STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 28. Első bejegyzés ] ▶

Az ölelés oldja a stresszt, növeli az összetartozás érzését, csillapítja a fájdalmat.
— Gretchen Rubin

◀ 2017. 09. 19 ◀

◀ F.1.7 Szemszöge ◀

– Hogy kell tervrajzot csinálni? – kérdezett.
– Felülnézetből kell lerajzolni a helyiségeket. Induljunk ki innen, ahol most vagyunk – rajzoltam egy téglalapot majdnem a lap szélére, majd rá írtam, hogy hálószoba.
– Van egy kis bibi… – mondta halkan.
– Ki vele.
– Nem tudom elolvasni, amit írtál.
– Nem tudsz olvasni, sem írni? Szerintem rossz csoportba kerültél.
– Miért, te hány éves vagy?
– Hat – feleltem. – Te?
– És már tudsz olvasni? Azta! Én hét éves vagyok, de csak most kezdtem az iskolát…
– Az mi?
– Az iskola? Ott tanulunk írni és olvasni, meg sok mást!
– Nem tudom, én már tudom ezeket, de akkor megtanítalak. Különben lemaradok miattad – téptem ki két lapot a füzetből, és adtam neki is egyet, és egy ceruzát, majd elkezdtem leírni az ábécét. – Figyelj, és jegyezd meg jól!
– Figyelek! – bólogatott.
Szerencsére gyorsan belejött, legalábbis az alapját csak megértette. Persze ezt nem lehet egy nap alatt megtanulni, nekem két hétbe került, csak magamtól… a feladatot pedig délután négytől kilencig csináltuk, mert mesélnem kellett neki a többiekről.
– Éhes vagyok…
– Lekéstük a vacsorát – mondtam. – De ha kibírsz még egy órát, akkor keresünk ennivalót, de előbb menjünk zuhanyozni a többiek után – feleltem, és a papírokat egymásra tettem, és betoltam az ágy alá. Aztán a szekrényből kivettem a pizsamámat és egy törölközőt. Neki is megmutattam, hogy mit hol talál, és mentünk a fürdőszobába. Beszálltunk 1-1 kabinba, és neki álltunk a zuhanyzásnak, majd miután végeztünk, visszamentünk a szobába, ahol már majdnem mindenki bent volt. Nem sokkal később bejött a nevelő, hogy imádkozzunk, bla bla bla, majd mindenki lefeküdt aludni. Persze az új fiúnak mondtam, hogy ne aludjon, hanem várja meg, amíg szólok neki, ami egy bő fél óra múlva történt meg, hisz ilyenkor már mindenki alszik.
– Hé – nyúltam az ágya felé, hogy meghúzzam kicsit a takaróját. – Gyere!
– Oké! – takarta ki a fejét.
Lassan és csendben felkeltünk, és elhagytuk a szobát. A folyosó sötét volt, és csendes. Csak annyit hallottunk, ahogy a talpunk a padló hideg felületéhez tapad.
– Fázok…
– Ssh! – fordultam felé, miközben mutató ujjamat a szám elé tettem, majd benyitottam a folyosó végén lévő ajtón. Behúztam a fiút is, majd visszacsuktam az ajtót. Újabb folyosók, elég sok van belőle, de én már rutinosan jobbra indultam, és húztam magam után. Ha folyosóból sok van, ajtóból rengeteg, persze én most csak egyet kerestem. Mikor pedig megtaláltam, beírtam a kódot, így bemehettünk, és felkapcsoltam a villanyt.
– Hol vagyunk?
– A kamrában – feleltem, és felmásztam a kis létrán, aminek nem tudom a nevét. – Mit kérsz? Sok minden van. Csipsz, keksz, nyalóka… csoki, meg a többi, amit egy hétig sorolnék.
– Csipsz és nyalóka! – nézett fel rám nagy szemekkel. – De rég nem ettem!
Kivettem a dobozokból, amiket kért, és magamnak is, majd lemásztam.
– Tessék.
– Köszönöm! – fogadta el az édességeket.
– Nincs mit.
Miután jól laktunk az édességgel, vissza lopóztunk a szobába, és halkan lefeküdtünk az ágyba. Próbáltam aludni, de hallottam az új fiú szipogását a takaró alatt… ennyire nem tetszik neki a hely? Mondjuk én itt nőttem fel.
– Hé… psszt! H11! Mi a baj? – piszkáltam meg a lábammal, mert a karom nem érte el, annyira ki volt húzódva a másik oldalra.
– Hiányzik az anyukám, és nem emlékszem rá – szipogott ismét. – És hiányzik Mr. Cukiság…
– Az mi? Vagy ki? – kérdeztem halkan.
– A plüssöm… nem tudok nélküle aludni – már megint bőg…
– Sshh, a többiek alszanak… megnyugszol, ha melléd megyek?
– Tényleg?
– Aham – keltem ki lassan, majd megvártam, hogy odébb csússzon, majd lefeküdtem, és betakaróztam.
– Téged meg ölelhetlek?
– Muszáj? – kérdeztem, de mikor megláttam a homályban a boci szemeket, már én öleltem inkább meg őt. – Aludj most már, Baby.
– Nem is vagyok kicsi! – folytatta a sírást most már hozzám bújva.
– De, mert sokat bőgsz. És alacsonyabb is vagy nálam, úgyhogy mától Baby vagy.
– Gonosz!
– Jól van, ne sírj – simogattam meg a fejét. – Shh.
– Oki… jó éjt!
– Neked is – csuktam le most már a szemem.

21 02 14
624 words