Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟛𝟛. 𝙼𝚞𝚐𝚕𝚒 𝚛𝚎𝚐é𝚗𝚢

___________________________

A hétvégéhez képest a hétfő maga
volt a pokol. A professzorok rádöbbentek arra, hogy bizony a téli szünet hamarosan itt van a bállal együtt, ami ezen a héten pont vasárnapra esett, így tucatnyi házifeladatot és beadandot adtak fel, hisz még korán sem vettük át az előre eltervezett anyagrészt. Egyszóval túlpörögtek a tanárok. Egyszerre vágtak bele mindenbe és maratont diktáltak nekünk. Hétfőn egész délután a könyvtárban ültem, de ezzel nem voltam egyedül. A nagy hajtás mellett egyre több táncpróba is lett beiktatva a zsúfolt hétköznapjainkba, így kifulladásig táncoltunk vagy egyenleteket magoltunk. Egyedül az ebédszünetet tudtuk kihasználni. Persze sokkal kellemesebbek voltak a próbák - már amikor nem üvöltött McGalagony, mint a sakál - hogy Geoege volt a párom. Habár jónéhányszor rálépett a lábomra - tíz után már nem számoltam - egészen jól éreztem magam. Apropó George és a hétvége. Elengetem a gátlásaimat és a hülye elveimet, és életem a pillanatban. Amint visszaértünk a repülésből Zoey csak elismerően és amolyan " végre, te jó ég!" pillantással üdvözölt minket. Nem hozta szóba, nem vágott semmit a fejemhez csak büszkén mosolygott, ahogy egy legjobb barátnőnek kell. Aznap még jóval éjfél után is a klubhelységben ücsörögtünk és a szokásos legtöbbször értelmetlen témák között csapongtunk. Ám, amikor feljött a pályaválasztási kérdés, mindenki elhallgatott. Legbelül mindenki tudta, hogy hiába van még a nyakunkban egy év, az egy csettintésre elszalad majd.

Kedden, a késői ebédünk után Zoeyval ketten sétáltunk a folyosón, amikor hirtelen megtorpant.

- Basszus! Elfelejtettem szólni!

- Miről is? - kérdeztem miközben a falhoz toltam, úgyanis a folyosó középen állt meg, természetesen.

- Haza kell mennem apához, tudod, anya miatt. Nem akarom, hogy egyedül karácsonyozzon, ez az első, hogy anya nincs velünk. Nem tudok maradni a Roxfortban a szünetre - közölte. - Gyere nálunk nyugodtan.

- Sejtettem ezt, Zoey. Semmi baj - vontam vállat mosolyogva. - Én sem maradok itt.

- Hogy érted? - pillantott rám zavarodottan és elindult előre én pedig felzárkóztam mellé. - Nem akarom, hogy egyedül legyél Amerikában.

- Az Odúban leszek.

- Az Odúban? Ezt kihagytad a beszámolóból - fordult felém menet közben.

- Lehet - nevettem fel kínosan és összébb húztam a talárom az ablakokon besűvítő szél miatt. - De George szólt, hogy várnak. Ők sem maradnak, így pár napot ott töltők, de haza szeretnék menni, amerikába.

- Jól meggondoltad ezt, Layla? - érdeklődőtt Zoey tapintatosan.

- Előbb vagy utóbb így is haza kell mennem. Rég voltam már ott. 

Egy kisebb diákcsoporttal leptünk ki a főbejáraton, majd a padok felé indultunk a hóesésben. Kezemet behúztam a talárom ujjába és azzal lesepertem a havat az ülőhelyről, majd letettem a vászontáskám és az ikrek felé pillantottam, akik egy - ha jól tudom - haramadévest fürdettek a hóban.

- Emlékszel, hogy én - kezdtem bele, de befejezni már nem tudtam a mondatom, ugyanis Zoey már a vörös ikerpar felé futott. A nagy rohanás közben megigazította a sapkáját, majd rávetette magát Fredre, akivel együtt beleborultak egy szépen felépített hóemberbe. Hupsz!

Szegény alsós hugrabugros diák pityeregni kezdett, innen következtettem le, hogy minden bizonnyal az az ő építménye volt. Hunyorogva néztem végig, ahogy Fredék fetrengenek a hóban, de ahogy a sírást meghallották, felpattantak és a kiskölyököt próbálták vigasztalni.