STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 4. Zárkózottság ] ▶

A név semmi, és amikor valaminek tudod a nevét, akkor nem tudsz semmit, sőt annál is kevesebbet tudsz.
— Gabriel Tallent

༺༻

◀ H.1.1 Szemszöge ◀

Fehér. Másnak talán erről a színről (ami igazából árnyalat) a hó jut az eszébe. Tél, karácsony. A frissen sütött sütemények illata, családi összejövetelek, beszélgetések… nekem pedig valami teljesen más. Engem a fehér a vörösre festett hóra emlékeztet. A vér illatára… anyu könyörgése, hogy legalább én élhessem túl. Az elsütött fegyver hangjára. Ahogy az arcomra fröccsen a vére…
Van még tovább.
A gyanúsan kinéző orvosok ruhája is ezt az undorító színt viselte. A terem, ahova bevittek, szintúgy fehér volt teljesen. Úgy éreztem magam, mint a színvakok, vagy nem is tudom. Pánikoltam, egyenesen rettegtem, undorodtam mindentől. Az orvosok számomra ismeretlen és sohasem látott műszereket használtak rajtam, de már nem emlékszem, mint és hogyan.
Fehér volt az egyenruha is, amit fel kellett vennem. Fehér volt minden fal, a padló is, néhány helyen pedig a csempe is. Az egyik fehér ruhás ember szorosan fogta a kezem, még mindig emlékszem, milyen erősen rángatott maga után. Bevitt egy szobába, ahol kisebb zsivaly volt, ő pedig becsapta mögöttem az ajtót. Odabent talán velem egykorú gyerekek játszottak. Valakik fogócskáztak, az egyik sarokban kirakóztak, a másikban pedig könyvet nézegettek vagy olvastak – nekem még nem igazán ment ez az írás-olvasás dolog, mert nemrég kezdtem el tanulni az iskolában.
Sok ajtó volt a szobában, mindegyiken volt valamilyen felirat, de nem tudtam, mit írtak oda. Nem is mertem először egyik közelébe sem menni, inkább megpróbáltam megbarátkozni a bent lévőkkel. Hiába mentem oda köszönni, senkit sem érdekelt. Végig néztek rajtam, és odébb mentek inkább. Végül mégis úgy döntöttem, benézek az egyik ajtó mögé, így hamar kiderítettem, hogy csak egy újabb fehéren rikító terem, ami a mellékhelyiség…
Láttam bent három fiút, akik nekem háttal álltak.
– Így sosem fog senki befogadni!
– Undi vagy!
– És még csúnya is!
Befogadni? Talán egy árvaházban vagyok? Miért beszélnek ilyen csúnyán azzal a kisfiúval? Szegény csak ott ült, térde hajtott fejjel...
Nem sokáig bántották, mert utánam bejött egy néni a mosdóba.
– Szóval itt vagytok. Gyertek ebédelni, gyerekek! – Végre kimentek, én pedig közelebb mentem hozzá. Megkérdeztem, hogy jól van-e, de azt akarta, hogy hagyjam békén, mert egyedül akar lenni. Nálam pedig elszakadt a cérna, és végre tudtam sírni. Csak leültem mellé a csempére és szabadjára engedtem a könnyeimet. Megkérdeztem tőle, hogy miért nem akar velem szóba állni, sem játszani. "Itt mindenki ilyen". Magára is értette, de nem volt benne biztos, mégsem akart a barátom lenni. El akart lenni a saját kis világában, én pedig nem tudtam többet tenni, mint elfogadni. Így inkább hívtam, hogy menjünk ebédelni, bár még fogalmam sem volt, merre kell mennem, reméltem, hogy ő megmutatja.
"Majd megyek". Ezt is ráhagytam, és végül kimentem a mosdóból, és követtem a többieket. Remélem valaki majd szóba fog állni velem.

