Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟚𝟚. 𝙰 𝚕𝚎𝚐𝚌𝚜ú𝚗𝚢á𝚋𝚋 𝚔ö𝚗𝚢𝚟

_____________________________

A Roxfortban töltött két hét után az idő rohanni kezdett. Az időjárás is jelezte, hogy már igazán beköszöntött az ősz. Naphosszat fújt a szél és esett az eső. Ezek mellett a roxforti diákok hangulatára a sok tanulnivaló is rányomta a pecsétet. Piton professzor nem kímélt minket, rögtön két házidolgozatot kért, amiért az egyik hugrabugos fiú két üstöt is feldöntött ügyetlenségében, így a fortyogó bájitalok az asztalon és a hideg kőpadlón kötött ki. Mondhatni, már igazán belelendültünk az iskolai kerékvágásba.

Nem merem azt állítani, hogy a napjaink felhőtlenek voltak, de estére a hangulat legtöbbször visszatért. Hiába, hogy a hatodéveseknek jóval kevesebb órájuk van, néha mégis holtfáradtan dőltünk be az ágyunkba kora délután, hogy erőt gyűjtsünk.

Andromeda ellátott engem levelekkel és legnagyobb meglepetésemre Mr. és Mrs. Weasley is küldött egy rövid üzenetet Zoeynak és nekem, amelyben megkésve gratuláltak nekünk a beosztáshoz, és egy adag szalvétába csomagolt mézes finomságot küldtek nekünk.

A hetek alatt Harryvel rengeteget tudtam beszélni és szerencsére be sem állt a szája. Megannyi dolgot mesélt az elmúlt éveikről. Részletesen beszámolt arról, hogy hogyan tudták meg azt, hogy az akkori SVK tanáruk vérfarkas, vagy éppen miként jöttek rá a bölcsek köve rejtélyére, és hogyan csempésztek ki egy igazi, hús-vér sárkányt a kastélyból. Egy szó, mint száz, tagadhatatlan, hogy izgalmas és veszélyes dolgokon mentek keresztül négy év alatt.

Immár október harmadik hetét tapostuk, és meg kell hagyni, hogy Fred és George egy nyugodt percet sem adtak nekünk, nem mintha bántuk volna. Körülöttünk voltak mindig és újabb csínyeken járt az eszük, ezek mellett a saját termékeiket gőzerővel fejlesztették. Az ominózus késő esti őszinte beszélgetés után be kellett látnom, hogy George egy biztos pont. Nem számolt be a többieknek a történetről, nem hozta fel és nem kezdett el kérdezősködni, csupán aggódó, esetleges érdeklődő pillantást vett rám. Az akkori felvetését délutánonként a könyvtárban próbáltam bebizonyítani. 

Pénteken jóval az utolsó óránk után, egyedül indultam egy újabb felfedező túrára a könyvespolcok között. A könyvtár bejáratán beléptem és köszöntem Madame Cvikkernak, aki kis híján csöndre intett, de amint rájött, hogy csak udvariasságból köszöntem az orra alatt elmotyogott egy " Szerbusz lányom" - ot.

Céltudatosan a leghátsó részleg felé indultam, és ott a szokásos helyre letettem a meleg köpenyemet. Az álmok világáról rengeteg könyv található a Roxfortban, csak sajnos eddig egyikből sem tudtunk meg többet. Már egy egész hosszú polcsort átnéztünk, de semmi új információt nem találtunk. Az ujjamat végig húztam a könyvek gerincén, majd levettem néhány vastagabb, poros kötetet és letelepedtem a két polcsor között. Hátamat neki vetettem, lábamat pedig felhúztam és kényelmesen neki támasztottam a könyvet a térdemnek. Egy bő háromnegyed óra alatt átlapoztam, áttanulmányoztam a köteteket. Meg sem lepődtem azon, hogy semmi új információhoz nem jutottam. 

A sorok között sok meglehetősen kopott, megviselt könyv porosodott, ám volt egy, ami a lehető legjobban meg volt rongálva. Lábujjhegyre állva próbáltam elcsípni a kilógó részét, de esélytelenül. Már azon gondolkodtam, hogy hozok egy széket szégyenemben, vagy esetleg le lebegtetem, amikor ismerős hang szólalt fel a könyvespolcok végéből.

- Segítsek?

Azonnal a mellkasomhoz kaptam. George hangja a szinte teljesen kihalt könyvtárban rettentően hangosnak hallatszódott a csöndben, annak ellenére, hogy halkan beszélt.

- Megrémisztettél - jegyeztem meg miután kifújtam a bent tartott levegőmet. 

- Nem volt szándékos - tette fel a kezét ártatlanul, majd mögém lépett. - Melyiket?