STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 24. Bűntudat ] ▶

A bűntudat olyan, mint a viszkető kiütés: sosem múlik el egészen, mert arra készteti az embert, hogy foglalkozzon vele.
— Stephen King

[ Hyunjin szemszöge ]

– Uhm, nyelvbotlások – köszörülte meg a torkát Min Yoongi. – Mit tennél vele? – Yongbokra néztem, akinek csak még fehérebbnek tűnt az arca, valamint felfedeztem rajta egy kis meglepettséget, amit nem tudtam hová tenni. Ezután a szája elé kapta a kezét és ki sietett az utcából… már megint rosszul van? – Legalább nem leszarja, hanem okádja a dolgokat – sóhajtott. – Sűrűn van rosszul? Ha beteg, ne dolgozzon – nézett rám.
– Mindjárt rá nézek… San~
– Menj csak – intett fejével, hogy addig körül néznek, úgyhogy egy "köszi" után Yongbok után mentem. A fiú odakint a falnak támaszkodott, de ahogy láttam, nem hányt, viszont erősen lehunyt szemmel állt ott és mély levegőket vett.
– Mi a baj? – tettem vállára a kezem, mire felém kapta a fejét. – Hányinger? Hol fáj?
– Jól vagyok – vágta rá, de rögtön a szájához kapott.
– Menj haza, Yongbok. Vagy kérj igazolást Jin hyungtól, jó?
– Nem, jól leszek…
– Akkor még mindig nem bírod a hullákat? – kérdeztem. – Nem gáz, eleinte én is sokat rókáztam tőlük.
– A-aha.
– Yoongi hyung tényleg kiszúr mindent, és szereti elijeszteni az embert a szakmából ezekkel – kuncogtam. – Viszont te minden reggel rosszul vagy szinte, lehet látnia kellene egy orvosnak…
– Azt lesheted – túrt hajába, így rálátásom nyílt a homlokán lévő sebre, ami látszólag elkezdett be gyógyulni, és már annyira nem is szembetűnő. Az arcán lévő karcolás még mindig ott volt a heg, az érintő-fétisem pedig érvénybe lépett, és végig húztam rajta óvatosan az ujjam, mire elhúzta egy kicsit a fejét. – Mit csinálsz, idióta?
– Fáj még?
– Nem.
– Akkor jó. Nos, haza, vagy orvos?
– Hyunjin, tiéd a pálya! – hallottam Suga hyungot, de mikor a hang irányába néztem, ő már be is ült a kocsijába, és elhajtott.
– Nagyszerű – sóhajtottam. – Szóval?
– Gyorsan alkalmazkodsz a pozíciókhoz – jegyezte meg. – Egy perc, és megyek.
– Hát, muszáj… Jól van – engedtem el, és visszamentem a helyszínre.
Csak annyit tudtunk meg végül biztosra, hogy gyilkosság történt. És hogy nincs összefüggésben az előzővel, és egy ideig még ez is lezáratlan lesz. Sem a gyilkos fegyver nincs meg, sem más. Még csak beazonosítani sem tudjuk, mintha nem is ide valósi lenne, vagy nem lenne "személyisége". Valami nincs rendben a városban, túl sok a megoldatlan eset, és ez nem maradhat így. Ezenkívül a délelőttöm annyiból állt, hogy fel-alá rohangáltam, megkerestem a hatos csapatot, beszéltem a tagjaival, név szerint Yunhoval, Mingivel, Seungminnel és Jonghoval. Ezután pedig Jungkook sunbaenimmel is beszéltem pár mondatot, mert épp csak a folyosón találkoztam össze vele, épp Hong hyunnal mentek valahová. Később alig ért el a tudatomig az idő, és még sosem örültem ennyire az ebédszünetnek. Ekkor pedig rögtön elindultam megkeresni Bokiet, akit az irodánkban találtam meg, az ablaknál állva. Bent láttam, hogy kisebb mozgás van, hisz a srácok pakolgattak át hozzánk, így nem csodálom, ha épp csak ott les ki a fejéből.
– Hiányoztam? – léptem mellé.
– Csakis.
– Szereted a csokit? Én is!
– Vicces vagy, mondták már?
– Ugye? Akkor, kopp-kopp? – vigyorodtam el.
– Ah… ki az?
– Jinie hívja ebédelni Bokiet! – fogtam meg a kezét, és elkezdtem kifelé húzni. Vártam, mikor tiltakozik ez ellen, de nem tette, csak jött utánam, viszont mikor kiértünk, megállt, így ránéztem.
– Hé.
– Nos?
– Rá akarok gyújtani.
– Csak nyugodtan – engedtem el.
– De nem vagyok éhes.
– Pont ezért vagy rosszul, mit ettél ma?
– Semmit. – Csoda, hogy bevallja.
– Akkor is eszel, és pont, úgyhogy gyere – mosolyogtam rá, mire szemet forgatva meggyújtotta a bűzrudat. Ma nincs sok kedve a véremet sem szívni ahogy látom, mert még előre is indult. – Oi!
– Mi van?
– Kaphatok egyet?
– Vegyél magadnak – vont vállat, és ismét előre nézett, majd vissza rám. – De te nem is cigizel!
– Emlékszel, mint mondtam az ismerkedésről?
– Belekóstolsz az életembe? Ki fogod egyszer köpni – mondta, de csak mielőtt még egyszer bele szívott volna, elvettem a kezéből, és megtettem helyette. Nem az első igazából, mondjuk úgy, hogy alkalmi dohányos vagyok.
– Nem fogom, megnyugodhatsz. Megígértem valamit – adtam vissza neki. – Apropó, mire jutottál?
– Mivel?
– Amit tegnap mondtam – egy percre azt hittem, elfelejtette, de kis idő múlva megszólalt.
– Azt csinálsz, amit akarsz – vonta meg a vállát, de mintha láttam volna egy halvány mosolyt meg bújni az arcán, de lehet, csak beképzeltem.
– Oh, tényleg? Akkor ezt is? – kaptam az alkalmon, így megfogtam meg a kezét.
– Azért annyira ne örülj magadnak.
– De örülök, mert nem taszítasz el annyira magadtól.
– Ezt kicsit túl korán érted el, nem zaklatott senki ennyit egy év alatt, amennyit te alig két hét alatt – forgatta a szemét.
– És még mennyit foglak – tettem hozzá.
– Meddig, és miért?
– Amíg nem ismerlek meg úgy, mint saját tenyeremet. Azt, hogy miért, azt megtartom magamnak.
– Nagyszerű…

