STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 10. Színjáték ] ▶

A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.
— Nicholas Sparks

[ Felix szemszöge ]

Fél hétkor felébredtem, de azzal a lendülettel vissza is aludtam, és kilenc óra tájt arra keltem fel, hogy Minho hyung hangját hallom, ahogy reklamál nekem…
– Egyszer kinyíratod magad, te idióta, hogy tegyelek seggbe! Kurvára nincs kedvem feketében járni egész életemben téged gyászolva, főleg, hogy az a balfasz apád elátkoz a síron túlról, ha bajod esik, hülye gyerek! Ajánlom, hogy rohadt gyorsan ébredj fel, mert olyan ébresztőt kapsz, hogy leesik a fejed! – hadarta egy szuszra, mialatt még csak nyitogattam a szemem. De legalább jobban érzem magam, mint a tegnap, és nem sajog mindenem.
– Bocs – adtam meg a rövid választ a monológjára. – Hogy kerülsz ide?
– Ide repültem csillámfaszláma hintóval, szerinted?!
– Jól van, nyugi – ültem fel. – Élek, amint látod.
– Látom, és szerencséd van, különben a halálod után sem hagynálak békén.
– Csak ennyit akartál mondani?
– Jah, megnéztem, élsz-e még, úgyhogy most tovább megyek, mert fejem nyolcszáz felé.
– Kajak azért jöttél, hogy felébressz?!
– Vedd visszavágónak, amiért szívfaszt hoztál rám! – vigyorodott el. – Jó legyél, vigyázz magadra, és ha baj van, hívj! – indult el ki, s hátra intett egyet.
– Jól van…
Ahh hiába, Minho bátyám helyett bátyám, ha akarnám, se tudnám lerázni magamról. Talán ő az egyetlen, akiben képes vagyok megbízni 100%-ban.
Végül egy nővér hozott nekem gyógyszert, és mellé reggelit is, aminek talán a fele – ha nem kevesebb – fért belém. A doki is megérkezett, és azt mondta, haza mehetek, aztán ha akarok, akkor dolgozni is, majd oda is adta az igazolásom. A második opciónál maradtam, de előbb haza indultam. Mélyen beszívtam a friss levegőt, ahogy kiléptem a kórházból, a második szippantásom pedig már a cigarettába történt. Végig sétáltam az oly megszokott utcákon, miközben vagy a járdát, vagy az embereket figyeltem. Otthon a ruháimat konkrétan ledobáltam magamról a fürdőbe érve, és vettem egy szokásos hideg-zuhanyt, majd megtörölköztem, és a törölközőt a derekamra csavartam, míg művelek valamit az arcommal. Úgy értem, lejött a sebtapasz a víztől, és tettem rá egy másikat, bár kezdett halványodni az a karcolás, de még mindig szembetűnő. A homlokomon lévő sebre pedig kentem a kenőcsből, remélem ez is hamar eltűnik majd… ah, még mindig utálom ezt a sok légyszart az arcomon… bárcsak ezek is eltűnnének, dehát ez van. Végül felöltöztem és épp, mielőtt kimentem volna, megcsörrent a telefonom. Megint a magánszám.
– Ahogy látom, nem veszel komolyan.
– Szerinted unalmamban voltam a kibaszott kórházban?!
– Nyilván nem. A lényeg, hogy ma legyen meg, amit megbeszéltünk.
– Jól van. – Befejeztem a hívást, és inkább kimentem, majd kulcsra zártam az ajtót. Tettem még egy utat a kapitányságra, először is az irodába, mikoris a vezetőnk éppen kijött egy nagy dobozzal a kezében…
– Oh Felix, pont jókor! Át tudnád venni, és elvinni a folyosó végén lévő terembe? Csak dobd le valahova kérlek!
– Aigoo, oké – vettem át az amúgy nem könnyű dobozt, és elindultam az úti cél felé. Hé ez nem az a hely, ahol az aktákat tartják? Rengeteg van belőlük… várjunk csak, itt megtalálom azt, ami kell az anonim csávesznek? Mit is mondott, 2015 július eleje… szerencsére szét vannak válogatva dátum szerint. Megkerestem az évszámot, és végig néztem a hónapokat is, majd mikor megtaláltam, végig futtattam rajta a szemem. Valóban kapcsolódhat a legutóbbi ügyhöz. Mi a fasz? Ahh, jobb, ha sietek vissza. Éppen, hogy csak beléptem újra az irodába, már a szöszi intett, hogy hátra arc…
– Pont jókor, Yongbok, dolgunk van.
