STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 6. Érzéketlen ] ▶

Ugye, milyen furcsa, hogy soha el nem mondott történeteket vágyunk leginkább hallani?
— Jennifer Donnelly

[ Felix szemszöge ]

Elhagytuk az irodát, és a lifttel lementünk az alagsorba, azon belül pedig egy kisebb sötét terembe. Persze felkapcsolta a villanyt, így láthattam, hogy a helyiség egyik felében van egy asztal, azon pedig egy vetítő és egy laptop.
– Ülj le nyugodtan.
– Nyugodtan fogok – indultam el, hogy birtokba vegyem a jobb oldali széket, ami a túlsó volt.
Viszacsukta az ajtót, majd közelebb sétált, kinyitotta a mappát (ezt nem is láttam, mert a laptop alól vette ki) majd csatlakoztatta a laptophoz a vetítőt. És visszament, hogy lekapcsolja a villanyt. Egy pillanatra összerezzentem, de igyekeztem elrejteni a nyugtalanságom, ami kevésbé sikerült.
– Elég lenne reggel nyolctól nézni a felvételeket? – kérdezte, miután egy szempillantás alatt bejelentkezett a fiókjába.
– Nem tudom…
– Max visszább tekerem. Valami baj van? – fordult felém, de megszólalni kevésbé ment, úgy éreztem, hogy kiver a víz, és a torkom is teljesen kiszáradt – mondjuk azóta sem ittam, mert elfelejtettem –, így hát csak megráztam a fejem.
– Um… akkor… félsz a sötétben? Vagy klausztrofóbia? Szólhattál volna, mert mehettünk volna a másik terembe, ami nagyobb. De a fényviszony meg jobb lesz, ha bekapcsol a projektor.
– T-túlélem… ide adnád az üvegem? – köszörültem meg a torkom.
– Persze, tessék – nyúlt le a földre maga mellé, majd felém nyújtotta.
De mire elvettem volna, elhúzta, és kibontotta nekem, és csak utána adta oda. El suttogtam egy "kösz"-t, és bele kortyoltam. Bocsánat, majdnem felét megittam az üdítőnek…
Közben babrált valamit, és bekapcsolt a vetítő, így már valóban sokkal világosabb lett.
– Erről egy szót se senkinek, mert~
– Nem vagyok pletykagép, vagy nagyon annak látszok?
– Nem tudom, bárkiből kinézek bármit.
– Értem. Egyébként én meg a világossággal nem vagyok kibékülve.
– De én csak akkor nem szeretem, ha bent vagyok. Odakint nincsenek ilyenjeim – jegyeztem meg.
– Vagy úgy. Akkor essünk túl ezen, aztán menjünk haza.
– Nem is akarok itt maradni egész nap – mondtam, mire felnevetett, és elindította a videót.