[ Felix szemszöge ]

Nem tudom, mi történhetett. Életemben nem volt akkora baklövésem, mint a tegnap… ráadásul nem kicsit lepett meg az a Yoongi vagy ki, remélem nem látott, mert, ha igen, nagy bajban vagyok. Az élet fintora, hogy pont az kaptam ügynek, amit én követtem el. Mikor megláttam a hullát, ez volt az első alkalom, hogy emiatt kapott el a hányinger.
Egész nap ezen agyaltam, nem tudtam semmi másra figyelni… aztán megérkezett életem megkeserítője azzal, hogy ebédidő van, jelenleg pedig csak kézen fogva megyünk az étterem felé. Furcsa. Szeretném, ha elengedne, de mégis úgy érzem, biztonságban vagyok. Ráadásul a figyelmemet is sikerült elvonnia dolgokról. Még mindig nem értem mit csinál velem.
Odaértünk az étterembe, és azt mondta, hogy ma én válasszak, de nem tudtam. Kivételesen nem kényszerített rá, hanem megtette helyettem.
– Milyen a 6-os csapat? Gondolom még nem beszéltél egyikükkel sem – kérdezett, mire abbahagytam a szokásos bámészkodásom. Azt figyeltem az ablakon belülről, hogy az az öreg néni minden nap ide jön árulni, eddig gyümölcsöket, most viszont krumplit. Pár gyerek pedig a szemben lévő épület lépcsőjénél cigizik, tőlük pár lépésre pedig talán egy tanárnő teszi ugyanezt, de egy pohár kávéval.
– De, oda jöttek hozzám bemutatkozni. Az egyik égi meszelő, azt hittem, lefejeli az ajtófélfát ki-be járkálás közben. – Most min nevet?
– Kitalálom, nekik is Yongbok leszel!
– Nem ismerem őket.
– Engem se, és még mindig nem hívhatlak Felixnek.
– Pontosan – feleltem.
– Ha már nem hagyod, hogy többet tudjak rólad, akkor nem szeretnéd velem tölteni a holnapi napot? – mosolyodott el.
– De holnap hétfő…
– Szabadnapunk van, mert még nincsenek meg a papírmunkák. Gyorsan megy, de azt mondta az igazgató, hogy aki akarja, vegye ki magát. Ezt az ügyet úgyis megoldatlanra zártam egyelőre. Nos?
– Nekem nyolc.
A faszt, biztos nem… ezer a dolgom. Yuqival is akartam ma beszélni, de ezt holnapra hagyom, mert így is kurvára fáradt vagyok.
– Oksi! – tette a kezét az enyémre ismét.
– Azért ez tényleg zaklatás – néztem rá összehúzott szemmel.
– Tudod mit jelent?
– Mindennek van jelentése az idióták szótárában? – sóhajtottam fel.
– Pontosan – kacsintott. – És ez törődést jelent. – Aha, ezeket a megszólalásokat minek kéne vennem…? Nem törődik velem senki, még én se.
Inkább kinéztem újra az üvegen.
Belegondolva, mindig is utáltam a nagy ablakokat régebben.
– Minden rendben? – kérdezte, mire felé kaptam a fejem. Eléggé el bambulhattam, ha már a kaját is kihozták.
– Aha.
– Reggeli dolog? Felejtsd el, Yoongi csak szereti basztatni az újakat.
– D-de ez már inkább már gyanúsítgatás volt.
– Ugyan már. Tudom, hogy nem tennél ilyet, bármennyire vagy olykor szemét másokkal – kuncogott, és neki látott az ebédjének.  Bárcsak igaz lenne, de ez a szemét srác nem egy embert gyilkolt már meg, legutóbb pedig egy gyerekből árvát csinált… ezt nem fogom tudni kiverni a fejemből, bármennyire akarom és nyugtatom magam azzal, hogy talán jobb sorsa lesz a drogos apja nélkül. Akármennyire gyűlöltem apámat, akkor is csak nála lehettem biztonságban, és csak oda mehettem vissza. Bárcsak magamtól tehettem volna meg a visszatérést, miután elmenekültem.

21 01 21
1230 words