– Mi?
– Kint kell lenni hozzá, hogy bírod magad?
– Minek nézel, úgy őszintén? Nem vagyok hatvanéves!
– Nyolcvanéves öreg nénike vagy.
– Megverlek~
– Erre gyere – indult el egy irányba, és inkább követtem.
A hátsó kijáraton át hagytuk el az épületet, és célba vettünk egy szűkösebb utcát a közelben.
– Hova a faszba megyünk?
– Cukros bácsit keresünk – vágta rá. – Na jó, helyettesítünk valakiket, akiknek félbe kellett hagyni egy drog-árusokkal foglalkozó ügyet. De egyébként akkor jobban vagy?
– Ez nagyszerű… jah, mint látod.
– Akkor erre szánunk egy órát, aztán megyünk tovább.
– Nekem nyolc.
– Nekem kilenc – nevetett fel, amin csak megforgattam a szemem.
Valóban csak egy órát tartott, ahhoz képest sok infót találtunk, hol szoktak fehér port beszerezni a csövesek. Vicces, hogy valószínű ennek a kb. egyharmada Minhotól lehet, legalábbis a beosztottjaitól. Nos, azt már nem vágtam, hogy kötöttünk ki egy bevásárló központ ruházati részlegén, de rá bíztam…
– Sötétkék, vagy sötétszürke? – Hirtelen felém fordult, hisz utána kullogtam a sorok közt.
– Mi bajod?
– Nem tudok dönteni – bökött a két ingre, ami egy-egy vállfán lógott.
– Én a feketét preferálom, olyan színű a lelkem is – vontam vállat. – Neked valószínűleg az agyadat tükrözné belülről, szóval illik hozzád az utóbbi.
– Milyen kedves – akasztotta le a vállfatartó rúdról, majd bement az egyik fülkébe.
– Tudom, hogy az vagyok. Amúgy nem munkaidő van, és nem shopping nap? Úgy érzem magam, mintha egy csaj magával rángatott volna vásárolni.
– Nem tart sokáig. Igazából az öcsém szereti eltulajdonítani a ruháim, és totál kiürítette a szekrényem – jegyezte meg. – Nem mintha tele lett volna…
– Vágom – dőltem a fülke ajtaja mellé. Nem sokkal később pedig újra meg kellett szólalnia a szöszinek.
– Van kedved véleményezni?
– Nem vagyok nő, ha nem tűnt volna fel eddig.
– Az tökmindegy, meg tudod mondani, hogy jól áll, vagy nem.
– Ahhoz lejjebb kellene néz…nem – feleltem, de közbe kijött, és elém állt, amiért hirtelen nem jutottam szóhoz… hát ööö, mit mondjak, embert nem láttam még, akin ilyen kurvajól állna ez az árnyalat…
– Perverz vagy – vigyorodott el.
– És? – néztem el oldalra, mert nem akartam ennél jobban megbámulni.
– Semmi. Nagyon gáz?
– Mint elefánton a cipő.
– Nem a nadrág?
– Leszarom.
– Akkor maradok ennél az ingnél – kuncogott, majd visszalépett az öltözőbe.
Nagyon fasza. Nem kellene hagynom, hogy egy aprósággal ki zökkentsenek a szerepemből. Szeretem adni ezt az érzéketlen faszt, de a tény, hogy amúgy biszex vagyok, és meglátok egy helyes srácot, rögtön piszkos gondolatok ütnek szöget a fejemben. Szerintem a hormonokra fogom ezt is… de ebből baj lesz, nem fekszek össze akárkivel, főleg nem a munkahelyemről. De kit érdekel ez az idióta amúgy? Agyfasz az ember, mégis miken agyalok ennyit?!
– Yongbok, te szeretnél valamit? – jött ki ismét.
– Rágyújtani, szóval haladhatsz.
– Úgy értem, mintha nagy lenne ez rád, nem zavaró? – mutatott a felsőmre.
– Nekem ez a kényelmes, úgyhogy ne fájjon a fejed ilyen apróságokon.
– Oh, rendben… akkor mehetünk. Kivéve, ha van még kedved körül nézni.
