STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 42. Biztonság ] ▶

Amikor bűntudatod van, akkor nem a bűnödet gyűlölöd, hanem saját magadat.
— Anthony de Mello

[ Felix szemszöge ]

– Energikusabb lettél? – kérdeztem, miután hagytam, hogy vagy öt percen át ölelgessen kedvére, és puszikkal lepje el az arcom. – Tiszta nyál vagyok, undi vagy!
– Még kell energia – nyalta meg az arcom.
– Hé! Mi vagyok, fagyi? Tudod, mit nyalogass!
– Itt szeretnéd?
– Perverz! – akartam felkelni, de valahogy bele gabalyodtam a takaróba, és leestem az ágyból…
– Basszus, jól vagy?
– Azonkívül, hogy megint kitörtem a csuklóm, kösz, élek – keltem fel, és próbáltam mozgatni a kezem. Szerencsére a másikra sikerült jobban támaszkodnom, mielőtt lefejelem a padlót.
– Mutasd – ült fel, és óvatosan megfogta, és ellenőrizte. – Fáj?
– Ha fájna, már le káromkodtam volna az Istent a Földre.
– Ah, ezért akarok vigyázni rád. Igaz, ez most az én hibám volt.
– Csak fel akartam kelni, mielőtt rám mászol a kórházban.
– Én nem is~
– Ha nem te, akkor valószínű én, szóval most menjünk, mert Minho vár.
– Oh… jó – sóhajtott. – Uhm, ide adod a ruháim kérlek?
– Persze – léptem a szekrényhez, és kivettem amit kért, és az ágyra tettem, majd hátat fordítottam neki.
– Úgy csinálsz, mint aki nem látott még meztelenül – nevetett.
– Csak öltözz már át – forgattam meg a szemem, amit nem láthatott. Amíg öltözött csak bámultam ki az ablakon, hisz az oldalt álltam, aztán nem sokkal később megint megszólalt.
– Lixie?
– Hm?
– Kérdezni akartam már, csak mindig kiment a fejemből. Régebben láttam pár heget meg sebet a hátadon… hol szerezted őket? – ölelt meg lassan hátulról, és a vállamra tette az állát.
– Az apám volt… szadista faszfej. Örülök, hogy nincs már – sóhajtottam.
Mit áltatom magam?
Attól, hogy annyit bántott, csak ő volt nekem az egyetlen vérszerinti családtagom, mielőtt ismertem volna a srácokat. Aztán elpatkolt, és Minhoék maradtak nekem.
– Nem meséltél még a szüleidről, csak hogy apádhoz kerültél vissza.
– Az anyámat nem is ismertem, szóval…
– Értem. Apropó, egyébként lehet, be akarok mutatni neked valakit. Vagy valakiket.
– Kiket? – fordultam felé.
– A szüleimet, és megígértem már az öcsémnek – simogatta a tarkóját. – Csak a szüleim azt se tudják, hogy a nememhez vonzódom… hé, mit nevetsz? – Hogy is bírtam volna nevetés nélkül? Nem tudják, hogy meleg, mint Afrika, de azért bemutat a szüleinek!
– Semmi, semmi. Felőlem mehetünk, csak szólj – igazítottam a nyakkendőjén, majd lábujjhegyre állva éppen hogy csak egy csókot tudtam nyomni az ajkaira.
– Oké, törpim – bökött az arcomra, majd megfogta a kezem, és elindultunk ki. A recepción aláírta a papírt, miszerint elmegy,, a nőci meg oda adott neki valami gyógyszer, amit Jin hagyott neki még, mert el kellett mennie. Végül pedig odalent láttuk hyungot, ahogy a kocsinak dőlve cigizik…
– Oh, sziasztok! Hogy vagy, Hyunjin?
– Jobban, köszönöm – bólintott.
– Látod Lix, mondtam én! Képzeld, azt hittem, lerágja a körmeit, míg ideérünk!
– Te rágod a körmöd? – nézett rám.
– Um… nem szokott feltűnni, de jah, néha – néztem Minhora. – Te meg kapd be!
