STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 30. Második bejegyzés ] ▶

◀  2017. 09. 20.  ◀

◀ F.1.7 szemszöge ◀

Másnap bemutattuk a nevelőnek a projektet. Csodálkoztam, hogy jól ment, hisz mindent egyszer mondtam el neki, de ő megjegyzett mindent. Mások rajzaival kapcsolatban különösen tetszett, hogy engem vagy a szobába rajzoltak le, mint semmit tevő, vagy a mosdóban ülő, duzzogó… de a lényeg, hogy mi megkaptuk a 10-10 pontot.
Ma pedig feladat osztás helyett felmérések voltak, mint például az időre futás (három percig kell futni megállás nélkül a tornateremben). Nem a kedvencem volt sosem, de már hozzá voltam szokva, nem úgy, mint H11. Nagyjából másfél perc múlva megállt, mert azt mondta rosszul van, így elkísértem a mosdóba, hogy arcot mosson. Eléggé el volt keseredve miatta, úgyhogy meg akartam nyugtatni.
– Nekem sem ment elsőre, de hozzá lehet szokni.
– Nem szeretek futni, mert gyorsan kifáradok – törölte meg az arcát.
– Lehet rosszul veszed a levegőt. Az orrodon keresztül vedd, és a szádon fújd ki.
– Megpróbálom akkor – mosolyodott el, én meg megsimogattam a fejét.
– Oké.
A futás semmi, a kötélmászás sem ment neki, de a falra mászás sem. Az utóbbinál majdnem leesett, de szerencsére megfogtam. Azért lehet fájt volna leesni 10 méter magasról, de szerintem nem bírja a magasban… ez így nem jó, gyakorolnia kell, különben megbukik tesiből.
– Nekem ez nem fog menni egyhamar – tette le a ceruzát. – A tiéd miért olyan szép?
– Mert régebb óta írok, mint te – nevettem. – De a tiéd is olvasható, ne aggódj. Van, akié olvashatatlan.
– Bizti?
– Bizti… vagy mi.
– Oki!
De a tegnap tanultakat is egy-kettőre megjegyezte, nagyon gyorsan tanul, még ha nem is tökéletes.
A napok gyorsabban teltek, mint eddig bármikor. Az órák szinte egybe folytak, és az elmúlt három hónapban csak azt vettem észre rajta, hogy csak látszólag érzi magát jobban. Napközben sokszor láttam bekönnyezni, éjszaka pedig álmában sírt. Alig tudtam lenyugtatni csórit, nem hiszem el, hogy idősebb nálam…
Esténként megkért, hogy olvassak neki mesét, így a takaró alatt egy lámpa fényénél tettem meg neki. Igen, végül csak ketten osztoztunk egy ágyban, képtelen volt számára az egyedül alvás. Egyszer a nevelő ránk szólt úgy egy hete, de megint csak azt hallottam, hogy sír, és ismét mellette kötöttem ki. A második figyelmeztetést pedig úgy oldottuk már meg, hogy azért is össze toltuk a két ágyat, hogy jó legyen mindenkinek. H11-gyel nem gondoltam volna, hogy jó barátságban leszünk. Mióta itt van, a többiek sem piszkáltak annyit.
A napok hiába rohantak, egyet sosem felejtek el…
Ez pedig december 25 lett. Szenteste volt, bár sosem tartottuk meg, helyette a nevelők osztottak édességet, sütöttek süteményeket, tortát. Volt az egyik szoba közepén egy kisebb karácsonyfa, bár azt mondták, az országban nem díszítenek. Egy fagyöngy mégis került az ajtók felé. Emlékszem, aznap este maradtunk több ideig a kamrában, és terveztük a következő napot. A folyosón pedig megijedtünk, mert lépteket hallottunk, így futottunk a szobáig, de megálltunk a nyitva hagyott ajtónál.
– A tanárnéni az? – kérdezett halkan.
– Nem látom – kukucskáltam ki. – Ott hagytam a csokimat… aigoo.
– Majd holnap elhozzuk – húzta el az orrát.
– Igen – pillantottam fel, már nem is tudom, miért, de megláttam a piros fagyöngyöt felettünk. A fiúra pillantottam, aki szintén felnézett, majd rám nézett… nem volt sötét, mert az ablakból bevilágított a hold fénye, és láttam, hogy piros az arca.
– Ilyenkor tudod, mit csinálnak elvileg a nagyok?
– A nevelő néni nem azt mo-mondta, hogy meg kell puszilni egymás arcát?
– De. Csak a nagyok mást csinálnak – mosolyodtam el. – Szeretnéd tudni?
– Uhum – bólintott.
Szeretem benne, hogy nyitott az új dolgokra, mint én.
– Csukd be a szemed – mondtam, mire úgy tett, én pedig közelebb léptem hozzá, és a kis ajkaira pusziltam. Pár pillanat után kinyitotta a szemét, és ijedten nézett rám.
– Mi-mit csinálsz?
– Ezt hívják csóknak. Tudod, mint a mesékben, mikor a herceg megcsókolja a hercegnőt.
– De nem vagyok hercegnő, fiú vagyok! – durcázott be.
– Nem mondtam, hogy az vagy – kuncogtam. – Gyere aludni, Baby – fogtam meg a kezét, majd becsuktam halkan az ajtót és az ágyhoz húztam. – Szeretnél mesét ma is?
– A-a… – bújt hozzám.
– Akkor jó éjt. – Vártam, hogy ő is mondja, de helyette olyan csendben lett, mint még sose, ezért kis idő után rákérdeztem. – Baby? Mi a baj?
– Um…
– Hm? – csúsztam lejjebb a párnán.
– Ka-kaphatok még egyet?
– Micsodát?
– Puszit… mint a nagyok.
– Ha szeretnéd.
Becsukta a szemét megint, én pedig megismételtem a puszit.
– Jó éjt most már – öleltem meg. – És boldog karácsonyt, Baby.
– Bo-boldog karácsonyt!

