REED-Meghalnék a csókodért! |+18 |

🖤TIZENHATODIKRÉSZ🖤

Egy hét telt el azóta,hogy ez a rossz gyerek bekerült a kórházba,ezzel a jelzővel tudnám legjobban leírni hiszen tényleg úgy viselkedett mint egy nyűgös kisfiú.
Hisztizett,nyafogott,nem bírt megmaradni a fenekén,pihenés helyett kiszökött és elfoglalta a kantint,bögréből itta a whiskyt és hatalmas póker partik voltak az osztály kellős közepén Dan,Patrick,Xavier és Franky társaságában akiktől a whisky és a csomag szivar is származott amit előszeretettem pöfékeltek szétt.
Engem győztek hivogatni a nővérkék,hogy már nemtudják mit csináljanak Mr.Williamsel.

Természetesen minden nap meglátogattam és vittem neki enni mert legnagyobb szívfájdalma a kórházi koszt volt s nehogy már nekem éhen haljon szegény.
Gondját viseltem és szórakoztattam...
na igen,kikötöttem,hogy amíg fel nem épül semmi féle huncut történet nem veszi kezdetét mert nem szeretnék egy újabb bevérzést vagy varrat hasadást átélni.

A hét letelte után ki is engedték,s szerintem a nővérkék örömtáncot jártak.Valljuk be Richard nehéz eset és erre most jöttem rá mikor hajnalok hajnalán üzenetének rezgő hangjára ébredtem amiben az állt,hogy paradicsom levest enne de neki senki sem csinál paradicsom levest,és amúgy is unatkozik.
Négy üzenet és hat nemfogadott hívás után már tudtam,hogy a mai napom ezennel hivatalosan is elkezdődött hajnali négy óra egy perckor és neki kell állnom paradicsom levest főzni.

Hajnali fél hatkor egy nagyon állmos nővérke engedett be az osztályra,fel voltam pakolva mint aki piknikezni készül,hogy egész napra legyen mit ennie mert hihetetlenül nyűgös volt ha éhes.Mikor beléptem Richard mérgesen nyomkodta a telefonját,bizonyára épp valami játékkal foglalta le magát.

-Jóreggelt.-mondta felhúzott orral s épp csak rám pillantott fél szemmel

-Jóreggelt.-fészkeltem be magamat mellé.

-Na mivan?Eszedbe jutott,hogy életed szerelmének talán épp hiányzol?

Imádtam mikor úgy álította be,hogy halálosan szerelmes vagyok belé...

-Csak,hogy tudd életed fénypontja és egyetlen értelme...vagyis ÉN.-mutattam itt magra.- hajnali négy óra két perckor már a paradicsom levesedet főzte.

-Chhh...és csak most lett kész?-fejét vállamra hajtotta és csücsörített egy pusziért amit meg is kapott.

-Mert te igen tudod meddig tart mire elkészül.-Istenem,bele tudtam volna veszni a szemeibe.

-Valld be nehéz volt kiválasztani milyen cipőt vegyél fel.-gúnyológott s megtudtam volna suhintani,nem durván csak egy kicsit,hogy érezze a törődést.

-Kell a paradicsom levesed vagy sem?Mert még egy beszólás és megeszem.

-Na jó...csak tudod...olyan rossz itt egyedül,te dolgozol én meg egész nap sírok utánad.-ezt úgy előadta,hogy talán el is hinném neki ha hülye lennék.

-Te majom.-húztam széles mosolyra a számat.

Közelebb húzot magához és homlokát az enyémnek nyomta.

-Van egy jó hírem,délután hazavihetsz,haza magadhoz lakótársak leszünk jövőhét péntekig amikor majd kiszedik a varratokat.

Természetesen ötültem,hogy kiengedik de,hogy hozzám?

-Na várj csak...ezt meg kell beszélnem a cipőimmel.

-Ugyaaan,mi tenne boldogabbá mint,hogy egész nap apró kis tangában ugrálhass körbe és kiszolgálj,etess,fürdess,táncolj nekem,etess,táncolj és etess és mégtöbbet táncolj nekem.
Este majd énekelsz,hogy elaludjak és reggel is,hogy jól induljon a napom...azt mondtam már,hogy öltáncot kérek napi három,négyszer?