STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 34. Távolság ] ▶

Tudod, mi a szerelem? A szerelem az, amikor olyat adsz, amid nincs.
– Bestiáda c. film

▶ Aug. 31, Csütörtök, 06:30 ▶

[ Felix szemszöge ]

Még nem ébredtem arra, hogy puszilgatják az arcomat… de valamiért kellemes volt, és mikor kinyitottam a szemem, megláttam egy mosolygó Hyunjint… még mindig annyira hihetetlen, hogy megtaláltuk egymást, és itt van most velem. De ugyanakkor félek is, mert nem szabadna… viszont szerencsére, ha másba nem is, a hazugságok kitalálásában kitűnő vagyok.
– Jó reggelt – kaptam még egy puszit, ezúttal az orromra.
– Neked is – nevettem.
– Jól aludtál?
– Kivételesen igen… te?
– Én is – simított végig az arcomon. – Megyek készíteni valami reggelit. Szereted a pirítóst? Vagy inkább tojást? Eh…
– Nem vagyok éhes, magadnak csinálj – így is hányingerem van, ha eszek, annak is "bye" lesz…
– Nem szeretek egyedül enni, és amúgy sem mehetsz sehova, amíg nem eszel!
– Akkor itt maradok, nekem nyolc, csak legyen cigim – öltöttem ki a nyelvem felé.
– Nem kapsz – mászott fölém teljesen, a nyakhajlatomhoz hajolt, és oda is kaptam egy puszit.
– Csikizel!
– Addig foglak is, amíg nem mondod el, mit kérsz enni.
– Ne már – próbáltam lelökni magamról, de kevésbé ment, mivel lefogta a kezem – Hyun…
– Nem akarok menni sehová, veled akarok lenni egész nap.
– De muszáj menni, neked pedig sok dolgod van.
– Már szinte értelmetlen, megtaláltam azt, akit akartam, már csak az árvaház után akarok kutatni – emelte fel a fejét. – Ráadásul ma sem lehetek a közeledben.
– Ebédkor találkozunk, nem? Hatodikáig még érvényes a tartozás visszaadása.
– Most, hogy mondod… hosszabbítsuk meg, mit szólsz?
– Mennyivel?
– Úgy még hatvan évvel.
– Hülye vagy? Nem akarok annyit élni, jó az maximum 40-50-nek!
– Pabo, nem kell olyan korán meghalnod. De akkor biztosítsunk előre 10 évet, mit szólsz? – piszkálta meg a hajam.
– Nagyon biztosra akarsz menni? – kuncogtam.
– Igen.
– Oké, megegyeztünk.
– Oki. Nah, megyek mert sosem lesz kész – szállt le rólam, majd kinyitotta a gardróbszekrényt. – Kutass nyugodtan majd itt, hátha van valami, ami jó rád.
– Csak egy ing kellene.
– Még van egy asszem' – vette ki, majd az ágy szélére tette. – Tessék.
– Köszi – mondtam, majd miután összeszedte a ruháit, kiment.
Még egy pár perc kellett, hogy rávegyem magam a felkelésre, aztán felöltöztem… Hyunjin illata van, jó ötlet ezt felvenni?
Végül csak megigazítottam az ágyat, és elmentem a mosdóba, megint rókázni. Kezdem azt hinni, hogy terhes vagyok.
Ahogy összeszedtem magam, kicsit még mindig émelyegve lementem. Persze egyből kiszúrta, mi a bajom.
– Hánytál, Babym?
– Aha…
– Gyere, ülj le – húzta ki nekem a széket és adott egy pohár vizet is. – Lassan idd meg.
– Köszi.
– Nincs mit – ült le mellém a pulthoz, miután elém tette az ételt. – Csak én utálom, hogy képtelen vagyok felkelni előbb?
– Nem – kortyoltam a vízbe.
– De te hogy nem késel annyit, mint én?
– Be tudom osztani az időmet.
