Meglepődve nézett rám.
- Mia? Hát te hogy kerülsz ide?- kérdezte boldogan felülve az ágyon.
- Hosszutéma , az a lényeg hogy itt vagyok!- öleltem meg.
- Jaj de hiányoztál már! - simitotta meg a fejem.
- Te is! ....
- És meddig maradsz? - kérdezte eltolva magától.
- Sokáig!- nevettem.
- Ezt hogy érted?- kérdezte.
- Anyáék ott maradtak, de én úgy döntöttem ,hogy visszaköltözök ide!- meséltem és a reakcióját vártam.
- Most csak szivatsz ugye?...
- Nem ! Ezt komolyan mondom!
- Jaj úgy örülök!- ölet magához ujra.
- De amúgy, hogy vagy mondj valamit mert nem értem!
Elkeztem magyarázni a történteket neki. És mikor befejeztem , vártam hogy mit mond.
- Hát ömm...nem tudom mit mondjak! Sajnálom! De viszont örülök hogy engem választottál...- mosolygott rám.
- Ez természetes! Te sokkal fontosabb vagy mint egy alig ismert ember. És még mindig nem tudom felfogni hogy , hogy kérhetett tőlem ilyet , mikor tudta hogy menyire fontos vagy számomra!- mondtam lehajtott fejjel.
- Ő nem érdemelt meg téged! Tul jó vagy hozzá! Ne szomorjlkodj miatta! - emelte fel a fejem az államnál.
- Nem is fogok! - mosolyogtam rá.
- Megyünk meglepjük Danit is? - kérdezte.
- Jó ötlet! De előszőr , ki szeretnék menni a temetőbe...- mondtam.
- Rendben! Akkor menjünk oda először!- állt fel az ágyról és felhuzott engem is.
Fel vettük a kabátunkat és a cipőnket , majd elköszöntünk Ádám anyukájától és a temető felé indultunk.
Megérkezve , a Liza sirjához mentünk... majd leülve rá , megsimitottam a tetejét.
- Hiányzol drága barátnőm !- mondtam hangosan és közben eleredtek a könnyeim.
- Olyan rossz, hogy elmentél . Hogy már nem hallom a hangod. Hogy már nem ölelhetlek meg . Hogy már nem vagy velünk...- mondtam sirva.
Ádám a hátamhoz ült és megsimitotta a vállam.
- Hiányzol hugi nagyon! Bár itt lennél velünk - hallottam Ádám hangját.
Megfordulva Ádámmal szembe , láttam hogy ő is könnyezik . Közelebb csusztam hozzá és megöletem...
Vagy 20 percet ültünk a temetőbe , aztán pedig elindultunk Dani házához.
Ő is nagyon örült nekem , ott ültünk nála kb egy órát. Majd haza indultunk.
- Nem költözöl inkább hozzánk? Hogy ne legyél magadban ebben a nagy házban...- kérdezte Ádám hazafelè sétálva.
- Nem! Nem szeretnék zavarni ! El leszek egyedül - mondtam.
- Nem zavarsz! Anya is biztos örülne ha ott laknál...- mondta.
- Nem tudom... - vontam vállat.
- Költözz hozzánk! Ugy legalább mindig együtt lehetünk!- kérlelt.
- Rendben!- egyeztem bele.
- Gyere akkor menjünk a táskaidért!- mondta.
Elmentünk a házunkhoz és elvéve a böröndöket, elmentünk Ádámékhoz.
Belépve a házukba , azért kiváncsi voltam mit szól majd Erika ( Ádám anyukája)
- Anya megjöttünk!- kiáltott Ádám.
- Pont jókór, kész a vacsora ...- jött ki Erika a konyhából.
- Anya , megkértem Miát hogy költözzön ide . Nem akartam hogy magában legyen abban a nagy házban...- szólt Ádám.
- Az nagyon jó! Én is ezen gondolkoztam ,mig nem voltatok itt. Nincs miért magában legyen abban anagy házban...érezd magad itthon...- mosolygott rám Erika.
- Köszönöm, hogy itt lehetek ! - mosolyogtam.
- Úgyan mar! Téged és a családod mindig szivesen látunk itt.... Na de gyertek együnk most!- fordult meg és visszament a konyhába.
Mközben ettünk hazajött , Balázs is ( Ádám apukája).
Vacsora után felvitük a böröndöket a vendég szobába. Aztán hozza fogtam kipakolni a ruháim és ebben Ádám is segitett.
Aztán bedig , jó éjt kivánt és elhagyta a szobát. Lezuhanyoztam majd , beszéltem anyáékkal és lefeküdtem aludni...
