Mindennél SM ff

2. évad 30. rész

Vizsgálatok. A legtöbb ember amikor meghallja ezt a szót a rettegés fogja el. Én sem vagyok másképp, bár ha már tudom hogy mit fognak vizsgálni általában megnyugszom.

Ez a mai nap, pont nem egy ilyen nap volt.

Kiderül végre a babának a neme. Van egy közös csoportunk a családdal, ahova egy szavazást indítottunk el hogy a kis poronty kisfiú vagy kislány lesz-e. A többség a fiúra szavazott, de azért a nagymamák meghagyták eme jó szokásokat, és remélték hogy kislány lesz.

Na de térjünk is egy kicsit vissza a napnak az elejére.

•••

Megszólalt az ébresztő. Természetesen Shawn vissza nyomta szundira, de én már nem tudtam aludni. Vagyis igazából a kajának nagyobb szüksége volt hogy vissza jöjjön úgyhogy futottam is a mosdóba. Miután lehúztam a vécét, elővettem a fogkefémet es nyomtam rá fogkrémet. Megmostam a fogaimat illetve kiöblítettem a számat.

Végül visszafeküdtem Shawn mellé, aki a lehető legszorosabban átkarolt és úgy horkolt tovább. Haját simogattam miközben a tévét néztem. Valami bugyuta filmet nézhettem a netflixen mert nem nagyon kötött le.

Másfél órával később már ránéztem a telefonomra. Kitágult szemekkel vettem észre hogy fél kilenc van és nekem pedig kilencre van időpontom.

- Shawn te jó isten! - kiáltottam fel - El fogunk késni.

- Micsoda? - értettem nehezen.

Konkrétan elkezdtem rángatni a vállait és mondogattam hogy keljen fel. Végül felült és ránézett az órára, aztán pedig rám. Ó igen, észrevette hogy rohadtul késésben vagyunk. Villám gyorsasággal pattant fel, ment a fürdőbe és közben öltözött fel. Nekem ugye már csak a ruhámat kellett felvenni, ami egy egybe ruha volt így nyár lévén.

Nyolc negyvenötkor végre sikerült elindulni. Csak egy baj volt, hogy az orvos félórára volt tőlünk. Shawn szerintem tövig nyomta a gázpedált, és vagy kétszer majdnem karamboloztunk. De végül odaértünk.

- Ha mégegyszer így vezetsz, soha nem ülhetsz a volán mögé. - szálltam ki a kocsiból miközben leszidtam.

- De ha nem vezetek ilyen gyorsan, akkor ide sem érünk. - forgatta meg a szemét.

Csak felvont szemöldökkel néztem rá, mire kézét átvezette a derekamon, majd végül kézfejét a hasamra tette.

- Tudod hogy szeretlek na. - nyomott egy puszit a hajamba. Vissza suttogtam hogy "én is", és így folytattuk utunkat befelé a rendelőbe.

Szerencsénk volt, mert most az egyszer senki sem ült bent, így bekopogtam az orvoshoz. Visszaültem vőlegényem mellé és a már egy kicsit gömbölyödő hasamra tettem a kezemet. Pár perc múlva a doki nyitotta ki az ajtót és hívott be bennünket. Elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és végre jöhetett az a mondat amire egész végig vártunk.

Egymás kezét szorongatva néztünk az orvosra aki nyugodt mosollyal az arcán kémlelt minket. Még egy pár percig nézett majd hirtelen a semmiségből megszólalt...

•••

- El sem hiszem bébi! - ölelt át amint beléptünk a bejárati ajtónkon - Én vagyok a legboldogabb ember a világon. - könnyesedett a szeme.