My babes - Babáim (Hu)

One

Fúró hangjára ébredtem. Idegesített, hogy a szomszédok már második hete építik át a lakást, ezzel a legváratlanabb időpontokban zajt csapva, de egy szavunk sem lehet, mivel elnézik, ha bulit rendezünk a lakótársaimmal. Kómásan csoszogtam ki a konyhába ahol  Barni kávézott.

-Jó reggelt Krisz! - köszönt barna hajú lakótársam.

- ’reggelt! Levi? - kérdeztem másik lakótársunkra utalva.

-Alszik. Még a szőke csaj sem jött ki a szobából akit hajnalban felhozott egy kis ágytornára. Gondolom nem kérsz kávét - jelentette ki, hisz évek óta egy lakásban éltünk, tudta, hogy nem iszok kávét.

-Tényleg nem. Van még paradicsomunk? - kérdeztem miközben betettem az előbb összerakott sajtos-sonkás szendvicsem a melegszendvics-sütőben.

-Egy kevés, tessék - adta oda az említett zöldséget közben fekete szemüvegét megigazítva - Mit csinálsz ma?

-Nem tudom. Szerintem beülök a kávézóba és rajzolgatok. Ma délutános vagyok a bárban. Te?

-Én 10-től dolgozom.

-Hatig? - kérdeztem, majd miután bólintott folytattam - Akkor fél hétkor a gyrososnál?

-Oké.

-Ó… Sziasztok… öhm… Jó reggelt! - szólalt meg egy meglepett női hang a hátunk mögött. Volt pár évünk megtanulni kezelni, ha reggel összefutunk lakótársunk egyéjszakás kalandjaival, így mi már nem jöttünk zavarba.

-Szia, kérsz kávét? Amúgy Barni vagyok - mutatkozott be a szőke lánynak Barni. Nem tudom mitől jött jobban zavarba. Attól, hogy nem számított rá, hogy a srácnak, akivel az éjszakát tölti, lesznek lakótársai, vagy attól, hogy hogy ezek a lakótársam most egy alsónadrágban álltak előtte.

-Én Vivien vagyok. Igen kérek. Köszi - válaszolt, miközben feltűnően végigmért mindkettőnket. Úgy láttam, tetszik neki amit lát. Egy részemnek hízelgett az elismerő pillantás, amivel kidolgozott felsőtestem mérte végig, másrészt viszont nem túlzottan érdekelt, hogy egy ilyen lány mit gondol rólam. Pláne, hogy pofátlanságnak tartom, hogy most jött ki a haverom szobájából, de már engem bámult, ráadásul elég feltűnően.

-Krisz - bólintottam felé egy aprót bemutatkozás gyanánt, hisz bunkó azért nem akartam lenni, majd bementem a szobámba felöltözni.
Mire összekészülődtem, szerencsére már nem volt a konyhában. Nem hiszem, hogy ilyen gyorsan lelépett volna, valószínűleg csak visszament Levihez. Elköszöntem Barnitól és gyorsan kiléptem a lakásajtón, mielőtt még újra összefutottam volna a szőke cicababával. A nevére már rég nem emlékeztem, egyszerűen nem tartottam fontosnak megegyezni, nem valószínű, hogy találkozunk még valaha.

× × ×

A kávézó ajtaján belépve meghallottam a csilingelő hangot és megéreztem a kávé és csoki illatot. Szerettem ide járni, hangulatos hely volt. Nem sokan jártak ide, de én pont ezt a nyugi szerettem a helyben. Leültem a szokásos asztalomhoz. Amikor megláttam közeledni a pincérnőt, már készültem köszönni Leának, aki már szinte mindent tudott rólam, hisz évek óta jártam hozzájuk, ám ahogy felpillantottam egy szőke kék szemű lánnyal találtam szemben magam. Ahogy jobban megnéztem észrevettem, hogy a haja vége rózsaszínre van festve. A szokásos pincér ruhát viselte, fekete nadrágot fehér blúzzal és a barna kávémintás köténnyel.

