STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 18. Egy lépéssel közelebb] ▶

Mindig meg kell fontolni, kit tüntetsz ki a bizalmaddal ezen a világon. Nem adhatod oda a szíved, a barátságod, a tested olyannak, aki nem tud vigyázni rá.
— Taffy Brodesser-Akner

[ Hyunjin szemszöge ]

– Oké, akkor lent – sóhajtottam, majd becsuktam az ajtót és neki dőltem.
– Bocsi. Hívjatok, ha van valami! – ment dolgára Hong hyung.
– Meglesz, menj csak – nyugtatta San. – Woo, segítesz rendet rakni az irodában? Már olyan, mintha tornádó söpört volna végig rajta.
– Persze – vágta rá.
– Később csatlakozunk, ha visszajöttünk – ajánlottam.
– Nem kell, rakjatok rendet egymás között – szólt de San csak megint csendre intette, és elkezdte húzni maga után valamerre.
Hogy Wooyoung nem tud leszállni rólam, nem tudom, mi baja lehet velem, de tényleg! Semmi rosszat nem követtem el ellene. Aish… inkább rá nézek Yongbokra, nem nézett ki valami jól ma, talán rosszul van. Úgyhogy mentem a lifthez, és lementem arra a szintre, ahol a reggel találkoztam vele. Apropó, kíváncsi vagyok, honnan ismeri Seonghwat. Vagyis fordítva. És miért mondott olyanokat. Mondanám, hogy nem néztem ki ilyen a fő nyomozóból, dehát sajnos tudom az igazságot.
Végül beértem a mosdóba, és be igazolódott a tippem, hogy nincs jól Bokie, hisz épp rókázott az egyik fülkében. Jah, és épp eléggé átkozott valakit.
– A fasz kivan, isten ne adja, hogy ma találkozzak vele mert megfojtom! Hallod, meghalsz!
– Túl szexi vagyok hozzá, hogy kinyírj – nevettem.
– Te meg húzz innen!
– A mosdóba az jön, akinek dolga van. Csak úgy nem küldhetsz ki.
– Az a dolgod, hogy ne hagyj békén néha napján?!
– Inkább csak az, hogy megnézzem, mi a baj – forgattam meg a szemem, persze nem láthatta.  – Mitől hánytál?
– Vagy a pia, a kaja, vagy fasz tudja – húzta le a wct, aztán kijött és a kagylóhoz ment.
– Tegnap leittad magad?
– Egy kicsit jah – felelte, és rendbe szedte magát.
– Semmi személyeskedés, de ez gyakori eset, vagy amolyan különleges alkalom volt? – na, ezért kapni fogok egy sor lebaszást tőle, de nem baj.
– Második. Azért van felelősségérzetem – törölte meg az arcát egy darab papírral, és azzal ki is indult, úgyhogy követtem… persze csak én hittem azt, hogy ki akar menni, mert helyette becsukta az ajtót, majd a karomtól fogva berángatott a legmesszebb eső fülkébe, és a falnak lökött, bennem meg konkrétan megállt az ütő.
– Most pedig ki vele, mit tudsz Park Seonghwaról! – fogta meg az ingemet, de mivel jóval alacsonyabb volt nálam, félig lábujjhegyre állt.
Aranyos, csak ne nézne rám ilyen vádlón…
– 35 éves, 10 éve dolgozik itt elvileg, és ő a fő nyomozó, azaz az első számú legmagasabb rangú jelenleg, előtte az igazgató volt. Valószínűleg ő lesz a következő igazgató, én pedig megcéloztam magamnak az ő jelenlegi címét – magyaráztam. – De ezt máshol is beszélhetjük, nem kell erőszakoskodnod.
– Nem azt kérdeztem, hogy felszínesen mit tudsz, hanem hogy személyesen!
– Előbb engedj el, nem kell ezt csinálnod…
– Válaszolj, és máris túl esel rajta! – Nem válaszoltam neki, csak megfogtam a kezét, és elvettem onnan, majd a fülke másik választójának löktem a fiút, és oda fogtam mindkét kezét. Persze a balra különösen ügyeltem, bár úgysem nagyon tudja használni.
– Mondtam, hogy máshol beszéljük meg, ne itt, és ne most – hajoltam közel az arcához. Egy pár pillanatig állta a tekintetem, de aztán elfordította a fejét, és lehunyta a szemét. Élesen szívta be a levegőt, és szakadozottan fújta ki.
– Te félsz? – kérdeztem halkan.
– Engedj el…
– Rajtad a sor, hogy választ adj. Ki vagy, és honnan jöttél?