▶ Napjainkban ▶

Ajtó csukódás… nem volt hangos, valahogy mégis felébredtem rá, és szinte szívrohamot kaptam a másik ágyban fekvő fiútól. Esküszöm ennyi hibát életemben nem vétettem, mint legutóbb, de ennyi meglepetés se ért… honnan a fészkes fenéből tudta, hogy mikor merre menjek? Aigoo… a vége nem lett valami jó, főleg, hogy mindketten a kórházban végeztünk. Mikor felborultunk a kocsival, azt hittem, ott halunk meg. Végül valahogy kimásztam belőle, és kihúztam őt is nehezen. Megijedtem, mert az üveg kissé elvágta az arcát és folyt belőle a fér, plusz a fejéből is.
Nem tudom, mi volt utána, valószínűleg elájultam, mert a kormányt kicsit nagyon lefejeltem. Nem ártott volna az az öv.
De persze fel sem ébredtem, de már ki voltam offolva, pedig csak azt kérdeztem meg, hogy jól van-e… még mindig pikkel rám, ez nem tetszik, főleg, hogy egy csapatban vagyunk, és nekem bőven elég Jung Wooyoung hülyesége. Apropó, erre persze rákérdezett, hogy miért kaptam össze vele.
– Mikor le kurvázzák a halott anyámat, eléggé ki tudok akadni rajta. Szerintem te sem viselnéd el a helyemben, javíts ki, ha tévedek.
– Igen, tévedsz – szedte le magáról az infúziót és felkelt, majd a szekrényhez sétált. – Nincs mit elviselnem.
Nem értettem hirtelen, hogy mit akart ezzel, de ahogy megcsapott a felismerés érzése, már minden felé táplált haragom vagy kétségem elszállt. Valószínűleg, hozzám hasonlóan ő is árva lehet, vagy neki sem él az egyik szülője.
Igazából nem tudom, csak megérzés volt.
Nekem háttal állva levette a kórházi felsőjét, hogy átvegye az egyenruhát. Nem akartam nézni, mert nem vagyok egy perverz fasz, de mikor megláttam – igaz csak egy pillanatra, mert fel is kapta magára az inget –, hogy a háta tele van sebhelyekkel. Ez a srác kész rejtély, és én még csak a nevével vagyok tisztában, feltéve, ha nem hazudott.
Felöltözött, és ki akart menni, de Jin hyung épp akkor ért vissza.
– Hova-hova? Még hátra van egy vizsgálat, feküdj csak vissza!
– Aish…
Ez szopacs, kijár neki. Najó, békén hagyom, megvan a saját baja. Jin végül csak lecserélte a homlokán lévő lévő sebtapaszt, és bekente a karcolást az arcán, valamint a csuklóján lévő kötést is levette, hogy bekenje, majd lecserélte. Ellenőrizte, hogy nem-e szenvedett agyrázkódást, aztán azt mondta neki Felix… bocsánat, Yongbok, hogy engedje már elmenni. De aztán eszébe juttatta, hogy nekünk még be kell mennünk a kapitányságra, bevinni a táppénzes papírt a mai hiányzásról, és az igazolást, így kénytelen volt megvárni engem.
Bár rajtam nem kellett sok mindent vizsgálni, csak a fejemen lévő sebet. Nekem sincs agyrázkódásom, szóval minden jó. Amíg pedig én felöltöztem, ő kiment, mert telefonja volt.
– Te miért nem vagy ilyen lázadó? Egy idősek vagytok – nevetett hyung.
– Nem tudom, nekem kimaradt ez a kor biztos.
– Kicsit gyanús nekem, alig találni róla valamit. Szerinted?
– Nem tudom, nem szeretek vádaskodni, de az biztos, hogy nem hülye…
– Igen, Kook azt hiszem emiatt vette csak fel. Elvileg elvégezte az akadémiát, de semmi nyoma nincs, még csak a tablón sincs rajta! Persze nem tudok erről sokat, lehet máshol végzett.
– Értem… akkor a fél szemem rajta tartom – feleltem.
– Nem kell, várd meg, míg valaki arra kér, egyelőre próbáljátok elviselni egymást. Vagy csak neki van baja?
– Lehet csak a zárkózott fajta ember, úgyhogy csak várok, nem akarok rosszban lenni senkivel, ha nem muszáj – kötöttem meg a nyakkendőmet. – Akkor majd később – integettem, ahogy az ajtó felé mentem.
– Szia Jinie~! – dalolta.
Én pedig kimentem, hogy megkeresem Yongbokot, remélem lelépett Narniába, hehe…

21 01 06
1000 words