STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 43. Kétség ] ▶

Öt állomása van a bánatnak. Mindannyiunknál máshogy néz ki, de mindig öt fázis van. Tagadás. Harag. Alkudozás. Kétségbeesés. Elfogadás.
– Elisabeth Kübler-Ross

[ Felix szemszöge ]

– Amúgy nem iskolában kéne lenned?
– Unalmas.
– Huh?
– Hyung mindent megtanított már, felesleges mennem.
– Mit tanulsz?
– Nyomozó akarok lenni, mint ő! – vigyorgott.
– Oh, így világos. De nem lesz baj a hiányzással?
– Nem, lyukas órám lenne. Azután meg akivel lennénk tanárral, biztos alszik megint az irodájában. Innen nézve is felesleges, na meg izgibb itt lenni a bátyám pasijával! Te voltál az, aki miatt tiszta depi volt?
– Hyunjin, és a depresszió – nevettem. – Ő zaklatott 0-24, és ő esik depibe? Istenem.
– Várj, idézem! Khm: … eléggé fájni tud, mikor nem viszonozzák az érzéseid – tette szívére a kezét, eljátsszva a világ legszomorúbb emberét. Természetesen csak röhögtem rajta. – Így mondta!
– Drámakirály. De ma meg fogom ölni, az százas.
– Miért?
– Tegnap összeesett, vagy mi, és ma mégis ment dolgozni.
– Akkora balek! Hyungot nem tudod lelőni se, ha munkáról van szó. De ha ígérsz neki kávét, és egy doboz édességet, bármire rá tudod venni! – kacsintott.
– Megvan, mivel fogom fenyegetni, megvonom tőle ezeket. Tudsz még ilyen taktikákat ellene?
– Nézzük csak – vett fel egy kötényt, majd nekem is adott egyet. – Szoktad hallani, hogy beszél álmában? Régebb ezzel vicceltem meg! "Azt ígérted álmodban, hogy rendelsz ma este nekem pizzát", és mint egy derék fiatalember, betartotta azt, amit nem is mondott!
– Valami motyogást talán hallottam, de általában alszok, mint a bunda.
– Ráadásul éjjel szokott enni, de ezt sem érzékeled ezek szerint – nevetett. – Egyébként nem alszik sokat mostanában, ugye? Eddig a hétvégét végig aludta. Már megint túlhajszolja magát!
– Most, hogy mondod nem, nem szokott aludni, csak este, de ezekszerint akkor sem alszik… tényleg kinyírom!
– Na, ne izgasd fel magad, vágd fel a paprikát meg a brokkolit kérlek – pakolt ki a szatyorból, amit magával hozott, bár csak most tűnt fel… azért legalább megkérdezte, hogy mi legyen a kaja, de már hozta a hozzávalókat. Vicces srác, mit ne mondjak.
– Oké.
Neki álltunk végül a tofunak, de én tényleg csak annyit csináltam, hogy hámoztam és szeleteltem, még így is levágtam majdnem az ujjam, és vagy tíz percig nem akart elállni a vérzés, de aztán abbahagyta. Hiába, ebben az egyben nagyon szerencsétlen tudok lenni…
– Tuti ide akartad vonzani a szöuli vámpírokat, ugye? – ült le az asztalhoz mellém.
– Elég nekem egy vámpír is, eleget szívja a vérem.
– Hmm, vettem észre. – Hogy tud ilyen perverzen nézni? – Egyébként örülök, hogy Hyung végre boldog! Eddig olyan élettelen volt, de mostmár nem az. Köszönöm!
– Eh, egy életen át üldözött volna, ha nem megyek bele a dolgokba. De veled mi van, nem zavar, ha a bátyád meleg, mint a sivatag?
– Senki sem lehet tökéletes. Na meg, ha lány lennék, rég beleestem volna! Mondd, hogy nem szuper szexi!
– Uhm, egyet kell értenem.
– Ugye? Amúgy mit csináljunk, amíg kész lesz a kajaaa? Nézünk filmet? Vagy szeretsz kártyázni? Sakk? Just dance?
– Egyiket sem szoktam csinálni, de ez a sakk nem rossz ötlet, ezer éve nem játszottam – jegyeztem meg.