– Csak aggódtál érte, ez természetes, aranyom.
– Told be a segged a kocsiba, és vigyél már haza…
– Jól van, csak hadd szívjam el~ eh, jól van, bocsi. Mindjárt leszedi a fejem a helyéről, hogy bírod cigi nélkül – dobta ki a közeli kukába, miután elnyomta, majd végre beszállt a járműbe.
– Mint látod – ültem be hátra, Hyunjin pedig mellém.
– Túlságosan feszülsz, Lixie, nyugi!
– Tömték már be a szádat~
– Otthon segítek neki le nyugodni – vágott szavamba a szőke, és a combomra tette a kezét.
– Ez esetben sietek, mielőtt megint ki kell takarítanom a kocsit – nevetett az elől ülő.
– Szopjatok le!
– Majd később, légy türelmes – suttogta a fülembe, rajtam meg végig futott a hideg, és kiszáradtam, így kénytelen voltam nyelni egyet. Nem úgy értettem, de hála neki most áll a bál…
– Egyébként köszi, hogy vigyázol Lixiere!
– Miért kezel mindenki öt évesnek? – kérdeztem mellékesen.
– Meggondolatlan vagy, és fiatal.
– Hyung, két évvel vagy idősebb! Úgy beszélsz, mint egy öreg faszi.
– Vigyázok rá, hisz az enyém – bökött meg a mellettem ülő. – És szívem, Minho hyung úgy értette, hogy melletted vagyok, figyelek rád, és főzök is neked ha úgy van, hogy ne éhezz. Ez a gondoskodás, nem kezellek gyerekként – puszilt az arcomra, már nem is tudom ma hányadjára.
–Jól van, vágom – sóhajtottam, és csak a vállának döntöttem a fejem.
– Fáradt vagy?
– Egy kicsit. Zavarok?
– Maradj – puszilt a fejemre. Hiába, kurvára fáradt vagyok… valamiket dumáltak még, de már nem figyeltem, sőt, szerintem be is aludtam. Akkor ébredrem, mikor Hyun az ölébe vett, és elindult velem a lakás felé.
– Hé, tegyél le! Ne erőltesd magad, barom!
– Mégcsak nehéz sem vagy, maradj a picsádon – csapott az említett helyre, én meg inkább átlarolva őt, kapaszkodtam, mert fél kezével el kellett engednie, míg kinyitja az ajtót, aztán becsukta, és felmentünk a szobába, ahol letett az ágyra, majd megtámaszkodott felettem, csak engem figyelve.
– M-mi az?
– Ma furcsán viselkedsz. Tulajdonképpen tegnap óta… történt valami?
– Azonkívül, hogy legszívesebben elszívnék hat doboz cigit? Nem sok.
– Pabo – csókolt meg, én pedig viszonozva ezt, a szőke tincsek közé vezettem ujjaim. És azt hiszem elmondhatom róla, hogy egy kibaszott varázsló, mert mire észbe kaptam, eltűntek a ruháim… és ezután már sejtettem, mi lesz a vége. Csak sejtettem, de arra nem számoltam, hogy két menet lesz belőle, és plusz egy a zuhany alatt, de ez részletkérdés. Hiába, nem csak ő az egyetlen kanos fasz a környéken…
– Te aztán jól bírod – jegyezte meg, mikor vissza találtunk a szobába.
– Majdnem bealudtam, kurva fárasztó veled.
– Én meg se szólalok.
– Ha miattad holnap lábra se tudok állni, megverlek.
– Nem, ha lábra se tudsz állni, majd én cipellek mindenhova.
– Holnap kibaszottul pihenni fogsz egész nap, mert az ágyhoz bilincsellek.
– Oh, szado-mazo?
– Akár.
– Oké – ölelt meg, én pedig kerestem egy kényelmes pózt, ami az lett, hogy lejebb csúsztam a párnán, vissza öleltem, és hozzá bújtam… mióta vagyok ilyen pióca?
Eh, egyszerűen csak szeretek itt lenni, biztonságban érzem magam. Nem telt sok időbe, mert szinte azonnal elaludtam.