– Mit kéne itt nézni? Nem valami tanulmányi kiránduláson vagyunk.
– Sok izgi dolgot lehet csinálni egy ilyen helyen… ne gondolj perverzre.
– Már késő. De ha meg nem is, akkor sem vagyok óvodás.
– Neked talán volt gyerekkorod, de nekem kimaradt. Gyerekes vagyok, baj? – mosolygott újfent, miközben a kosárba tette az inget.
– Honnan veszed, hogy nekem volt? Szép lett volna. – Sóhajtottam. – Jól van, kapsz tíz percet.
– Tizenöt.
– Tizenkettő.
– Akkor húsz! – Nevetett.
– A tizenöt jobban hangzik.
– Yey! – indult el egy irányba, én pedig érdektelen arckifejezésem elővéve követtem.
Az a hülye pedig bármit meglátott, felpróbálta. Például retardáltabbnál retardáltabb kalapok, sapkák, sálak, szemüvegek… aztán egyszer csak fogott pár isten tudja milyen ruhadarabot, és bement az egyik fülkébe. Mikor kijött a következőt láttam: egy hosszú fekete hajú, kerek napszemüveg lencsés, rózsaszín kalapos, óriási piros melltartós idiótát. Akin ráadásul valami világosbarna kendő is volt… mikor lehúzta a szemüveget és egy huncut mosollyal rám nézett, valami vékony idős nénike hangot imitálva mondva, hogy "Mi van, szépfiú?", nem bírtam röhögés nélkül…
– Bolond vagy!
– Én nem is! Mi a gond, így nem tetszem?
– Vedd már le ezeket! Mint valami bohóc, úgy nézel ki – lökdöstem vissza, próbálva elfojtani a nevetést, és rá csuktam az ajtót. Ez tényleg nem normális!
– Legalább tudom, hogy képes vagy ilyen dolgokra, mint a nevetés – szólt ki. Nem tudtam rá hirtelen mit mondani erre… nagyon ritkán nevetek, hisz nincs nagyon min. Ha Yeosangék mondják az agyfasztkeltő vicceket, azon sem röhögök, akkor hogy tudta ezt elérni? Nem ártana kerülni Hyunt, mielőtt tovább érdeklődik ilyenek után… – Na, menjünk – tért vissza, majd miután vissza pakolt mindent a helyére, meg indultunk a kassza felé… persze félúton megállt, elvett valamit az egyik polcról és felém fordult. – Cuki vagyok?
–Mint egy idióta, elkényeztetett herceg – vettem le a fejéről a színes kövekkel díszített tiarát, amire azt hittem, műanyag, pedig valami alumínium lehetett, majd a helyére raktam. – Mondjuk anélkül is olyasmi vagy – tettem hozzá.
– Nem mondanám, hogy elkényeztettek. Mondták már, hogy előítéletes vagy?
– Tudok róla.
– Nem akarom, hogy félre ismerj…
– Ki mondta, hogy meg akarlak ismerni?
– Te, az imént – kacsintott, majd máris a kasszához lépett. Persze a megszólalásra inkább nem mondtam semmit, ehelyett majdnem agyfaszt kaptam az eladó csajtól, konkrétan azt se tudta merre van arccal, mikor meglátta a magas, szőke hajút. Konkrétan makogott össze-vissza, leejtette a kezéből az aprót, meg ilyesmi, amit a srác csak egy mosollyal nézett végig, ezután pedig kimentünk.
– Agyam kiveszem és eladom az ufóknak – sóhajtott. – Bírom, mikor ennyit szerencsétlenkedik valaki sorozatban.
– Túl helyes az arcod, átrendezzem?
– Még ha az lenne.
– Irónia volt.
– Akkor jó – nevetett. – Van kedved sétálni egyet? Tudok egy jó helyet.
– Sűrűn lógsz a munkából? – vettem elő a cigim és a gyújtót.
– Őszintén ez lenne a második, az első akkor volt, mikor elkezdtem itt dolgozni. Úgy két hete.
– Vágom. Messze van?
– Nincs, szerintem pont elszívsz két cigit az idő alatt. Vagy hármat.
– Jól van – vontam meg a vállam, majd csak tartva tőle kicsit a távolságot, mellé szegődtem, mert untam a mögötte sétálást.

21 02 02
1510 words