– Nem hallasz? Engedj el! – nézett újra rám.
Nem mondtam semmit, csak megtettem, majd egyszerűen ki sétáltam a fülkéből és a helyiségből is. Odalent pedig megvártam az épület előtt, és intettem, hogy menjünk, hisz nincs messze. Jó ideig csak mögöttem sétált, de mikor odaértünk, már mosolyogva fordultam felé.
– Éés megérkeztünk! Kövess, ha nem akarsz eltévedni – nyúltam a kilincshez, de megfogta a felsőm ujját, mire rá néztem. – Nem bántanak a hullák, nyugi!
– Hogy tudsz úgy tenni, mintha mi sem történt volna?
– Miért, haragudnom kellene rád? – erre bólintott. – Nem tudok.
– Dehát nem is ism~
– Szerinted a semmiért lógok rajtad egész nap? Mondtam, hogy meg akarlak ismerni, és nem adom fel – kacsintottam rá, aztán a csuklójától fogva (amelyikkel a ruhám fogta) akartam behúzni az épületbe, de mivel kihúzta a tenyeremből a kezét, nem tudtam mit tenni. Nem hibáztatom érte, és nem is haragszom rá emiatt. Úgy vagyok vele, hogy később márpedig majd ő fogja meg a kezem, és nem akarja majd elengedni. Legalábbis remélem, hogy így lesz.
Odabent van jó néhány folyosó, ezért figyeltem, hogy én se tévedjek el a teremig, ahova elvileg mennünk kell. Azért nem hittem volna, hogy Jin hyung lesz ott.
– Jin hyung? Tényleg mindenhol ott vagy – nevettem.
– Mondtam én! Az eredményért jöttetek?
– Igen – bólintottam. – Hongjoong nem ér rá.
– Szegénynek sok dolga van általában, nem tudom, hogy akart elvállalni titeket is, ha tudta – ingatta meg a fejét. – Na de ha nem haragszotok, előbb meg mutatom, mi alapján írtam a jelentést, ha esetleg beleköt valaki, jó?
– Nekem jó. Yongbok? – fordultam felé, mire vállat vont.
– Már nincs mit ki rókázzak.
– Jaj, apropó, nem néznél rá Bokie kezére? – kérdeztem.
– Oh, még mindig nagyon fáj? – lépkedett elé, hogy szemügyre vegye a kezét, de ő elhúzta… oh tényleg, nem csodálom, ha nem akarja megmutatni.
– Hát semmit sem tudok lassan mit csinálni vele…
– Vizes ruha. És azért próbáld használni, ne pihentesd folyamatosan. Ha két hét múlva még mindig fáj, akkor szólj, és csinálunk egy röntgent, jó? – mosolygott.
– Jól van.
– Oki. Nah akkor – ment a szekrényhez, majd onnan vett ki és adott nekünk gumikesztyűt és maszkot, amiket felvettünk, majd kihúzta a testet a hűtőből, és mutogatni kezdett.
– Nos, ez egy érdekes eset. A halál oka elsősorban az volt, hogy kivették a szívét, a vicces az, hogy még élt közben. Beadagoltak neki egy erős érzéstelenítőt, így nem érezte, de ébren volt. Persze előtte vágták ki a nyelvét, és vágták le az egyik lábujját. A másik vicc, hogy ezalatt, vagy utána majdnem az összes vérét kiszívták, valószínűleg injekcióstűvel – mutatta a nyomait. – Erőszak jele valóban nincs rajta, de a bénultság miatt nem tudott ellenállni sem. Röviden ennyi. Kérdés?
– Nekem van. Nem volt rajta egy gyűrű véletlenül? – kérdezte Bokie.
– Nem, ha lett volna, odaadtam volna nektek.
– Akkor valaki lenyúlta – sóhajtottam. – Várjunk, nem azt mondtad, hogy nem olcsó darab volt…?
– Hé, most már minden világos. A pali azért vállalta el a gyilkos által kiadott munkát, mert valószínűleg pénzt ígért neki! És megkapta végül a gyűrűt, de a gyilkos végzett vele, és visszavette – magyarázott Yongbok. – A gyilkos a helyszínelők közül valaki! Vagy ha nem is, akkor az egyikük biztosan kapcsolatban áll vele.
Hogy járhat ennyire egyszerre az agyunk?
– Már csak tárgyi bizonyíték kellene – bólintottam, és lehúztam a kezemről a gumikesztyűt majd az arcomról az orvosi maszkot és kidobtam őket, hisz csak egyszer felhasználhatóak.
– Sok sikert, srácok! – adta a kezembe a borítékot hyung. Megköszöntem, és megvártam Felixet, hogy menjünk akkor.

