Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟘𝟡. 𝙺á𝚋𝚞𝚕𝚊𝚝

___________________________________

- Nem lesz baja. Kábító átok találta el. Rendbe fog jönni - szólt halkan Zoey, aki egész végig a fekvő fiú mellett volt és a pulzusát vizsgálta.

Kis idő elteltével a főútra csend telepedett. Elhalt a sikoltozás és a dulakodás zaja. Némi duruzsolás szűrődött csupán be. 

- Ki volt az a nő, aki figyelmeztetett téged? - érdeklődött George.

Lassan emeltem fel a tekintetemet. A földön ültem felhúzott térdekkel.

- Fogalmam sincs. Ismerős volt valahonnan, de nem tudom, hogy ki lehetett.

Lassan bólintva tudomásul vette, miközben az ujjait tördelte. Fel alá járkált és aggódó pillantásokat küldött az ikre felé, aki a földön feküdt. 

- Kinézek - szólt Zoey. 

Óvatosan feltápászkodott és kimerészkedett a fal végéig és szétnézett, aztán kilépett az útra. Persze ezt George nem hagyta és végig mögötte vigyázott rá. A lány végül felszedte a két táskát és seprűjét a földről - amit kint elejtettünk-, majd vissza tértek közénk.

- A csuklyás lelépett, de vannak néhányan ugyan ebben a helyzetben - pillantott Fredre. - De már elmúlt a veszély.

- Hová vezet az a lejáró, ahonnan kirohant a csuklyás? - kérdeztem, miközben átkulcsoltam a két kezem a térdeimnél. 

- Ott van lent a Zsebpiszok köz. Förtelmes hely - fintorodott el George megvetően. - Sötét varázslók vagy szegények gyakran megfordulnak ott. Anyáék sosem engedtek minket annak a helynek a közelébe. Így már érthető miért - pillantott le ájult testvérére. - ott elég népszerű üzlet van a sötét varázslóknak. A Borigin & Burkes.

Csend telepedett közénk. Mindenki a saját maga kis világában volt, ahol éppen az eseményeket dolgozta. Zoey percenként figyelte a fekvő fiú pulzusát, míg én tehetetlenül áttettem néhány dolgot egy sérült táskából a többi épbe. 

- Megkeresem többieket- szólt pár perc elteltével George. - Nem szívesen hagylak itt titeket..

- Layla, menj vele. Én maradok Fred mellett és a holmikkal - kérte Zoey bólogatva.   

- Biztos?

- Igen, menjetek már! Keressétek meg a többieket és menjünk el innen végre - sóhajtott Zoey komoran.

Gyorsan felpattantam, leporoltam a nadrágom és George mellé léptem, aki nem igazán díjjazta az ötletet, de muszáj volt beletörődnie. 

- Sietünk vissza - szóltam vissza a vállam felett. 

A főútra kilépve már többen voltak az utcán, jó néhány aurort is beleértve. A mágusok többsége a boltokba menekült az átkok elől, ám így is feküdtek az úttesten áldozatok, akik körül már sürögtek-forogtak a segítők. Akikkel elindultunk nem sokáig kellett keresnünk, pár sétálás után, éppen akkor léptek ki a Czikornyai és Patzából. Mrs. Weasley, ahogy meglátot lélekszakadva sietett felénk és hatalmas megkönnyebbül sóhaj hagyta el a tüdejét. 

- Úgy aggódtam! - hajtogatta az asszonyság. - Hol van Fred? Zoey?!

A tekintete örökre az elmémbe vésődött, ahogy kétségbeesett kérdezősködésbe kezdett, amire George alig győzött válaszol, miközben már Fredék felé tartottunk. A pálcáját a kezében szorítva adta ki az utasításokat a gyerekeknek, aki ugyan olyan rémült tekintettel tettek eleget a kérésnek.