STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 33. Tiszta égbolt ] ▶

Senki sem szerethet téged, ha túl magasra építed a falaidat.
— Alec Benjamin

...um...
+16 /+18
xD

[ Hyunjin szemszöge ]

A jó dolgokra tényleg várni kell… nekem sokat kellett, de most boldogabb vagyok, mint valaha.
Itt van velem, akit jobban szeretek, mint bárkit, vagy bármit, még ha igen hosszú időre is szakadtunk el egymástól. Sokszor próbáltam elképzelni, vagy csak eljátszani a gondolattal, hogy most, hogy nézhet ki. Felülmúlta minden elvárásom… édes mosolya van, amit sűrűbben szeretnék látni. És az a szempár, és ahogy rám néz… megbabonáz, és nem tudok nem rá figyelni. Egyszerűen mindent imádok rajta, napokig sorolhatnám.
– Hyu – vált el tőlem.
– Mondd.
– Uhm – harapott alsó ajkába. De azt hiszem már kényelmetlen ülni az ölemben…
– A te hibád – suttogtam a fülébe, ezt követően pedig a pulóvere alá nyúltam, és a nadrágjába tűrt inget kihúztam onnan. – Egyébként mondtam már, hogy szexin áll rajtad a pulcsim? Azt mondják, hogy aki piros ruhát visel, attraktívnak tűnik… kiderítsük az vagy-e nélküle?
– Még hogy nem vagy perverz!
– Nem vagyok az, csak nehéz visszafognom magam.
– Akkor ne tedd. Ki tudom bírni.
– Nem bántalak, várhatunk még vele.
– Nem kell, megleszek – erősködött továbbra is, de láttam, hogy nem biztos benne.
– Rendben, akkor nem megyünk messzire, oki? – fogtam feneke alá, majd felkeltem vele, és elfektettem az ágyon, de előtte levettem róla a pulóverét, és csak rá dobtam a fotelre, majd lassan elkezdtem kigombolni az ingét
– Nem szeretem, ha finomkodnak velem, nem vagyok lány…
– Vigyázni szeretnék az egyetlen kincsemre, amim van, nem leszek durva veled.
– De én úgy szeretem… csak nem kell túlzásba vinni – mondta halkan.
– Majd az leszek, ha túlestél teljesen a legutóbbin – pusziltam a szájára.
– K-köszönöm.
– Ugyan, Baby – húztam le a nadrágja cipzárját, miután azt is ki gomboltam, és eltűntettem róla.
Magunkra akartam húzni a takarót, hogy ne fázzon meg, hisz nincs még valami meleg a szobában, de egy pillanaton belül felém került és lekapott. Tetszik, hogy ilyen türelmetlen, de még hozzá kell szoknom. A derekamra ült, és emiatt kiszaladt a számon egy nyögés, hisz egy ideje már éledezik a kis Jinie. Le varázsolta rólam is a ruhákat, majd a nyakamhoz hajolt, és csókolgatni kezdett.
– Lixie.
– Nem hitted azt, hogy csak te leszel felül, ugye?
– Felnőttem a szerephez – markoltam a fenekébe. – Szokd meg.
– Miért kellett magasabbra nőnöd nálam…
– Ez van.
– Nem baj, attól én is lehetek itt – nézett rám egy huncut mosollyal, ami elég új volt számomra. Ezután pedig folytatta, és megszívta egy ponton a nyakam, amiért csak beharaptam a szám, és inkább a hajába túrtam.
Azután lejjebb haladt, és egy pontot sem hagyott ki, még boxeremen keresztül tagomat is ellepte puszikkal, de ezt már nem hagytam hang nélkül.
– Lixie…
Felnézett egy pillanatra, aztán csak levette rólam az egyetlen ruhadarabot. Mintha egy pillanatra megijedt volna a méretemtől, de attól még ráfogott apró kezével, és elkezdte mozgatni. Aztán lehajolt hozzá és végig nyalt hosszamon, és lassan ajkai közé vette… itt fogok meghalni, már csak a látvány miatt is! Ha az nem lenne elég, hogy odalent kényeztet, még felnéz rám, és úgy csinálja…
Egyre nehezebben vettem a levegőt, és a fiúnak hála nem tudtam hang csendben hagyni a tetteit. Miután el élveztem, lenyalta a fehér anyagot tagomról, és újra felém mászott, én meg azzal a lendülettel tapadtam ajkaira. Egy mozdulattal fordítottam a helyzetünkön, hogy fölé kerülhessek. Alsó ajkába haraptam óvatosan, amiért a csókba nyögött, és csak a hajamba túrva húzott magához. Persze a hajgumit kivette a hajamból – általában össze van kötve –, mert az útjában lehetett, és ledobta valahova az ágy mellé, amin csak kuncogni tudtam.
– Azt hittem, hogy le akarod vágni a hajam.
– Hagyjál már… rohadt jól nézel ki vele.
– Örülök, ha így gondolod – pusziltam a szájára, és csak igyekeztem kontrollálni magam azzal, hogy csak magamhoz öleltem. Azt mondtam, nem megyünk messzire, és ezt igyekeztem betartani. Nem lehetett könnyű élete neki, legalábbis eddig ezt vettem le.
– E-ennyi?
– Mára igen, de szerintem jobb is…
– Szerintem nem.
– Ne játssz a tűzzel, Lixiem. Tényleg nem akarlak bántani.
– Tudom, hogy nem bántasz.
– Akkor sem. Majd máskor, ráérünk még – csókoltam a homlokára, majd lefeküdtem mellé, és végre magunkra húztam a takarót.
– Hát jó – bújt hozzám.
– Még mindig nem akarsz beszélgetni?