༺༻

– Tényleg csak akkor jössz ide, ha kell valami.
– Bocs.
– Nem baj, pabo! – nevetett. – Changbinnal nem futottál össze valahol? Tegnap óta el van tűnve.
– Biztos beugrott a folyóba – vontam vállat, és feltettem töltőre a telefonomat, majd az íróasztalra tettem (mert ott volt szabad hely a konnektorban).
– Kedvességed határtalan, mint mindig – kommentelt Jisung. – Lehetne egy kis empátia is benned!
– Emlékszel, mit mondtam a legutóbb? Még mindig érvényben van – fordultam felé.
Nem mondott semmit, csak felpattant a kanapéról, és elém sétált.
Nem fog megütni – legalábbis így gondoltam, de mielőtt megtehette volna, Minho elkapta a kezét.
– Hanie, nyugodj le!
– Tele van a hócipőm vele! Hogy lehet ekkora érzéketlen seggfej?! – kiabálta már szinte.
Csak azért tűröm el ezt a megszólalását, mert a barátomnak tartom, ha nem az lenne, valószínűleg már kinyírtam volna.
– Azt hittem ti is megszoktátok már, nem csak én! – nevetett hyung. – Nem rossz srác ő, csak nem akarta, hogy aggódjunk érte. Ugye Felix?
Nem mondtam rá semmit, csak újfent megvontam a vállam. Egyrészt igaz, másrészt pedig semmi közük hozzá, hogy mit csinálok, vagy mit nem.
– Aish!
– Nyugodj le mielőtt ki pukkadsz, mérges mókus – mentem az ablakhoz, és kinyitottam (valahogy félkézzel, mert a másik már konkrétan használhatatlan), és kihajoltam rajta.
– Oiiii! – csapódott ki az ajtó, amitől kisebb szívrohamot kapva, néztem hátra vállam felett. Aztán rájöttem, hogy csak Yeosang az. – Majdnem meghaltam!
– Mint mindig, de sajnos nem – engedte el Minho Jisungot.
– Kedves!
Még én vagyok a köcsög, mi?
– Mi történt? – sóhajtott Han, és vissza ült a helyére, ami a kanapé közepe volt ezúttal.
– Meg kergetett ez bazinagy veszett csöveskutya!
– Mármint kóborkutya? – kérdeztem mellékesen. – Miért nem lőtted le a faszba?
Egyébként Kang Yeosangról csak annyit kell tudni, hogy… hát, ha jellemeznem kellene, azt mondanám "utcai gyerek". Nincs olyan zug a városban, ahol nem járt volna még.
– Az utca közepén nem állok neki lövöldözni…
– Jó, azt hittem a környékről beszélsz, erre a halál se jár – fordultam vissza az ablakhoz, majd a zsebembe nyúltam. Szerencsére még volt benne két szál cigim, így az egyiket kivettem.
– Azért te sűrűn jársz ide! – szólt hyung.
– Csak töltsön fel az a rák, és itt sem vagyok. – Még ezer a dolgom. Ki fogja otthon hallgatni helyettem az operát? Jah, meg lehet megyek egy kört este, nem ártana egy kis plusz lóvé.
– Nyaa, tudom, hogy csak azért jössz hozzám, mert magányos vagy egyedül!
– Tökéletesen megvagyok egyedül, köszi.
– Kajaaaak, akartam már kérdezni, Felix te gay vagy, vagy hetero? – foglalt helyet Yeosang Han mellett, aki már a hasát fogva röhögött.
– Ez most milyen kérdés? – fordultam meg.
– Olyan kisugárzásod van, mint Minho hyungnak!
– Tudtommal biszex vagyok, de érdekli a faszt, nem kell a nyakamba egy kapcsolat – szívtam mélyen a cigarettába. Csak talán Minho tud Taeminről és a többi "partneremről", úgyhogy mit várok.
– Pedig jöhetne már valaki, aki kiolvasztja a pici szívedet – biggyesztette a száját.
– Felixnek van olyanja? – kérdezte még mindig nevetve Han.
– Még valami jó vicc mára?
Egyszer voltam szerelmes, de az sem tarthatott sokáig… bár azt sem mondanám annak, csak az maradt meg, hogy volt az illetővel néhány jó emlékem… nem, nem az a bizonyos +18-as.
– Nekem van egy kérdésem – sétált közelebb Minho. – Még mindig nem akarsz ide költözni, ahelyett a lepukkadt panel helyett?
– Már megszoktam ott, de nem mintha sokat lennék otthon – válaszoltam.
– De itt is megszoknád, nem kéne annyit bajlódnod mindennel.
– Ezek a "bajlódások" tartanak életben, mondtam, hogy megvagyok – hamuztam a párkányon lévő hamu tálcába, amit eddig észre sem vettem…
– Áh, jó, de ha meggondolod magad~
– Nem fogom – tartottam a számban a cigit majd megnéztem, feltöltődött-e a telefonom.
Általában egy 15 perc kell neki, ezek a mai kütyük egész hasznosak. Eltettem a telefonomat, majd az asztalon hagyott hamburgeres tasakkal és a fantával szemeztem. Jah, azóta nem ettem meg, de nem is ittam… bár itt lenne az ideje, mert ennek már öt órája legalább.
– Az hambi? Nekem adod? – nézett rám boci szemekkel Jisung.
– Nem, de mást talán igen.
– Milyen fukar! Egyáltalán honnan telt neked ilyenre?
– Most kajak csövesnek hívtál, csak burkoltan?  – forgattam szemet. – Amúgy reggel vette a… mi az, kollégám? Vagy mi. Mindegy, nesze – dobtam oda neki.
– Ooh, szóval a munkatársad? Mesélj, milyen a csapatod egyébként? – kérdezett izgatottan.
Gyorsan elfelejtette, hogy mérges rám.
– Még mindig nem tudom kettőnek a nevét, a harmadikat pedig inkább hagyjuk.
– Nem is te lennél – nevetett Yeosang.
– Ugye? Na asszem' én léptem – fogtam az üvegem, majd elindultam ki.
Bőven elég mára ebből a háromból.