◀  2018. 01. 03  ◀

◀ H.1.1 szemszöge ◀

– Kedves gyerekek! Idén már nem lesznek írásbeli vizsgák, hanem játékok, és feladatok, amiket mindenkinek végre kell hajtani, ha csak nem akartok visszamenni az oviba! – jelentette ki a tanító néni. – A mai napon is egy ilyet kell végrehajtanotok. Mindenki álljon libasorba kösse a szemére a kiosztott szalagokat, és fogjátok meg egymás kezét!
– Segítesz? – fordultam a padtársam felé.
– Persze, Baby.
Mi is úgy tettünk, mint a többiek a tanteremben, és segítettünk egymásnak feltenni őket, és megfogtuk egymás kezét. A nevelők pedig elkísértek minket valamerre. Nem emlékszem sok mindenre, csak egy hosszú lépcsősorra, és arra, hogy a vége felé azt hittem, hogy elalszok séta közben. Talán sikerült is, hisz mikor legközelebb felébredtem, nem tudtam megmozdulni. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy meg vagyok kötözve valami vastagabb madzaggal… valaki pedig volt a hátam mögött, és velem volt összekötve.
– Mi történt? Hol vagyunk?
– Ki vagy? – hallottam egy ismerős hangot.
– H11. Te?
– J15 – felelte. – És nem tudom, biztos a játék része…
– Félek…
– Nem vagy vele egyedül, de – kezdtem, de megszólalt a hangszóró.
– Remélem mindenki magához tért, gyerekek! Aki egyedül van, ne ijedjen meg, mindjárt mondom mi a feladat – szólalt meg a női hang. – 12 csoport van, és mindegyikben hárman vagytok összesen, csak nem egy helyiségben. Aki egyedül van, annak az a dolga, hogy megtalálja a két társát. Ezt követően harminc percetek van kijutni a kis házakból, ha nem sikerül, akkor visszamentek az oviba! Sok sikert, csak okosan!
Most már tényleg aggódom, hol lehet F17?

21 02 15
960 words