STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 22. Árva ] ▶

Rendelkezhetünk a világ összes kommunikációs eszközével, de az emberi tekintettel semmi sem ér fel.
— Paulo Coelho

[ Felix szemszöge ]

– Appa mondj valamit!  – a kislány ott guggolt a kuka mellett.
Mi a faszt csináljak?! Az orra előtt nyírtam ki az apját?! Minek hozta magával… ahh, ugye nem? Ne már, nem akarok gyereket ölni!
– Hé… hol van az anyukád? – sétáltam oda hozzá, és leguggoltam, igyekezve úgy, hogy eltakarjam a látványt, de szerintem már mindegy.
– Nincs anyukám – fogta a fejét.  – Mondja bácsi, mi a baja apunak?
– Um… csak pihennie kell, várj egy picit, jó? Gyere velem – fogtam meg a kezét.
– Segítesz apunak? Kérlek, bácsi!
– Pe-persze – kerestem ki a mobilomat a zsebemből, és bekapcsoltam. Az első pedig az volt, hogy felhívtam hyungot… meg fog ölni.
– HOGY MERTED RÁM BASZNI A TELEFONT?!
– Ne most, majd később. Gáz van…
– Mit csináltál, te balfasz?
– A csávó szerintem cserélni akart füvet gyerekre – mondtam halkan, hogy ne hallja.
– És? Nyírd ki!
– Alig lehet hatéves vagy annyi se, gyereket nem akarok… khm, segíts már, basszus!
– Aish! Mindjárt felveszlek, hol vagy? – Elmondtam neki a helyet, és csak elkísértem a kislányt a sarokig.
– Hogy hívnak csöppség? – próbáltam valami kedves arckifejezést varázsolni magamra.
– Lee Eunji… és a bácsit?
– Az nem fontos – válaszoltam.
Végül természetesen nem ő jött értem, hanem valami taxi, aki nyilván az egyik "beosztottja". Beültünk hátra, a kislányt pedig bekötöttem. A francba már… erre nem számítottam. Szabály, hogy ha bérgyilkosságot vállalunk, hogy nem maradhat szemtanú, de egy gyereket azért nem akarok megölni, hisz nem tehet semmiről. Meg ha már miattam maradt árva, akkor valamit csinálnom kell, majd Minho talál valakit, aki vigyáz rá. Mert, ha nem, biztos fejbe lövöm.
Mire odaértünk, a kislány belealudt a sírásba. Nem hangosan sírt, szerintem félt is egy kicsit gondolom, mert a kezemet fogva nyomta el az álom… eh… végül a másik kezemmel ki kötöttem a biztonsági övét, majd az ölembe véve vettem ki a kocsiból, majd bementem a villába. Olyan könnyű, mintha egy kiló kenyeret fognék, bár életemben nem tartottam gyereket a kezemben. Jézus, nem is akarok többször, mintha valami porcelánra vigyáznék.
Konkrétan a lábamnak nyitottam ki az ajtót a kilincstől, és előre beszóltam a szobába, hogy "kussoltok, vagy kinyírok mindenkit."
Minho meg majd felrobbant, mikor meglátott a gyerekkel, aztán becsukta mögöttem az ajtót.
– Ugye nem az én nyakamba akarod varrni a gyereket?! – kérdezett aztán szemügyre vette. – JAJ DE KIS CUKI POFIJA VAN ISTENEM, ADD IDE!
– Idióta, kussolj! – szóltam rá. Aztán észrevettem a kanapén Jisungot és Yeosangot, hogy alig bírtak nem röhögni. – Mi ilyen kurva vicces?!
– A hidegvérű gyilkos Lee Felix egy kislányt tart az ölében. Csak az irónia, ne vedd zokon! – kuncogott a mókusfejű.
– Megfoghatooom? Majd én vigyázok rá! – lett izgatott Yeo.
– Persze, az utcákon akarod nevelni?!
– Miért, ezzel mi a baj?
– Hyung, légyszi segíts – néztem segélykérően rá, aztán a gyereket leültettem az egyik fotelbe, és rá akartam téríteni a kabátom, de rájöttem, hogy tiszta vér… ekkor meg hyung nyomott a kezembe egy pokrócot.
– Segítek, hisz azért vagyok. Meg apád elátkoz a poklon túlról, ha nem ezt teszem, mert megígértem neki – mondta. – Tudok pár valakit kapásból, aki vigyáz rá, de nem gondolod, hogy árvaházba kéne vinni? Az anyja egyébként hol van?
