STAY AWAY FROM ME || hyunlix ✔

◀ [ 52. Epilógus - Végzet 2/2] ▶

Elnézést a hosszúság miatt ':D
A vége csöpög, remélem vízálló telefonja van mindenkinek...
Jó olvasást!

Nem tudtam, mi az igazi boldogság, amíg nem találkoztam veled.
– Jojo Moyes

▶ Szept.15, Csütörtök, 06:34  ▶

[ Felix szemszöge ]

– Úgy látom, jól végződött a tegnapi nap – hallottam Minho hangját, de képtelen voltam kinyitni a szemem, annyira fáradt voltam.
– Igen, jól. – Ez most Hyunjin volt…?! Jesszus…  um, akkor ezekszerint nem álmodtam, hanem mi tényleg… aigoo!
Végül megdörzsöltem a szemem, és pislogtam párat, de a retináim meghaltak, mert gondolom hyung kinyitotta az ablakot, és hallottam, hogy felhúzza a redőnyt…
– Happy Birthday, Lixie! – dalolta Minho.
– Mi van? – akartam felülni, dehát nem tudom, mit várok magamtól…
– Szeptember tizenöt, pabo.
– Boldog szülinapot, szívem – puszilt arcomra Hyunjin.
– Ah, kajak ma van… eh, köszönöm, de akkor leszek boldog is, ha Jisung meglesz.
– Meglesz ma, ne aggódj.
– Majd gyertek enni valamit – intett hyung, s már itt sem volt.
– Te… – néztem Hyunjinra. Igazából le akartam baszni, amiért ilyen piszkos módszerrel vett le a lábamról – ismét –, de mikor elmosolyodott, minden haragom elszállt.
– Én?
– Igen… miért kellett?
– Mit gondoltál? Sokáig hagylak lógva? – fordult oldalára, majd végig simított arcomon.
– Hagynod kellett volna…
– Még mindig nem érted.
– Te nem érted~ – kezdtem, de mivel lekapott, nem tudtam befejezni.
– Nem akarok többet vitatkozni veled, inkább legyen igazad akkor.
– Uhum…
– És vedd úgy, hogy a múlt éjjeli volt az ajándékod mára – kuncogott.
– Perverz…
– Egy kicsit – kaptam egy cuppanósat az arcomra…
Végül elmentünk tusolni, megjegyzem, Minhotól loptam neki tiszta ruhát, az a fehér ing pedig csak úgy feszült rajta… majd elmentünk reggelizni, mielőtt hyung nyaggat minket vele.
– Végre jó színben látni – jegyezte meg.
– Hagyjál.
– Ma mégjobb színben leszel, Jinnel együtt – tette le elénk a telefonját. Ezek Seong emberei, akik mindig mellette vannak. – Már beszéltem egy fodrásszal! Egyébként az a szerencsétek, hogy ezek maszkban vannak 0-24, és hogy nem beszélnek.
– Stip stop, fekete hajú.
– Biztos nem leszek vörös! Vagy mi ez… bár a hajvágás oké, azt terveztem is párszor.
– Pedig jól állna az a szín – jegyezte meg Hyun.
– Ha te mondod…
– Gyorsan beleegyeztetek.
– Ha csak ennyi az ára annak, hogy Seonghwa közelébe férkőzzünk, akkor nem izgat – mondtam.
– Nekem úgyis töredezett a vége… Lixie előszeretettel húzta a hajamat.
– Valahogy el tudom képzelni – nevetett hyung, én meg inkább elkezdtem enni.
Aztán Hyun hazament, és be dolgozni, én pedig maradtam megbeszélni a többiekkel a mai napot… hát, a lebukásra igen nagy esélyünk van, de mindenre van egy "b'' terv, ha meg kell, akkor kitalálok egy "c"-t is. Pontosabban, Yeosangon múlik az, hogy jutnak a többiek a ház közelébe az őrök miatt, mialatt mi bejutunk, hogy fedezni tudjanak. Minket pedig követnek a nyomkövetővel, hogy merre megyünk a házban, kinyírják az embereit, vagy csak halálra sokkolják őket, hogy használhatatlanok legyenek, aztán kihozzuk Jisungékat, elfogjuk Seongot, és vége.
Végül Minho elvitt egy fodrászhoz, és Hyun is épp akkor érkezett… eh, kajak meg kell válnom a szőke hajamtól? Mondjuk már le is nőtt…
