STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 51. Epilógus - Végzet 1/2] ▶

▶ Szept.14, Szerda, 15:36 ▶

[ Hyunjin szemszöge ]

Fájdalmas. Ezzel a szóval tudom jellemezni az elmúlt pár napot, amit nélküle töltöttem. Nem kellett volna csak úgy elengednem… miért nem volt elég erőm hozzá, hogy megakadályozzam azt a szakítást? Nélküle semmi értelme nincs az életemnek… gyerekesnek hangozhat, de igaza volt; gyerekes vagyok, mert az elmúlt években folyamatosan csak őt kerestem, a legjobb barátomat… aztán rájöttem, hogy többet érzek iránta, és végre vele lehettem, de… most minden romokban.
Eddig sosem kellett olyan dolgokba fojtanom a bánatom, mint az alkohol, de kénytelen voltam, úgy éreztem összeomlok, bár talán már aznap megtörtént.
– Hyunjinssi! – nyitott be valaki a terembe. Ott voltam az alagsorban, és csak próbáltam a kikapott feladatomat teljesíteni, de a gondolataim mérföldekkel odébb voltak.
– Igen, Jungkookssi?
– Itt nincs kamerád, ugye? – nézett körül, ahogy becsukta maga mögött az ajtót. – Nincs, oké… Szóval van egy kis nagy gond!
– Mi? – Nagyon feldúltnak tűnt.
– Eltűnt a lányom… egyszerűen nyoma veszett, miután elment a közeli üzletbe a lakásától, már egy órája keresi Junhyuk…
– Omona… – dörzsöltem meg a szemem, mert egy pillanatra elsötétült előttem a kép, aztán felkeltem a székről. – Segítek keresni.
– Köszönöm! De gyanítom, hogy ez is Park Seonghwa műve, amiért segítek nektek. Mostmár okot adott rá, hogy lebuktassam azt az elmebeteget!
– Ki más lett volna – ráztam a fejem.
– Igen… de rendben vagy? Yejint már rábíztam Yoongira, Hoseokra és Hongjoongra, ha gondolod maradhatsz.
– Megyek, jól vagyok – indultam az ajtó felé, de megfogta a karom, és gyanakodva nézett rám. – Egy kicsit másnaposan, de megvagyok, tényleg.
– Azt látom, és nem is aludtál sokat, így van?
– Segíteni akarok akkor is…
– Aigoo… rendben, bízok benned, csak vigyázz magadra. Ha nem találod, gyere vissza. Nekem itt kell maradnom, mert valakik műsort csinálnak belőle – sóhajtott.
– Igyekszem megtalálni, ha van még rá esély. Ha szerencsénk van, ott lesz, ahol Jisung…
– Az a baj, hogy mindjárt szülnie kell, elvileg pár nap, és ezért aggódom érte. Tudom, hogy erős lány, khm nő.
– Aigoo… oké, indulok, majd kérlek zárd be – adtam kezébe a kulcsot, és kimentem, miután elengedett.
Közben megkérdeztem Hong hyungot, merre kellene keresnem, és miután elmondta, útnak eredtem. Kérdezősködtem az emberektől az utcán, végül reménytelenül mentem be egy kisboltba.
– Elnézést, nem látott egy 165 körüli magas, terhes nőt? – kérdeztem a pult mögötti idős hölgyet, majd gondolkodni kezdett.
– De, olyan másfél órával volt itt, és mikor kiment, láttam beszállni egy sötétszürke autóba! Miért? – válaszolta a néni házastársa, majd mellé lépett.
– Nem ment haza azóta…
– Micsoda? Elrabolták? – kapott szájához. – Az a lány olyan kedves, régebben segített vezetni a boltot, mikor beteg voltam… mi is a neve, Yejin?
– Igen, ezért kérem hívja a rendőrséget, ha újra látja! Kérje az igazgatót egyenesen.
– Rendben! Remélem nem esik baja!
– Reménykedünk. Viszontlátásra! – hajoltam meg, és ki is mentem. Szürke autó? Azt hiszem, tudom kié, szólnom kell Jungkooknak.
– Megtaláltad? – kérdezett reménykedve.
– Egy sötétszürke autóba szállt be, az üzlet előtt.
– Park Seonghwa… fejbe lövöm, az már szent! Yejin is utálta, csak úgy nem szállt volna be…
– Biztosan mondott neki valamit.
– Szerintem is. Ah, szólok a többieknek, köszönöm! Pihenj mostmár!
– Természetes… a pihenés odébb van, még van dolgom. Viszhall.
– Kitartást. Szia Jinie.