– Azt mondta, nincs… az árvaházat pedig felejtsd el – vágtam rá. – Az egy pokol, senkit nem küldök oda, főleg nem egy ilyen kiskorút.
– Akkor viszont neked kellene felelősséget vállalnod érte, nem?
– Mi van?! Persze, hogyne! Fikarcnyit sem értek a gyerekekhez, ráadásul hova vigyem szerinted? Nem érek rá ilyenekre! – igyekeztem halkan kiakadni.
– Figyelj, a te figyelmetlenséged miatt van most itt – tette keresztbe karját. – Még ha elvileg az áldozatot vitte magával, cseretárgynak. De igaz, nem a te hibád, mert a bérlőé, viszont te fogadtad el. Tiéd a nagybetűs felelősség!
– Minho, nem tudok rá is figyelni!
– Hyung, Felix is gyerek, ha úgy vesszük – szólt Jisung. – Tudom, egy nappal vagyok idősebb nála, de engem szeretnek a gyerekek. Vigyázok rá, úgyis ráérek egész nap.
– Yuqira gondoltam egyébként, akkor majd ketten vigyáztok rá, megbeszéljük vele és a kislánnyal is. Így jó lesz, Felix?
– Csak ne vidd árvaházba – ültem le a fotelbe és a térdemre könyökölve túrtam a hajamba. Nem jut el az agyamig, mit műveltem?
Tényleg miattam árvult el a gyerek?
Úgy érzem magam, mint a szemét apám… miatta nem egy gyerek járt így, csak azért, hogy később talpnyalót csináljon belőlük. Elérte, hogy ne legyen hova menniük, rajta kívül, ezért hűséges gyilkológépek lettek. Bármi más, csak ilyen nem akarok lenni.
– Nem viszem, ígérem – guggolt le elém, hogy gondolom ránézzek. – Megoldom, oké? Inkább öltözz át, és ha akarsz, akár itt is maradhatsz csőszködni, úgyis dolgom van.
– Megfüriztetem én! – vágta rá Jisung.
– Az kell a perverz fejednek! Isten ments… akkor inkább maradok még – sóhajtottam. – Edd meg, amit főztél, mi?
– Olyasmi. Akkor én megyek is – kelt fel Jisung. – Jó szórakozást!
– Apád faszát.
– Nekem is mennem kell, úgyhogy sziasztok! – pattant fel Yeo is, majd kimentek, így hyunggal maradtam.
– Honnan van ez a pulóver? Még nem láttam rajtad – szólt kis időre múlva, de nem válaszoltam inkább. – Oh kajak, Hyunjinnal mizu?
– Biztos otthon van.
– Úgy értem, nem volt semmi ágytorna? – nézett rám olyan perverzen, mint még eddig soha, én meg nagyot nyeltem, a hirtelen kiszáradás érzésétől.
– Idióta! Biztos, hogy nem!
– Pedig bíztam benne. Majd, ha rendbe jöttél – biggyesztette le ajkát. – Azért az rémlik, hogy mi volt tegnap este a bárban?
– Csak annyi, hogy bementem, aztán nála ébredtem…
– Oh, akkor mesélek – vigyorgott. – Miután elvettem az ülőhelyed az ölébe ültél. Folyton le akartál csúszni róla, és visszahúzott, a végén meg inkább magához ölelt, tiszta romcsi!
– Képzelem – mondtam halkan. – Inkább azt mondd meg, hogy Changbin miért ütötte meg. A reggel is kérdeztem tőle, mielőtt eljöttem, de nem válaszolt.
– Oh… szerintem az volt a baja, hogy rajta ültél, azt hitte, hogy tapizott téged, pedig láttam, hogy nem csinált semmit. Zárójelben említem, hogy a helyében éltem volna a lehetőséggel – kuncogott. – Bízhatsz benne, ha engem kérdezel. A kérdésre válaszolva annyi, hogy Binie csak féltett valószínűleg.
– Aha, értem. Pedig leszállhatna már rólam Hyun… tényleg.
– Nem tűnik olyannak, aki hamar feladja. Szerintem kedvel téged!
– Persze, hogyne! Csak zaklatni tud! Engem ki a fasz kedvelne már, hagyjál.
– Ha nem kedvelne, szerintem nem lenne ennyit a közeledben.
