Mindennél SM ff

2. évad 15. rész

Reggel arra ébredtem hogy erős kar öleli át a derekamat, és valaki a nyakamba szuszog. Nagyon ismerős volt az illat. De várj, egyedül aludtam el, akkor most miért érzem azt hogy valaki a derekamat öleli? Jó, mondjuk simán felébredhet Aal az éjszaka közepén és átjöhet mellém. Jézus, mi a francokat beszélek, ő nem ölelne így. Talán meg kéne néznem hogy ki az. De csak talán.

Újra felébredtem. A redőnyök nem voltak lehúzva, így a nap erőteljesen besütött az ablakon. Újra derekamat ölelő karok, megint valaki szuszog a nyakamba. Pár perc magamban beszélés után megfordultam.

Ahogy megláttam hogy ki fekszik mögöttem elakadt a lélegzetem.

- Shawn. - nevettem el magam halkan, miközben kezemet a két arcára helyeztem. Motyogott valamit, amiből semmit sem tudtam kivenni, majd mozgolódni kezdett.

- Hm? - kérdezte csukott szemmel reggeli hangján.

- Itt vagy. - suttogtam még mindig hitetlenül. Attól féltem hogy szertefoszlik a kezeim között.

- Igen, itt vagyok. - mosolyodott el elégedetten. Nem csodálom, én is meg lennék elégedve magammal ha az egyel hamarabbi géppel jöttem volna haza hogy meglephessem a "barátnőmet". - Na mivan? Reggeli csókot sem kapok már?

Nem kellett neki kétszer mondania. Mohón tapadtam ajkaira, ő pedig még durvábban csókolt. Felém kerekedett, két oldalt a fejemnél támasztotta magát, miközben én még közelebb húztam magamhoz és kezeimet arca és izmos karjai között jártattam. Shawn túlságosan is ért ahhoz hogy hogyan mélyítsen el egy csókot, így inkább nézett ki egy nyálcserének mint egy nyelves csóknak.

- Hmm. - morgott majd egy kis idő után elvált. - Nagyon szívesen kelnék még ilyen fogadtatásokra. - mosolyodott el. - Főleg amikor éjszaka megláttam hogy csak egy bugyiban és az én pólómban alszol.

- Hidd el, én is szívesen kelnék arra hogy Shawn Mendes csak egy alsógatyában alszik mellettem.

Kis idő után legurult rólam és csak szimplán összebújtunk.

- Nagyon hiányoztál. - motyogtam felsőtestébe. Sós könnyeim utat törtek maguknak, amit valószínűleg meg is érzett mivel felemelte fejemet.

- Nekem is nagyon hiányoztál. - suttogta majd nyomott egy puszit a számra. - Ne sírj édesem, itt vagyok. Nincsen semmi baj, mostantól csak veled fogok foglalkozni másfél héten keresztül. Sőt, hozzám is költözöl, olyanok leszünk mint a pióca. Ha kell még a csapból is mi fogunk folyni. Csak ne sírj.

- Mindennél jobban szeretlek.

- Én is nagyon szeretlek, de mi ez a szeretet roham Életem?

- Fogalmam sincs, tudod még fiatalabb koromban, amikor tizenöt éves voltam akkor tudod volt az az alkalmazás hogy Snapchat. - itt megálltam. Még soha senkinek nem meséltem el hogy mi történt, egyszerűen alig bírtam felfogni. - És nagyon sok fiú meg akart fektetni - sírtam - és mindegyik, tényleg mindegyik elküldte a nemi szervét, nekem pedig mindegyik után pánikrohamom lett, és nem láttam ebből a kiutat. Tényleg, volt olyam éjszaka hogy nem aludtam mert annyira sokkot kaptam. Anya mindegyikről tudott. A képeken nevettünk, és nem értettünk hogy miért küldték el. Igen, ezt együtt. De ahogy felértem a szobámba kulcsra zártam az ajtót és hagytam hogy a pánikroham kialakuljon.

- Jézusom Édes, ez szörnyű. Én soha nem értettem ezeket az embereket. Betegek mind, és pszichológusra lenne szükségük. De miért mesélted el ezt most nekem?

- Igazából magam sem tudom. - nevettem fel miközben megtöröltem a szememet. - valószínűleg azért mert örültem hogy kitartottam magam mellett, és egy ilyen ember mellett feküdhetek mint te. - suttogtam.