STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 26. Barátok ] ▶

A csók szikra, amely lángra lobbantja a tüzet.
— Antonio Skármeta

W a r n i n g
+16 / +18

[ Hyunjin szemszöge ]

Nem mondott semmit, csendesebb volt, mint eddig valaha. Nem is kellett mondania semmit, főleg miután felfedeztem a félhomályban könnyektől csillogó szempárt. Én sem mondtam semmit, csak magamhoz húztam, hogy megöleljem. Hagytam, hogy csendben sírjon a mellkasomhoz bújva, miközben a hátát simogattam nyugtatás képpen, miközben én elmosolyodtam. Nem annak örültem, hogy sírni látom, hanem annak, hogy egy kicsit megnyílt nekem végre, és nem lökött el magától.
– Kö-köszönöm – szólt halkan.
– Ugyan már, Bokie – toltam el egy kicsit magamtól, hogy rá nézhessek. – Ne sírj, oksi?
– Jó – bólintott aprót, majd csak ismét csend telepedett ránk. Egymást néztük egy darabig, én pedig letöröltem a könnyeit és… hát, mit figyeltem volna, ha nem azokat az enyhén felduzzadt, telt ajkakat. Engedély kérően néztem a szemébe, miközben már csak pár milliméter választotta el őket az enyémtől. Mivel nem hajolt el – ehelyett lehunyta a szemét –, az ajkaira hajoltam. Hiába volt a csóknak cigaretta és alkohol íze, számomra ez lett a világ egyik legédesebb dolga, amit valaha éreztem. Elváltam tőle, hogy láthassam a reakcióját. Ez lehetett az első alkalom, hogy olvasni tudtam az arcáról; elveszettnek tűnt, túlterheltnek, fáradtnak, én pedig azon gondolkodtam, hogy hogy tudnám ezt eltűntetni az arcáról. Így újból csókba hívtam, valamivel szenvedélyesebb úton, és hátra döntve az ágyon, másztam fölé, majd a füléhez hajoltam.
– Segítek el lazulni, ha nem tetszik valami, akkor szólj, és abba hagyom. Jó? – nem válaszolt, csak bólintott, én pedig megismételtem az előzőt, ezúttal pedig apró kezeit a hajamba vezette, hogy jobban magához húzzon. Meglepett vele, de én csak örülni tudtam ennek is, mégis félbe szakítottam azzal, hogy levegyem róla a pólót, és magamról is, majd a takarót magunkra húzzam. A levegő felforrt köztünk, ahogy szinte egymáshoz simultunk, én pedig letértem a nyakára. Apró, és gyengéd csókokat hagytam rajta, hisz nem akartam vele durva lenni, de az is igaz, hogy nehéz visszafogni magam. Egy ponton, ami a kulcscsontja volt, megszívtam a bőrt, ő pedig szinte egyenesen a fülembe nyögött egyet. Eddig a hajamba volt mindkét kezecskéje, de az egyiket most a szájára tette.
– Nem kell visszatartani, Bokie, hallani akarlak.