– Úgy nézel, mint aki temetésen van – jegyezte meg nevetve Hyun, mikor leültünk a tükrök elé, és megérkezett a két fodrász csaj.
– Gyászolom a hajad. – Mit fogok húzogatni? Ah.
– Én is, de majd újra megnövesztem, jó?
– Jól teszed, mert megverlek – mondtam, de Már megint csak nevetett.
Jó másfél óra alatt el zsibbadt a seggem is, amit ott ültünk végig… még az a mázli, hogy csak festettek és vágtak. De a végeredmény… eh, az enyémet hagxjuk, de Hwamg Hyunjin hogy lehet ennél is szexibb?!
– Wow Lixie, ez odaüt – kócolta is öddze a hajam. – Cukin áll!
– Kösz… te is jól nézel ki – nyeltem egyet.
– Biztos? Nekem fura…
– Biztos, pabo – forgattam szemet.
Megvárjuk hyungot még, mert elment, aztán elvitt mindket oda, ahova mondtam, hogy Seong menni szokott. Mivel pont tíz percünk volt, kinyírtuk a két csávót, és kölcsön vettük az öltönyüket és sapkájukat, maszkot meg hoztunk magunkkal. Az adó vevőt betettük a fülünkbe, és Hyun beült előre,, én pedig mögé, mert ott volt a két csávó is előttünk. Nem sokkal ezután kijött Seong, és beült előre Hyun mellé.
– Menjünk haza – sóhajtott, ő pedig beindította a kocsit. Mikor viszont "haza" értünk, és kiszálltunk a kocsiból, fegyvert fogtam rá, sőt, a csövet még a hátához is érintettem, hogy tudja, mi az. Bár a lábam még mindig remegett egy kicsit…
– Elárulsz, Seomin?
– Felix. És most megmutatod, hol van Jisung, és Yejin.
– Oh… ez szép volt, egy kis egérhez képest – emelte fel a kezét, Hyunjin pedig elvette tőle a pisztolyát és a mobilját. – Egy feltétel, senki sem bánt senkit, rendben?
– Attól függ.
– Én csak téged szándékozlak – nevetett, és elindult a hatalmas ház felé. Út közben intett az embereinek, hogy engedjék le a fegyvert, majd jobbra fordult, nem ment be a bejáraton. Helyette a ház túloldaláról egy vasból készült ajtóra mutatott, Hyun pedig az elvett kulcscsomóval kinyitotta a lakatot, amivel le volt zárva. Lassú léptekkel indult meg le a lépcsőn, miután felkapcsolt egy villanyt.
– Engedély nélkül ne nyúlj semmihez, különben egy ujjat sem hagyok neked.
– Oh, értettem – nevetett halkan ismét, majd megérkeztünk még egy ajtóhoz, amit társam ugyanúgy kinyitott. Odabent összesen négy ember volt, bár kellett egy kis idő, kire felfogtam közülük kettő jelenlétet. Mit keres itt az egyik csapattársam? Meg a…
– S-Seokjin hyung? – kérdezte kicsit sokkosan Hyun. – És Jongho?
– A francba, azt mondtad, 0%, hogy lebukunk! – szólt, majd rám szegezte a fegyvert. – Mostmár kinyírhatom õket? Hetek óta tervezem!
– Nem, Jonghossi. Felix főleg élve kell – szólt Seong.
– Sajnálom, Jinie… de annyira fájt, hogy bosszút akartam állni – mosolygott keserűen a doki. – Mikor 15 évvel ezelőtt leégett a kórház miattuk… azóta volt bennem egy düh, és a sok kudarc és egyéb miatt végül itt kötöttem ki.
– De… ez…
– Hol van Jisung? – kérdeztem a balfaszt.
– Nézz jobbra. És egy tapodtat se – felelte, mire a jelenlevők elővették a fegyverüket. Akkor vettem észre, hogy egy ráccsal vannak elkerítve. – Ha bemész oda, kijöhetnek.
– Nem megy sehova – érkezett meg Minho és a többiek, de mögöttük ott voltak az őrök maradék része. – Add vissza Jisungot! Meg a lányt, aztán meg halhatsz végre!
– De – engedtem le a pisztolyom egy sóhaj közepette, hisz a vak is észrevette a túlerőt részükről. Hyun pedig így azonnal Seongra célzott.