▶ 19:42 ▶

Minhonál voltunk. Jungkook, Yoongi és Hongjoong hyung, Changbin, Felix, Yeosang – ha jól értettem a nevét –, és én. Valami tervet kellene kitalálnunk, hogy lebuktassuk a felügyelőt, és megmentsük Yejint és Jisungot, de nem igen jutottunk sokra. Fáradt voltam ahhoz, hogy bármi használható eszembe jusson, azonkívül, hogy nekünk kell előbb lépnünk, mint ő, azaz elmegyünk hozzá.
– Ha nem lenne körülötte annyi testőr, mint egy tizennyolcadik századi uralkodónak, könnyű dolgunk lenne – sóhajtott Minho.
– Igen, de figyu, képzeljük a helyébe magunkat. Mit akar? – kérdezte Yoongi.
– Egyértelműen Felixet. Ha engem kérdeztek, nem kellene velünk jönnie…  – felelte.
– Ezt akartam javasolni – mondtam mellékesen.
– A faszt nem – szólalt fel, a mai nap folyamán először.
Mert végülis lessen ki az ablakon egész nap, és szívja azt a szart…
– Miért, van jobb ötleted? – kérdezte Yoongi, ő pedig látszólag gondolkodásba kezdett.
– Van – fordult meg teljesen.
– Akkor ki vele.
– Seonghwa csütörtökönként bemegy egy kórházba valakihez, de az embereit sose viszi be magával – kezdte. – Általában tíz perceket van odabent, annyi idő alatt kinyírjuk azt a két testőrt, aki vele lesz, és átvesszük a helyüket. Persze veszélyes, de később ha alkalom lenne elfogni, és cserét ajánlani az embereinek a túszokért…
– IQ 600! – vigyorgott Yeosang.
– Csak 160.
– És ki lesz az a kettő? Binre számítunk az ereje miatt, Yeosang csak navigál, mi pedig megkeressük Yejint és Hant – elmélkedett Minho.
– Az egyik én, az biztos. Amint alkalmam nyílik rá, kinyírom – mondta Lix.
– És ha az emberei hűségesek hozzá? Vagy, ha azt mondta nekik, hogy ha vele lesz valami, öljék meg a túszokat? – kérdeztem.
– Akkor elfogjuk, és cserét ajánlunk.
– Szerintem kockázatos. Előbb csak be kellene épülni – felelte Yoongi. – Felix és te, ne engedd, hogy kinyírja Seongot, mielőtt bármit kihúzhatnánk belőle!
– Nem rossz ötlet, ha mások nem, ők össze tudnak dolgozni – véleményezte Hong hyung.
– Jó – bólintottam, bár nem igen akartam belemenni.
– Nagyszerű.
– Csak bírd ki veszekedés nélkül – nézett rá Minho, mire csak szemet fotgatott, és elnyomta a cigarettát.
– Ha megvannak a részletek, szóljatok – indult el ki, én pedig sóhajtottam.
– Hé, ti mikor vesztettek így össze… – kérdezett Hongjoong.
– Hagyjuk.
– Beszélj vele, különben nem fog menni ez az egész – javasolta Jungkook.
– Vigyél neki piát, itasd le, foglaljatok le egy szobát, holnapra semmi baja sem lesz – kacsintott Minho.
– Nem hiszem, hogy működik ez a módszer… ráadásul már döntött, úgyhogy mindegy.
– Nah, jó. Tartsunk pár perc szünetet – állt fel a székről Minho. – Gyere Hyun, segíts kérlek.
– Megyek – tartottam vele. Kimentünk a szobából, át egy nagy ebédlőbe, majd a konyhába, ahol fogott egy tálcát, és a pultra tette.
– Igazán jól nevelt vagy, okos, és helyes is. Nehéz lehet – jegyezte meg, majd nevetett.
– Ha te mondod, hyung – simogattam meg a tarkóm.
– Én bizony. Nos, amúgy szeretném, ha tudnál valamiről, csak nem akartam mindenki előtt mondani – vett ki a szekrényből pár poharat. – Tudom, hogy flegmán? Viselkedik Lixie, de nem azért, mert haragszik rád, vagy ilyesmi.
– Akkor miért?
– Aggódik, de ezt biztos tudod. Ezzel tart távol magától, bár ő nem akarja… – szólt halkabban, mintha bárki meghallhatná. – Aznap sírt, és hiányoztál neki, sőt, még most is. Felix mindigis ilyen volt, képes volt mindenkit magára haragítani, csak hogy megvédje őket… Istenem, hányszor vesztek össze Sungieval és Binievel! Elküldte őket a francba, ha úgy volt, de csak azért, hogy inkább utálják azokban a percekben, ahelyett, hogy aggódnak érte – mesélte, én pedig nem igen tudtam rá mondani. Azt hittem, ismerem, de ezekszerint kevésbé… – Ha ki akarsz veke békülni, ne szavakat használj, mert kiforgatja őket. Alattomos, de van szíve, mégha nem is vallja be.