༺༻

[ Felix szemszöge ]

– Nem hiszem el, hogy csak úgy felszívódott! – mérgelődött mellettem a szöszi.
– Meg fogjuk találni úgyis, csak idő kérdése. Talán már holtan – mondtam, de nem hiszem, hogy valami vigasztaló ez a tény, mert nem jutunk egyről a kettőre.
– Így nem haladunk semmivel.
– Apropó, a múlt hét keddi üggyel mi lett? – kérdeztem.
– Mivel ketten is lesérültünk, át lett adva.
– Kinek?
– Nem találod ki – sóhajtott fel – Park Seonghwanak. Látszólag pedig le is zárta, mint megoldatlan ügy, mert az egyszerűbb.
– Most már tényleg beszélhetnél róla – mondtam mellékesen.
– Majd ebéd közben. Vagy utána, mert csak elmegy az étvágyam tőle.
– Jó. – Megvontam a vállam. Nem hiszem el ezt az embert…
Odaértünk az étterembe, és ezúttal ő választott, csak isten tudja mit.
– Ha nem eszed meg, nem engedlek kimenni innen. És nem pazarlás miatt, hanem csak úgy.
– Akkor inkább ne is vegyél nekem, mert nem fog menni – ültem le a szokásos helyemre, ami az ablak mellett a sarokban van.
– Ezen lehet változtatni, de ahhoz enned kell.
– Nem fog menni, sosem ment
– Hyunjinienek nincs lehetetlen – vigyorodott el, mire csak megforgattam a szemem, és az ablak felé fordultam. – Később megtudod, hogy igazat mondtam.
– Álmodozz csak, minden nap, minden éjjel, úgysem érsz el nálam semmit, mert ahhoz egy élet is kevés.
– Ringasd magad ebbe a tudatba, úgyis elérem, amit akarok – könyökölt az asztalra, és rám mosolygott. – Yongbok.
– Hát sok sikert – irányítottam másfelé a figyelmem, ami ismét valahol az ablakon kívül volt. Aztán meghozták a kaját, aminek a nevét nem tudtam, de viszont jó volt az illata…
– Oh, köszönjük! – nézett a pincérnőre a szöszi, aki csak biccentett és ment a dolgára. –Jó étvágyat, Bokie! Remélem ízleni fog! – fogta az evőpálcát, én meg csak szintúgy ezt tettem, és el motyogtam egy olyat, hogy "neked is". – Oh, apropó. Az infókért cserébe kérhetek valamit?
– Előbb az információ.
– Nem, mert utána nem fogod megtenni.
– Ah, nyögd ki, mit akarsz – sóhajtottam fel.
– Meg akarom fogni a kezed – vágta rá, nekem meg kiesett a kezemből a pálcika, de mielőtt a földre került volna, elkaptam, és rá néztem.
– Mi van?!
– Szerintem érthetően mondtam. Meg akarom fogni a kezed.
– De… most? Minek? – pislogtam rá.
– Kell az infó, vagy nem? – mosolygott újfent, én meg ismét csak sóhajtottam.
– Hogy akarod úgy használni a pálcát…
– Jinie mindent megold – vette át a bal kezébe, a jobbot pedig az enyémre tette, ami az asztalon pihent. – Hideg vagy, fázol?
– Ne-em… szar a vérkeringésem – miért lett melegem? Jézus, tényleg nagy a keze, az enyém szinte eltűnik alatta… na mindegy, éhen halok szóval inkább eszek. Ne is figyelj rá, Felix.

        

21 01 14
1500 words