– Oké – Érdekes, hogy a hűvös megjelenése és viselkedése ellenére egyébként milyen kis szégyenlős. Cuki.
Végéig csókoltam egészen a nyakától az alhasáig, amit látszólag már aligha bírta a kis Bokie, hisz a nadrágra csak rá kellett nézni.
– Hyu-Hyunjin…
– Hm? – simítottam a textilre. – Nem csinálok semmi olyat, ami ne tetszene – szóltam, majd kicsit lejjebb húztam róla a nadrágot, a boxerrel együtt, majd ismét arcához hajoltam, hogy megcsókoljam. Még ha be tudnék telni vele, de valahogy nem megy.
Átkarolta a nyakam, és minél közelebb húzott magához, én pedig odalent körbe fontam ujjaimmal tagját, és elkezdtem mozgatni a kezem. A csókba nyögött, a teste pedig megfeszült, de én pedig csak tovább folytattam a munkálkodást.
– Hyunjin – vált el tőlem, és egy nagyobbat nyögött, ami zene volt füleimnek. A hangja egyébként mély, amit attraktívnak találtam eleve, de mikor ilyen hangokat ad ki, sokat vékonyodik. Aranyos, és csak jobban beindítja a fantáziámat…
– Le kellene állítanod, mert ezután nem biztos, hogy menni fog – suttogtam a fülébe.
– Ne-em foglak… csak óvatosan – sóhajtotta.
– Mondtam, hogy gyengéd leszek – kuncogtam, és egy rövid csókot adtam a szájára. Gyorsítottam a tempón, ő pedig egyre nehezebben vette a levegőt, míg én a nyakában is tevékenykedtem. Amikor pedig elment, a tenyerembe élvezett, aminek egyrésze talán a lepedőre is ment, de ami a kezemen maradt, lenyaltam róla, egyúttal pedig meg nyálaztam ujjaimat. Pihegett alattam, és csak engem figyelt egy ideig, majd magához húzott egy csókra, én pedig a bejáratál köröztem egyik ujjammal, majd vigyázva rá, lassan elkezdtem felvezetni belé. Nem volt semmi gond addig, amíg egy kis idő múlva nem csatlakozott hozzá a második is, mert akkor csak mozgolódni kezdett, eltolt magától, és újra felfedeztem a könnyeit szemében. Erre pedig szintúgy óvatosan, kihúztam belőle az ujjaim.
– Ne… nem akarom – szipogta, miközben eltakarta arcát.
– Abba hagyom, jó? – fogtam meg a kezét, hogy vegye el onnan. – Bokie, nem bántalak, ne félj – pusziltam a homlokára, majd lefeküdtem mellé, és megöleltem. Hagytam, hogy sírja ki magát, hisz még mindig csak sejteni tudom, hogy miért úgy reagál, ahogy.
– Bocsi – mondta halkan.
– Ne kérj bocsánatot, nem haragszom rád – simogattam az arcát. – Próbálj aludni, oki? Jó éjszakát – nyomtam puszit a szájára.
– Neked is – bólintott, majd ismét hozzám bújt. Kis szeretet hiányos… remélem azért nem kerülünk emiatt távolabb egymástól, talán azt nem is élném már túl…