– Biztos működni fog? Félek, hogy rosszabb lesz… én egyáltalán nem haragszom rá, annak ellenére amit tett, hisz az öcsém túlélte… a szüleimet pedig nem hozza vissza, ha bosszút akarok állni rajta az apja miatt.
– Bízz bennem. Mire legközelebb bemész hozzá, szerintem már tök részeg lesz – nyitotta ki a hűtő alsó felét, ami tele volt piával… – Jah, hiányzik két üveg. De innen vihetsz – kacsintott, és visszacsukta, majd a felső részéből kivett egy üveg vizet, és kikötötte egy kancsóba, majd a tálcára tette.
– Rendben… köszönöm!
– Nincs mit, Hyunie! – tette vállamra a kezét. – Sok sikert. – Elmosolyodtam, és bólintottam, majd visszamentünk a dolgozó szobába, út közben pedig megmutatta, melyik az ő szobája.
Végül átbeszéltük a holnapi napot, a többiek pedig elmentek, én pedig csak elgondolkodva ültem továbbra is a fotelben, hogy észre sem vettem, hogy hárman maradtunk a szobában.
– Nos, Jinie? – kérdezett Minho.
– Hm? Jah, élek…
– Mész, vagy legyek én a kezdő löket?
– Megyek – álltam fel, majd elköszöntem Minhotól és Changbintól. A konyhából, ahogy mondta, elvettem egy üveg erősebb alkoholtartalmú italt, és egy alacsonyabbat. Értelemszerűen az utóbbi lenne az enyém, de nem akarok neki ütősebbet adni, eleve nem szabadna innia. Kibontottam őket, a kupakokat pedig kidobtam a szemetesbe, végül összeszedve a bátorságomat, kicsit mégis remegő kézzel kopogtam be a szobájába.
– Nyitva van – szólt ki, én pedig lenyomtam a kilincset, és bementem. A szobában sötét volt, de kintről az ablakon át be világított az utcáról a fény, ő pedig ott állt, nekem háttal. Lassan, bizonytalan léptekkel közeledtem felé, majd megálltam mellette, a viszonylag széles ablaknál. Innen tökéletes a kilátás a városra, ahogy látom. – Te? – nézett rám.
– Én – nyomtam a kezébe az üveget.
– Mit keresel itt?
– Szabad polgár vagyok, oda megyek, ahova akarok – kortyoltam az enyémbe.
– Azt csinálsz, amit akarsz – vont vállat, és ő is úgy tett, ahogy én.
Hosszú percekig csak az épületeket, és azok kivilágítását figyeltem a távolban, néha pedig a mellettem állóra pillantottam. Nem tudtam, mit mondjak, talán nem is szükséges, hisz ő is csendben volt. Miután százszor átgondoltam a dolgot, csak letettem a parkányra a kiürült üvegem, és a fiút magam felé fordítva megöleltem. Ellenkezni akart, de csak szorosabban vontam közelebb magamhoz, egy idő után pedig letette ő is az üvegét, és visszaölelt. Fejét a mellkasomban fúrta, én pedig egyik kezem tincsei közé vezettem, másikkal a hátát simogattam.
– Hyun – szólt, de csak elcsitítottam, majd eltoltam magamtól annyira, hogy ránézhessek. Imádom azt a szempár, csak úgy csillog, ahogy engem néz. – De… – Ezúttal úgy folytottam belé a szót, hogy ajkaira tapadtam, ő pedig azonnal átkarolta a nyakam, hogy jobban magához húzzon. Nem bírtam ki mosoly nélkül, végre úgy éreztem, hogy én nyertem. Felvettem az ölembe, majd óvatosan el fektettem az ágyon, azután visszalépve az ablakhoz, becsuktam, és lehúztam a redőnyt, de hagytam még egy kis fényt, hogy találjak vissza az ágyig.
– Hyunjin…
– Most ne gondolj másra, csak rám, Lixie – csókoltam meg ismét, és onnantól kezdve már nem mondott semmit, és nem is ellenkezett. Végre elengedte magát, bár lehet csak az alkohol miatt… de nem érdekel, csak vele akarok lenni ma éjjel.

21 03 27
1500 words