– Uh, abba mester vagyok! Megkeresem a táblát!
– Sajnálom, de ebben verhetetlen vagyok.
– Majd meglátjuk! – robogott fel az emeletre.
Majd mikor visszajött, leültünk a pulthoz egymással szemben, és felállítottuk a táblára a bábukat a szabályok szerint. Hát, természetesen én nyertem az elsőt, majd a másodikat és a harmadikat is, de ezt úgy húsz percen belül. Igaz, az elsőt majdnem elveszítettem, dehát miután újra gondoltam a dolgokat, hamar rájöttem a stílusára. Olyan naív, csak el kellett hitetnem vele, hogy nyerni fog, és már veszített is.
– Ez nem ér! Te valami IQ bajnok vagy? – kezdett hisztibe.
– Hát, asszem' 158 volt az IQ-m, mikor hét voltam, szóval jah, azóta nem tudom. De lehet elhaltak az agysejteim – húztam el az orrom.
– Azta! Aish, azt hittem, le tudlak győzni.
– Sajnálom – nevettem.
Aztán játszottunk addig, míg kész nem lett a kaja, aztán rávett arra, hogy nézzek vele valami horrorfilmet, miközben ettünk. És ez is finom lett, de mit csodálkozom, Hyun is jól főz. Lehet nem ártana megtanulnom nekem is.
– A hívott fél jelenleg nem elérhető, ha üzenetet kíván hagyni, nyomja meg az egyes gombot. Beeep – fogadtam a kedves pasim hívását.
– Vicces vagy, Lixie. Ettetek?
– Nem.
– Akkor jó. Várj, mi?!
– Képzeld, fogyókúra van – forgattam szemet. – Még szép, hogy ettünk, barom, ki is nyírnál, ha nem. 
– Főleg Iniet, mondtam, hogy 2-3 óránként kell etetni a cuki pofid.
– Jól van, mit akarsz?
– Azt, hogy 15 perc, és ott vagyok, te meg ne felejtsd el bevenni a dilibogyóidat.
– Már bevettem.
– Egyet nem.
– Szopj le~! – ezt se akartam hangosan mondani, de Jeongin már majdnem leesett az ágyból, annyira nevetett.
– Majd eldőlnek a szerepek. Na szia Baby!
– Vezess óvatosan, te balfasz – tettem le a telefont. Dehogy vagyok mérges rá, én? Soha.
– Nem nézhetek be sűrűbben? Olyan, mintha valami reality show-ban lennék!
– Nem tőlem függ, mikor jöhetsz – tettem a telefont a szekrényre. – Amúgy szerintem ha ideért, fejbe baszom egy serpenyővel.
– Nem érdemes pazarolni rá. Miért nem vicceljük meg? – állította le a filmet.
– Mivel?
– Tudod. Hálószoba, édes kettes – vonta fel-le a szemöldölét. – Aaah, Felix hyung, lassabban!
– Nincsenek rossz ötleted, kölyök – nevettem. – Megnézném az arcát.
– Bár nem tudom, miket csinál két srác az ágyban. Vagyis de, de az nem fáj? Mármint… érted.
– Erre találták fel a síkosítót. Miért, talán ki akarod próbálni?
– Ne-nem! Dehogy! Csak kíváncsi voltam… – kezdett makogni, majd olyannyira elpirult, mint egy érett paradicsom.
– Kár, benne lettem volna, ha idősebb lennél. Jah, meg ha nem lennék foglalt – kócoltam össze a haját. – A bátyádat a világért sem csalnám meg.
– Ennek örülök – vigyorodott el. – Megyek hallgatózni! Amúgy lehetek top?
– Nem, én vagyok az idősebb.
– Azért megpróbáltam – ment az ajtóhoz.
– Próba cseresznye.
Egy tíz percen belül valóban megérkezett Hyunjin, és mikor jött fel már a lépcsőn, mi eléggé erotikus hangokat imitálva ugráltunk ülve az ágyon (bár én nem ugráltam, mert a tegnapi miatt még mindig fájt…), és be is vált, ugyanis egy jó két perc után lépett csak be a szobába, de olyan fejjel, mint egy elveszett kiskutya!
– Mi…
– Csak te – vágtam rá, a srác mellettem meg csak fetrengett megint a röhögéstől.
– Hé, ez csúnya volt!
– Azt hitted, öcs-komlexusom van?!