▶ Aug. 29, Kedd, 06:30 ▶

[ Felix szemszöge ]

– Jó reggelt, Bokie. – Ez volt az első dolog, amit hallottam, mikor felébredtem. Nyitogatni kezdtem a szemem, és mikor ez megtörtént, Hyunjinnel találtam szembe magam… fájdalom nyilat a fejembe, mire kénytelen voltam félig becsukni a szemem, viszont éreztem, hogy a keze az oldalamat simogatja. Hol a pólóm? És az övé… – Fáj, ugye? Tegnap megint kiütötted magad, emlékszel valamire? – mosolygott. Kutatni kezdtem az emlékeim közt, és… azt hiszem A-tól Z-ig szinte mindenre emlékszem. Elmentem a bárba Minhoval, beszéltem Yuqival. Elindultam haza. Majdnem elütött egy kocsi. Hyun ide hozott megint… te jó ég!
– Te… mi… uhm – kérdeztem rekedt hangon, majd megköszörültem a torkom.
– Nem, ne aggódj – simított végig az arcomon, én meg rögtön úgy éreztem, hogy melegem van. – Azt mondtad, nem akarod, szóval nem. Majd, ha felkészülsz rá, és egyáltalán szeretnéd – puszilt a számra, én meg csak nagy szemmel néztem rá. Mindenre emlékszem, ez gáz… jesszus.
– Nem, nem lehet – mondtam halkan. – Vegyük úgy, hogy semmi sem történt!
– Miért?
– Nincs esélye ennek a kapcsolatnak… sosem akartam.
– Szóval nem akarsz velem lenni?
– De… csak – haraptam az ajkamba.
– Arra gondolsz, hogy legyünk inkább csak… barátok? – kérdezte halkan, mire bólintottam, és lesütöttem a szemem. Nem mondott semmit, én nem is mertem már, így is úgy éreztem magam, mint nyáron a harminc fokban. Viszont mikor megcsókolt, nem tudtam viszonzatlanul hagyni… – A barátok nem csinálnak ilyet, Bokie. Miért fogod ennyire vissza? Vagy… tévedtem, mikor azt hittem, nem csak én érzek irántad így?
– Nem… én csak nem akarok veled lefeküdni, érted? – kérdeztem halkan. – Nem menne.
– Miért nem?
– Mert… félek. Tudom, hogy nem bántanál, de akkor is.
– Valaki bántott így, nemde? – kérdezett rá, mire csak egy aprót bólintottam. – Aigoo… ha csak ennyi a baj, akkor várok, nem kértem, hogy azonnal feküdj le velem, jó?
– Ez nem így megy, nem várhatsz örökké.
– Akkor is várok, amennyit kell – puszilt arcomra. – Nekem megéri.
– Csi-csinálj, amit akarsz.
– Akkor az lesz – kuncogott, majd felém mászott, és a mellkasomban fúrva a fejét, megölelt.
–Hey, ez csikiz! De hé, nem kellene dolgozni menni? – makogtam, amin még én is meglepődtem. Sosem beszélek így.
– Mindjárt, csak olyan jó itt.
–  Hyunjin!
– Kelek már – emelte fel a fejét. – De kérek akkor egy puszit.
– Lesheted.
– Te is, hogy ma bejutsz a munkahelyedre – mosolyodott el.
– Aish… csukd be a szemed – sóhajtottam fel.
– Igenis, kapitány! – Megtette, én meg valahogy rávettem önmagam arra, hogy az arcára pusziljak.  – Jinie elolvadt!
– Szállj le rólam, barom! – vágtam rá.
– Persze, azonnal! Egyébként kimostam a ruháidat, amiket itt hagytál, úgyhogy felveheted őket.
– Köszi.
Felkelt, és kivette a gardróbból a ruháimat, majd a kezembe adta őket.
– Yongbok, nem szeretnél tusolni?
– Felix – javítottam ki. – Unom már a Yongbokot.
– Felix. – Elmosolyodott, és visszafordult a szekrényhez, én pedig nem tudtam levenni a szemem róla. Olyan vékonynak tűnik, pedig eléggé ki van dolgozva az a felsőtest. – Tetszik, amit látsz, Lixie?
– Fogd be – haraptam be a számat, és inkább felvettem a pólómat a padlóról.
– Oké. Jössz velem tusolni? El fogunk késni.
– Mi van? Úgyis mindig késel! – vágtam rá.
– Mivel te is itt vagy, ebből húsz perc lesz – csukta be a gardrób ajtaját, miután kiválasztotta gondolom a mai viseletét. – Na, menjünk – sétált elém, majd megfogva a kezem, felhúzott, és elindult ki. Felszisszentem, mert a térdem még mindig fájt egy kicsit… de beértünk a fürdőszobába, és becsukta mögöttem az ajtót.
– Lehet kihagyom ezt – nyeltem egyet.
– Bokie, sosem leszünk meg – vette le az alsóját, mire elkaptam róla a tekintetem, majd beállt a kabinba. Be kellett vallanom, hogy igaza van, így én is lekaptam magamról a felsőt és az alsómat is.
– Ne nézz rám! – kötöttem az orrára.
– Nem fogok – kuncogott.
Beálltam mellé a kabinba, természetesen háttal, aztán ide adta a fürdőszivacsot, amit múltkor is használtam.
– Ide adod a tusfürdőt?
– Lesheted, hogy lehajolok érte – forgattam szemet.
– Akkor elveszem én – nevetett, majd felvette. – Megmoshatom a hátad?
– Nem.
– Naaa! – ölelte át a derekam.
– Hyunjin!
– Addig nem mehetsz sehova.
– Jól van, csak haladj!
– Meglesz!
Úgy érzem mostantól mégtöbbet fog zaklatni…

21 02 08
1400 words