdhogynem átlátszó hálóing. Nekem sose volt és soha nem is lesz ilyen ruhadarabom. Rosa-hoz viszont tökéletesen passzolt stílusban.

Végül nagy nehezen rávettem magam, és kimásztam az ágyból. Igazából ez azért okozott nehézséget, mert előre féltem, milyen állapotban találom Emma-t.

Ahogy még mindig kissé összezavarodva kiléptem a szobából, Lysander-t és Leigh-t találtam az étkezőasztalnál.

–Jó reggelt! - botorkáltam oda.

–Úgy nézel ki, mintha te ittad volna le magad tegnap... - méregetett aggódva Lysander.

–Köszi! - sóhajtottam egy halvány mosollyal.

–A húgod jól van. - szólalt meg Leigh. –Megnéztem már reggel. Alszik, de jól van.

–Köszönöm. - küldtem felé is egy mosolyt, aki teljesen ismeretlenként is segíteni próbált. Tényleg rettenetesen hálás voltam nekik.

–Kérsz valamit enni? - kérdezte Lysander kedvesen.

–Inkább egy kávét. - ültem le az asztalhoz.

–Hozom. - indult el Lysander.

–Jól vagy? - pillantott rám Leigh-t, miután Lysander elhagyta az étkezőt.

–Nem is tudom. - húztam a szám.

–Majd meglátjuk mennyire lesz szétesve a húgod. - próbált megnyugtatni.

–Persze. Csak...

–Tudom. A kistesód. - mosolyodott el sejtelmesen.

–Pontosan. - néztem rá. –Honnan...

–Lysander. Rémlik? - nevette el magát megvilágosult tekintetem láttán.

–Hát persze! Az öcséd. - kaptam a fejemhez.

–Eleg lassan jár az agyad így, reggel. - nevetett továbbra is.

–Tessék. Itt a kávéd. - tette le elém Lysander a bögrét, majd ő is leült mellém. –Jó erős. Gondoltam szükséged lesz rá.

–Ebben biztos vagyok. - ittam bele a kávéba. Nagyon finom volt. Pont annyira keserű, hogy kellemesnek lehessen nevezni.

–Hello! - lépett ki Rosa egy másik szobából.

–Szia! - mosolyogtam rá.

–Mizu? - telepedett le Leigh ölébe.

–Teljesen készen van. - válaszolt helyettem Lysander.

Rosa továbbra is engem nézett érdeklődve, mire megvontam a vállam.

–Nagyjából. - mondtam végül. –Megyek, megnézem Emma-t. - álltam fel az asztaltól.

Rosa az egyik ajtó felé mutatott, én pedig arra indultam. A szobába belépve enyhe félhomályban találtam magam. Nem mertem villanyt kapcsolni, így csak csöndesen becsuktam az ajtót magam mögött és odasétáltam az ágyhoz. Emma békésen aludt, a szája enyhén szétnyílt, feje a kezén pihent. Halványan elmosolyodtam.

–Annyira sajnálom, Emma... - suttogtam és a sírás kerülgetett, miközben leültem mellé az ágyra. –Istenem! Könyörgöm, mondd, hogy semmi baja nem lesz. - Megsimítottam az arcát, mire egy mosolyféleség futott át rajta.