– Mit akarsz tudni?
– Amennyit elmondasz nekem. Hogy hova lettél az árvaház után.
– Vissza kerültem apámhoz… aznap, mikor te mentél el.
– Ezek szerint nem sikerült?
– De… csak rá nem számítottam.
– Értem – sóhajtottam fel. – Jobb lett utána, vagy rosszabb?
– Ha… a szinte mindennapos megerőszakolás jónak számít, igen, az volt.
– Mi? D-dehát hét éves voltál!
– Igen. Ez ment tizennégy éves koromig, mikor meghalt. A legnagyobb vicc az, hogy szerintem azóta szexfüggő vagyok…
– Őszintén, nem csodálkozom ezen – mondtam halkan. Ki az az állat, aki a saját gyerekét így bántalmazza?!
– Sajnálom.
– Mit sajnálsz, butus? – öleltem szorosabban magamhoz.
– Hogy ilyen vagyok… érzéketlen, idióta barom. Nem tudom, mit lehet rajtam szeretni.
– Mit nem lehet? Én inkább erre gondolok. Lixie, helyes vagy, okos, és… nem kell mindenkivel kedvesnek lenned, elég, ha velem az vagy – mosolyodtam el.
– Én helyes, akinek tele van légyszarral az arca…
– Azt hittem, szeplőnek hívják – nevettem fel. –  Nekem tetszik, aranyosabbá tesz.
– Bolond vagy.
– Bolondulok érted, Baby – feküdtem rá, ő pedig fájdalmasan felnyögött.
– Aaah, nehéz vagy! Összenyomsz! Hyun! – próbált lelökni magáról, de csak lejjebb csúsztam, és a mellkasára tettem a fejem.
– De így olyan kényelmes.
– Nem vagyok párna! – panaszkodott tovább, de attól még megölelt.
– Nem mondtam.
Egy kicsit még piszkáltam, bökdöstem az arcát, vagy leteszteltem, csikis-e (az volt, és szerintem magában elküldött már melegebb éghajlatra, annyit csikiztem az oldalát, és a nyakhajlatát), aztán rávettem arra, hogy együnk valamit, aztán menjünk zuhanyozni.
– Még csak hét óra, szeretnél csinálni valamit? – kérdeztem.
– Kimehetek cigizni? Amúgy nem tudom, általában, ha unatkozok, inni megyek, vagy hyunghoz.
– Persze… értem. Szeretnél levegőzni akkor?
– Nekem oké.
Felkeltünk a kanapéról, és rá adtam az egyik kabátomat a fogasról, de hosszú volt még az ujja is neki, úgy segítettem feltűrni neki.
– Olyan kis pöttöm vagy.
– Bajod a magasságommal?
– Nincs, cuki vagy – húztam a fejére egy sapkát is, aztán én is felöltöztem, és kimentünk hátra az "udvarra". Nem nagy igazából, van egy hinta ágy, és egy kis virágoskert is volt, de mivel ritkán jártam haza gondozni őket, mind elhervadtak.
– Ma tisztább az ég – jegyeztem meg, mikor leültünk a hintára, majd rágyújtott.
– Szeretsz kint lenni ilyenkor?
– Jobban, mint napközben. De te fordítva vagy ezzel, nem?
– Rendben vagyok, amíg kint vagyok sötétben. Szobában más a helyzet.
– De ez mitől van?
– Hosszú.
– Ráérek.
– Nem a kedvenc sztorim… de jó – hamuzott le odafigyelve, hogy a betonra menjen legalább, majd újra a cigarettába szívott, de már ki is vettem a kezéből. – Mi az?
– Mondtam már, hogy nem illik ez a szádba? Szerintem más jobban passzol oda – nyúltam másik kezemmel az álla alá. Közel volt hozzám az arca, és csak mélyen a szemébe néztem.
– Ez perverz volt…
– Semmi rosszra nem gondoltam, de most elbasztál egy romcsi pillanatot!
– Romcsi pillanat ide vagy oda, attól még meg tudsz csókolni, ha akarsz.
– Hogy is ne akarnálak… de mi az, nem szereted, ha ilyenek veled?
– Nem nagyon volt, aki ilyen lett volna velem.
– Én viszont szeretnélek most már elkényeztetni, ha már évekig nem láttalak.
– Még mindig nem vagyok lány.
– Tudom, de még mindig vigyázni akarok rád. Én mindig melletted fogok állni, megígértem, nem?
– De…
– Úgyhogy előlem nem menekülsz – kaptam le végre. Ezután hagytam, hogy elszívja azt a fél cigit, de a másodikat már nem akartam hagyni… viszont utána elkezdtünk hosszasan beszélgetni az elmúlt évekről. Nem sok mindent mondott, de keveset se – legalábbis úgy éreztem, nem mondott el mindent –, én pedig nem erőltettem ezt. Hagytam, hogy elszívja a második szálat is, annak reményében, hogy megnyugtatja, hisz nehéz lehetett neki, és most sem könnyű. Persze én is meséltem neki utána, de nem volt annyira hosszú, sem bonyolult, mint az övé. Végül pedig csak visszamentünk a házba, azon belül a szobába, és lefeküdtünk egymás mellé. Lekapcsoltam az éjjeli lámpát, de aztán eszembe jutott, hogy nem szereti a túl nagy sötétséget, ezért a redőnyt úgy állítottam be, hogy világítson be legalább az utcáról némi fény.
– Köszönöm – bújt hozzám ismét úgy, hogy félig rajtam volt, és a feje a vállamon pihent.
– Ugyan, Babyboy. Jó éjt – pusziltam homlokon. – Szeretlek.
– Én is – nem láttam ugyan, de biztos, hogy mosolygott, aminek örültem.
Végre úgy alszom el, hogy boldog is vagyok… nem állhatna meg az idő?

21 02 25
1370 words