▶ Szept.5, Kedd, 06:45 ▶

– Nem mész sehova – mondtam már el legalább hatvanadjára, de ő továbbra is a szekrény előtt ácsorgott, és öltözött.
– De, te pedig elmész hozzám – dobta az ágyra a kulcscsomót. – A kódot mondjuk tudod.
– Miért?
– Egyedül lennél itt. És Seonghwa bármikor ide jöhet.
– Nem félek tőle.
– Nem baj, legalább megismerheted a bolondos öcsémet, úgyis mindig lóg.
– Oh. Hány éves?
– 18 lesz, veled egyidős majdnem – nevetett, és mivel felöltözött, becsukta a szekrényt.– Igazi hiperaktív, nem fogsz unatkozni.
– Aha, de… még mindig nem vagy jobban! Ha rosszul leszel, nem szólok többet hozzád!
– Nem kell beszélned – sétált elém mejd államtól felemelve az arcom, csókba hívott.
– Akkor nem fogok – tettem keresztbe a karom.
– Olyan cuki vagy.
– Fogd be! Nem akarom, hogy rosszabbul legyél.
– Ha nem érzem jól magam, haza megyek. Sőt, ebédre jövök is hozzád, hogy lásd, jól vagyok, oké?
Legalább még öt percig győzködött ez a munka mániás idióta, aztán én is kiszedtem magam az ágyból, és összeszedtem a széthullott lelkem darabjait, és elvitt a buszmegállóig, mert már nem volt ideje elvinni a lakásáig. Az út egy negyedórába telt, de mázlimra a buszmegállóval szemben volt, és nem kellett sétálnom. Mi is a kód? 317-411… jah, de jó… Hyun azt mondta van kaja a hűtőben, de szólt az öccsének, hogy hozzon valamit, addig csináljak, amit akarok. Hát mit csináltam volna, ha nem ültem volna le a kanapéra, és lestem a kikapcsolt tévét? Azt se tudom, hogy kell bekapcsolni, de eddig sem voltam az a fajta, aki meg tudna maradni előtte tovább, mint 5-10 perc. Az is akkor volt, mikor Jisung és Changbin azt akarták, hogy nézzek velük horrorfilmet… eh, rohadt unalmasak.
– ANNYEONGHASEYO!
– Azt a rohadt – oké, most szívrohamot kaptam majdnem… gondolom Hyun öccse lehetett, csak minden előjel nélkül bejött az ajtón, és kiabált.
– Te vagy hyung barátja, ugyeee? – vette le a cipőjét, majd elém robogott. – Yang Jeongin vagyok!
– Um… Lee Yongbok, de jó lesz Felixnek – álltam fel. – Szóval te vagy az öccse? Tényleg hiperaktív vagy.
– Ezt mondta volna? – húzta el az orrát. – Végülis igaz. Nos, mi legyen a kaja?
– Ez jó kérdés, bár nem vagyok éhes.
– Azt mondta, hogy nem ehetsz erős, fúszeres, zsíros, meleg ételeket, hagymát, meg édességet, és hogy ne engedjelek dohányozni – hadarta. – Úgyhogy csinálok tofut, a kedvenc kínai kajám, és neked is tökéletes, apropó, hívhatlak hyungnak? – Jézus, ezt mind észbe tartotta?! Mégcsak nem is rokonok, de ahogy látom, okos srác, csak túlpörög. Vagy én vagyok lassú?
– Nyugodtan, csak ne legyek Felix-ssi.
– Oki! – vigyorodott el, majd a konyhába ment, én meg követtem.
– Um, segítsek?
– Ha van kedved!
– Jobb, mint ülni – sóhajtottam.
A főzés sosem ment, pedig még arra is elkezdtek annó képezni úgymond minket… asszem csak nekem gyulladt fel mindig a serpenyő, hehe…

21 03 17
1400 words