– Valamiért kinézem belőled – nézett el oldalra, én meg csak odamentem hozzá valahogy, és megöleltem.
De kajak azt hitte, csinálnám az öccsével?!
– Mert hülye vagy.
– Én is szeretlek – ölelt vissza. – Um… ezek szerint elvoltatok?
– Jah, filmet nézzünk, bár a címét se tudom.
– Ugyanaz, amit múltkor néztünk! – felelte Jeongin.
– Oh, értem.
– Téged szívesen megvernélek, de itt van az öcséd, szóval megúsztad – néztem fel rá.
– De jól vagyok, nem látod?
– Semmivel se tűnsz jobb állapotban, mint tegnap!
– Pedig jobban vagyok sokkal. Vagy arra gondolsz, hogy nem vagyok már olyan helyes?
– Olyat kapsz, hogy leesik a fejed!
– Várj, előbb ki megyek, hogy rendezzétek le, plusz elmegyek pislantani! – ment ki Jeongin nevetve.
– Köszönöm – engedtem el, majd lehúztam magamhoz a nyakkendőjétől fogva, mert biztos nem fogok lábujjhegyre állni.
– De kis türelmetlen valaki.
– Fogd be, ha már cigizni nem engedsz – kaptam a telt ajkak után, de mivel hátra lépett egy fél lépést, nem jött össze… de helyette mire pislogtam egyet, már az ágyban találtam magam.
– Ezt az egy függőséget nem fogom megvonni tőled – mutatott egy félmosolyt, és ezúttal már ő kapott le. Persze egy jó öt perc után esett le, hogy nem időzhetne itt sokáig, mert vége lesz a szünetnek…
– Hé, neked nem kellene menned? – kérdeztem kicsit már lihegve.
– Még van időm, ne aggódj – folytatta a nyakam kényeztetését, amire csak mondtam egy "te tudod"-ot. Viszont ezután elkezdett rezegni a mobilom, amit először leszartam, de aztán mégis meggondoltam magam… rossz előérzetem van.
– Várj, lehet hyung az – ültem egy kicsit feljebb, és elvettem a telefonom.
– Akkor vedd fel – szólt, de nem hagyta volna abba, amit eddig.
– Hyung, kicsit rossz időpontot vá-lasztottál. – Áh, dehogy ciki, ha konkrétan belenyögök a telefonba!
– Öm, ja hallom, de segítened kell – felelte. – Jisung tegnap éjjel eltűnt, és azóta nem találom, de nem szólhatok a rendőrségnek, kérlek beszélj Hyunnal, az sem érdekel, ha mindent elmondasz neki… sőt, mondd el, bármit megteszek, csak ne szóljon rendőrnek! – hadarta… sosem hallottam ennyire… ijedtnek?
– Istenem… jól van, segítünk – nyeltem egyet. – Ő lehetett, ugye?
– Több, mint valószínű, és ha baja esik Sungnak, a saját kezemmel fojtom meg!
– Ezer örömmel segítek benne.
– Megkérdezem, Yeo haladt-e valamire, aztán majd gyerte ide ma, ha tudtok, és elmondom a részleteket.
– Rendben, csak nyugi, meg fogjuk találni.
– Remélem, mert felakasztom magam!
– Ez az én szövegem – mondtam, aztán elköszöntem tőle, Hyunjin pedig nyilván hallotta a dolgokat, így leszállt rólam.
– Mi történt? Mit kell elmondanod?
– Ez egy hosszú sztori, úgyhogy kérlek hallgass végig – fújtam ki egy nagy adag levegőt, és miután összeszedtem a gondolataim, belekezdtem.

______________________________________

Ahooy~ rövid leszek:

~ kb 8-10 fejezet van vissza
~ um… hát csak szerintem lett lapos a sztori, a Pied Piper-hez képest, már aki olvasta? :'D
Mármint őszintén, ezt, és az elődjét ki szeretném adni könyv formájában, de nem tudom, mennyi igény lenne rá… ha nem ezt, akkor a Pied Pipert mindenképpen ':D
~ Köszönöm előre a válaszokat, remélem tetszett a fejezet ^^"
~ Ha elírtam valamit, kérlek, szóljatok ':D
~ Szép napot~ ❤️✨

21 03 20
1490 words