-Mit hozhatok? - kérdezte kedvesen. Már a nyelvemen volt, hogy a szokásosat, de szerencsére még időben észbe kaptam, hogy mivel még sosem láttam őt itt, valószínűleg új még, így fogalma sincs, mit szoktam kérni.

-Egy mogyorós forró csoki és egy szelet meggyes torta.

-Azonnal hozom - mosolygott rám, majd visszament a pult mögé elkészíteni a forró csokimat és kirakni egy tányérra a tortaszeletet.
Aztán feltűnt valami fura. Míg Lea dolgozott itt soha nem szólt zene, most viszont bár nagyon halkan, de zene szólt. Azt hiszem rádió volt, épp egy pár évvel ezelőtti nyári sláger szólt.  Akkoriban nagyon szerettem ezt a számot, de egy jó ideje nem hallottam. A rózsaszín hajú lány a pult mögött a zene ritmusára dolgozott, szinte táncolt.

-Parancsolj - tette le elém a rendelésem - Hozhatok esetleg még valamit?

-Nem köszönöm… Kérdezhetek valamit? - tettem még gyorsan hozzá, amikor láttam, hogy elindul vissza a pulthoz.

-Persze - fordult vissza hozzám mosolyogva. Úgy éreztem, ez a lány egyfolytában mosolyog. De ez egy cseppet sem volt idegesítő, sőt a mosolya felvidított és engem is mosolygásra késztetett.

-Lea… szóval csak azt szeretném tudni, hogy…

-Minden rendben van vele - szólt közbe, amikor látta, hogy nem igazán tudom, hogy felyezzem ki magam - Mostanában sok a dolga, ezért vett fel engem.

-Értem. Biztos a lányokat kell suliba meg mindenféle szakkörökre vinnie. Kérlek add át neki, hogy puszilom Esztit és Emmát.

-Feltétlenül megmondom neki - mondta nevetve a lány - Amúgy Rozi vagyok. Ezek szerint te ismered az ikreket?

-Örülök, hogy meg ismertelek Rozi. Krisz vagyok. Tulajdonképpen törzsvendégnek számítok a kávézóban, gyakran járok ide.

-Á, értem. Én is örülök, hogy a találkozásnak Krisz. Most mennem kell dolgozni, szólj ha kérsz még valamit, vagy fizetni szeretnél - mondta, majd elment, hogy megkérdezze a két lányt, aki az előbb ült le egy asztalhoz, hogy mit kérnek.
Elővettem a füzetem és a ceruzám, hogy folytassam valamelyik megkezdett rajzokat, de egyikhez sem volt hangulatom, így végül egy újat kezdtem el. Pár órával később elégedetten szemléltem a művemet. Első ránézésre csak egy rózsabokor volt, de ha jobban megnézte az ember a rózsákból egy lány arca állt össze. Csak mikor kifizettem a forrócsokit és a tortaszeletet jöttem rá, hogy az arc amit rajzoltam kísértetiesen hasonlít Rozira.

× × ×

Egyenesen a bárba mentem, hétköznaponként én nyitok ki, így nem kell zárásig maradnom.

-Ma valahogy nem vagy formában - jegyezte meg a munkatársnőm, Nati - Nem itt jársz gondolatban, ugye?

-Nem, tényleg nem - ráztam meg a fejem nemlegesen.

-Lány van a dologban, vagy a lakótársaiddal vesztél össze?

-Egyik sem, csak… elgondolkodtam.

-Na de ennyire? Még is min? - kérdezte nevetve.

-Semmi érdekes - tereltem a témát. Szerencse, hogy ma nem volt bent a főnök, egész biztosan felfigyelt volna rá, hogy milyen szórakozott vagyok. Magam sem értettem, mi van velem. A gondolataim folyton visszakalandoztak a rózsaszín tincsekhez és a folyton mosolygós archoz. Nem tudtam kiverni a fejemből Rozit.