– Én is. Húsz perc ülés, tíz perc kávé, és a többi – kuncogott. – És most már plusz tíz perc, hogy veled foglalkozom. Csak hogy biztosan legyen húsz perc késés a munkahelyről.
– Bolond vagy.
– Egy kicsit… amúgy jól eltüntetted a hajgumim.
– Bocsi – láttam neki az ételnek, mert sose enged ki.
– Nem baj, szerzek másikat, bár a múlthéten kértem egy kollégámtól.
– Csaj-felszedő szöveg Hyunjintól: van egy hajgumid?
– Hehe… nem lányokat akarok felszedni, csak téged.
– Akkor most már egyél, aztán menjünk mert el fogunk késni.
– 06:50, van még 20 percem. De oki, haladok, Baby, úgyis akartam még beszélni veled.
– Oké. – Ezer éve nem ettem pirítóst sem. Finom ez az az eperlekvár.
Még konkrétan belém tömött egy banánt azzal a címszóval, hogy "kell gyümölcsöt is enni”, aztán a maradék reggeli rutin után valahogy eljutottunk odáig, hogy beültünk a kocsiba, de nem indította be, csak felém fordult.
– Nos… először is, szeretném, ha valamelyik nap időt szánnál rá, és elmennél Jin hyunghoz.
– Minek? Nem bírom az orvosokat.
– Nem tetszik, hogy azzal kezded a napot, hogy hánysz.
– Sajnálom… már hozzá szoktam.
– De édes kis szívem, ez nem állapot – tette kezét az enyémre. – Nem akarom, hogy bajod legyen, ha kell, elmegyek veled, oki?
– Aigoo… jól van – sóhajtottam, ő pedig elmosolyodott. Aztán megszólalt a telefonja.
Nem hallottam, kivel beszélt, vagy mit, így csak lestem ki a fejemből, miközben ő beindította a járművet. Ezután csak annyit láttam, hogy konkrétan a műszerfalra dobja a telefonját egy "akkor bassza meg, leszophat" kíséretében, és hogy elég ideges lett. Én rá sem mertem nézni, helyette becsatoltam az övet, mielőtt rám szól. Viszont elég gyorsan ment, és egyszerűen nem tudtam, hogy kellene le nyugtatnom. Végül annyinál maradtam, hogy lassan megfogtam a kezét, ami kormányon volt – igaz kicsit oldalra kellett dőlnöm hozzá. De hogy kellene megszólítanom? Nem hívhatom mindig szinte a teljes nevén… eh, ebbe nem vagyok jó!
– Jinie… menj lassabban kérlek – még mindig nem nézett rám, csak sóhajtott, majd elvette a kezem az övéről, de újra megfogta, és a sebességváltó mellé tette. És persze végre le lassított.
– Ne haragudj, Lixie.
– Semmi baj, de mi történt?
– Leváltottak a vezetői posztról, aminek kifejezetten örülök, de helyette "másodvezető" lettem, Seonghwa főfelügyelő mellett.
– Most akkor ő a vezetőnk? – kérdeztem halkan.
– Igen. De egy percre sem hagyom veled egyedül, az biztos, hallottam miket mondott aznap a mosdóban. Bár azt nem mondtad még, hogy miért fenyeget.
– Ismerte az apámat, de utálta. Mióta meghalt, rám pályázik mondhatni.
– Azt lesheti az a fasz, levágom neki és ledugom a torkán – hát, ritkán hallom káromkodni, ideje volt. – Most viszont ügyet kaptunk, a tegnapi úgy látszik délutánra marad, de majd intézzük ketten, jó? – állt meg a zebránál, majd csak simán felém hajolt, mire én is úgy tettem, amennyire tudtam a retkes öv miatt, majd megcsókolt… mindketten tudjuk, hogy ma ismét kevesebbet látjuk talán egymást.
– Oké – válaszoltam végül a kérdésre, ő pedig mosolyogva bólintott, és tovább hajtott.