[ Hyunjin szemszöge ]

Nos… sikeres napnak tudhatom a mait, mindent kipipálhattam, amit tenni vagy, tudni akartam. Például Lee Felix, khm, Yongbokról. Hogy mit tudtam meg róla? Érdekes még mindig, és sok mindent még mindig nem értek. Az biztos, hogy nem hülye – már csak az ismétlés kedvedért újra megjegyeztem. Nos, valami érzéketlen faszfejnek tűnik, és annak is adja magát, én pedig bedőltem ennek. Nem tudom, miért olyan, amilyen, de ki fogom deríteni. Ezt csak tippeltem igazából, de a tippjeim 90%-a beteljesül. Mondjuk úgy, hogy kicsit nélkülöző lehet, azaz nincs sok pénze, hisz ahogy láttam enni sem tud sokat, de inni sem. Ez pedig több, mint valószínű, hogy megszokásból teszi.
Fél a sötét, és szűkös szobákban, erre pedig jó lesz, ha odafigyelek. Munka közben előfordulhat, hogy ilyen helyekre megyünk. Nagyjából ennyi. Tehát kedves Yongbok, a lehető legrosszabb embert nézted idiótának.
– Te még itt vagy? – nyitotta ki az ajtót félig Hong hyung. – Három órája lejárt a munkaidő.
– Te is itt vagy – csuktam be az előttem lévő jegyzetfüzetet, benne hagyva a tollamat.
– Nekem még dolgom volt és van, hehe – jött közelebb és letett a laptopom mellé egy kávés poharat. – Miújság?
– Köszi – mosolyodtam el, s elvettem. – Holnap mehetünk a delikvenshez, nemrég derült ki, hogy ki törölte a felvételeket.
  – Oh, holnap nem tudok menni, tudnál helyettesíteni?
– Persze…
– Nyugi, Woo szabadságot kért ki holnapra, úgyhogy csak San lesz ott és Felix.
– Máris megnyugodtam a lelkem egy része – nevettem, s az italba kortyoltam.
– Akkor jó. Apropó, milyen az új fiú? – ült le a mellettem lévő székre, és keresztbe tette a lábát.
– Még nem tudom igazából, de szerintem nem veszélyes.
– Az igazgató nem vette volna fel, ha az lenne. Ha meg mégis, akkor előbb utóbb lekapcsolja, de az ember hiány miatt nem könnyű.
– Az meg a másik – kapcsoltam ki a gépet, miután kijelentkeztem. – Lassan szerintem megyek haza.
– Haza-haza, vagy a saját házadba? – nevetett.
– Amelyik előbb összejön – fogtam a füzetem majd felálltam, és beletettem a táskámba.
– Rendben, vigyázz magadra!
– Te is, hyung – intettem egyet, majd kimentem.
Hűvös volt odakint, de már tíz is elmúlt, tehát nem csodálkoztam ezen.
Elindultam a kis közös lakásunk felé, ami olyan bő húsz perc sétára van a kapitányságtól. Szokásomhoz híven vagy a járdát figyeltem út közben, vagy az embereket. Csendesebb ez a környék, így nem sokan járkáltak errefelé. Viszont az egyik sikátor mellett mikor elhaladtam, hangokat hallottam. Mivel rendőr vagyok, természetesen visszafordultam, de az elsődleges oka egy ismerős hang volt.
– Ha le szopom magam sem lesz nálam több, szálljatok le rólam a faszba!
Ki is lehetett volna, ha nem Lee Yongbok személyesen. Minden második szava trágár, dehát nem vagyunk egyformák. Benéztem a szűkös utcába, ahová csak a mellettem levő utcalámpa világított be nagyjából, így megláttam odabent négy alakot, közülük egy nyilván a munkatársam az. Szapora léptekkel közelebb mentem, de még így sem tudtam megakadályozni, hogy megüssék. De persze nekem az volt az első mikor odaértem, hogy visszaadjam az illetőnek, de lehet kicsit erős lett, mert majdnem a mögötte lévőre esett…
Hát akkor mutatkozzunk be az uraknak.

1490 words