– Nem!
– Sajnálom. Engedd el a barátaim, cserébe itt maradok – indultam el a rácsos ajtó felé, mit sem törődve Minho és Hyunjin szavaival, majd miután csak levettem a zárat – csak rá volt akasztva –, és kinyitottam. Odabent láttam, hogy Yejin és Jisung egy-egy székre voltak kötözve, és le volt ragasztva a szájuk is, de mindketten eszméletlenek. – Jisung – kezdtem rázni a vállát, majd leszedtem a szájáról a ragasztó szalagot, majd addig a lányról is… egyébként sokkoló volt azt is megtudni, hogy van egy nővérem, de nem is tudom, miért lepődtem meg. És persze kikötöztem őket.
– F-Felix, te vagy? – szólalt meg Han, mire rá néztem.
– Igen, vidd őt, elmehettek – mutattam Yejinre.
– Ő ki?
– Csak vidd!
– Jó… – állította lábra nehezen a félig még mindig eszméletlen lányt, de aztán kint lövöldözést hallottam, ezért kinéztem. Egy pillanatra megijedtem, de láttam hogy nem innen jött a hang, viszont lépteket hallottam a lépcső felől, majd besétált egy tetőtől talpig öltözött ember. Ez az anonim csávó?!
– Végre megvagy.
Mikor meghallottam a hangját, a hideg is kirázott, és nem akartam hinni a fülemnek…
– Rég láttalak, nem iszunk meg egy teát? – nevetett Seonghwa, és leengedte a kezét.
– Nem, mert nem érsz rá – célzott rá a fegyverével. – Jegyezd meg jól, és vidd magaddal a pokolba, amit most mondok! Ha bántod a lányomat, vagy a fiamat, halott vagy!
– Akárcsak te voltál évekkel ezelőtt? – nevetett, de mielőtt bármit is mondhatott volna még Park Seonghwa, fejbe lőtte…
Nem én voltam egyedül lesokkolva, Minho és Jungkook is, Hyunjin pedig csak sejthettem, ki áll ott, élet nagyságban.
– Kussolsz, baromarc, eleget bántottad már a családomat. Felix, hol van? – kérdezte, de a lábam a földbe gyökerezett. – Rendben vagy, Felix? Kook? Yejin merre?
– Te… élsz? – kérdezte sokkosan az igazgató.
– Igen, visszajöttem a pokolról, mert volt egy elintézetlen ügyem – bökött fegyverével Seong felé. – Letartóztathatsz, JK nyomozó, khm igazgató úr. – Nem vártam meg a beszélgetés végét, egyszerűen csak el rohantam. Nem akartam látni, azt hittem apám már évekkel ezelőtt meghalt. És ő követett mindenhova, és segített nekünk? Miért? Nem hiszem el…
– Felix! – kiabált utánam Hyunjin, de nem álltam meg… végül mégis hamar utolért, és megakadályozta, hogy tovább menjek azzal, hogy szorosan magához ölelt. – Lixie…
– Utálom! – fakadtam ki. – Tönkretette az életem! Miért van még életben, a föld alatt kellett volna rohadnia…
– Mostmár minden rendben lesz, nem fog bántani – simogatta a hátam, majd egy puszit nyomott a fejemre. – Nem engedem. 
Letöröltem a könnyeim, és próbáltam megnyugodni, de aztán… észrevettem, hogy Jongho felénk tart és Hyunra fogta a pisztolyát. Szinte nem is gondolkodtam, csak megfordultam vele együtt, mielőtt őt találja el. Hallottam még egy lövést, majd éreztem, hogy eltalálják a karomat. Megszokhattam volna, de mindig rohadtul tud fájni… azt hiszem, ez eltört…
– Felix…– tette a karomra tenyerét – amiért felszisszentem, mert fájt –, de már szerintem ömlött belőle a vér… – Aish! – kapta le magáról az öltönyt, majd konkrétan leszakította magáról az inget, hogy a karomra kösse, de én már addigra a földön térdeltem… aztán mintha Minho és a többiek is oda jöttek volna hozzánk, de azt hiszem, a sokk miatt elájultam.