– Csak a munka miatt csinálja.
– Persze-persze. Veled mizu, nem hiányolod egy kicsit?
– Nem érdekel, nem fog megtörni. – Az már egy másik kérdés, hogy hiányolom-e, inkább csak megszoktam, hogy folyton csak beszél hozzám A-tól Z-ig mindenről.
– Szerintem már megtörtént – állt fel. – Nem lenne rossz találnod valakit, akivel szeretsz is lenni, és bármit meg tudtok beszélni. Ő egy jó választás.
– Mondtam, hogy nem akarok kapcsolatot, miért nem lehet felfogni? – néztem rá, de csak megingatta a fejét.
– Jól van. Akkor megyek, beszélek Yuqival, addig vigyázz a kislányra, vidd be egy szobába, ahol nyugodtan alhat. Másfél óra, és jövök – kócolta össze a hajam, majd elindult ki.
– Jó – sóhajtottam fel.
Végül bevittem egy szobába, és lefektettem az ágyra. Betakartam, és ekkor megfogta a pulóverem, majd álmában pityeregni kezdett… eszembe jutott róla valaki, és úgy éreztem, sajnálom.
Ő is sokszor sírt, nem csak álmában, de napközben is, alig tudtam lenyugtatni.
– Apukám… aput akarom!
– Eh, nem apu vagyok – fogtam meg a kis kezét, de nem volt szívem elvenni a felsőmtől, annyira szorította. Mit csináljak vele? Ha sír, ilyenkor kell etetni, vagy ez a kisebb akármiknek kell? Azok egész nap sírnak, vagy alszanak, de ez a kislány nagyobb… engem nem kellett így vigasztalni sosem, de hogy is vígasztaltam őt? Eh, nem tudom!
– Hiányzik anyu – húzott közelebb magához. Majdnem ráestem, de megtámaszkodtam mellette az ágyon… au a csuklóm! Pedig már azt hittem, jobban lesz. Na mindegy… végül lefeküdtem mellé, ő pedig sírva fúrta a kis fejét a pulcsimba. Most akkor alszik, fent van, vagy csak sír? Eh, tényleg nem értek ilyenekhez!
Ezen pedig szerintem addig agyaltam, míg el nem nyomott az álom. Legközelebb pedig arra ébredtem, hogy valaki bökdös.
– Lixie, visszajöttem, most már haza mehetsz, ha akarsz.
– Oké – nyöszörögtem kissé fáradt, rekedtes hangon, és megdörzsöltem a szemem.
– És eltűntettem utánad a nyomokat, de a hullát ott hagytam.
– Kösz. – Fel akartam ülni, de a kislány félig rajtam aludt el, így óvatosan levettem magamról, és megint betakartam.
– Ahw, kis édes! Mától apunak hívlak! – pisszegte hyung.
– Hagyjál. Yuqival mire jutottál?
– Azt mondta, segít, de előbb kiherél. Ezt a kis Lixie fogja bánni! Amúgy vár a taxi, ne sétálj véres cuccokban.
– Oké… ahh, csak vigyázzon rá. – Felkeltem, felvettem a kabátom, és elindultam ki a szobából. Már ott van hajnali kettő, ezazz, lehet ma nem is alszok, mert felesleges. Elég volt mára az alvásból.
Végül hazaértem, és lezuhanyoztam, majd megtisztítottam a kabátomat. A pulóvert pedig visszavettem magamra, mert melegít legalább. Olykor jégverem ez a szoba. Ezután rágyújtottam, és kihajoltam az ablakon. Már megint csend van, és csak a város esti kisebb hangzavarát hallom, amiket az autók hallatnak, de emellett ott van a mentőautó szirénájának hangja, olykor pedig a repülőket is hallani, amik máshonnan érkeznek, vagy mennek el. Mégis csend van… kezdem unni. Valamiért eszembe jutott erről, amit a szőke mondott reggel.
"Megígérem, hogy melletted maradok."
Komolynak tűnt, mikor mondta, de nem tudok neki hinni… miért gondolkodom ilyeneken? Szerintem kezdek beleőrülni ebbe az egész életnek nevezett szarba. Utálom az egészet, ahogy magamat is. Nem fogom tudni kizárni az életemből, beengedni eleve nem akarom, de ezt a meccset ő nyerte.
Nem tudom, mi sül ki ebből, de semmi jó, az 100%…

21 01 19
1530 words