Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟙𝟘. 𝙷𝚊𝚗𝚐𝚢𝚊𝚋𝚘𝚕𝚢

_______________________________

Hétfő reggel az egész ház Mrs. Wealsey kiabálásától zengett. Csukott szemmel magamra húztam a takaróm miközben étfordultam a másik oldalamra.

- Gyerekek!!Ébredjetek! Nem hiszem el, hogy minden évben eljátsszuk ezt! - dübörgött az ajtókon. - Elfogunk késni! Azt hittem már rég fent vagytok!! Hogy is híhettem!?

Ginny ágya recsegni kezdett, ami az jelentette, hogy ő is felriadt a ricsajra, bár talán még a szomszéd faluban is az asszonyság hangja volt az ébresztő.

- Fent vagyunk!!

A kiálltás a mellettünk lévő szobából hangzott fel, amit egy igen " kedves " szitokszó követett és egy hangos bukkanás.

Ásítva kikeltem az ágyból és szedelőzködni kezdtem, míg Ginny már elhagyta a szobát, Hermione pedig békésen feküdt tovább, ellenben Zoey, aki már pakolásnak is látott. Bóbiskolva felöltözni és bevetettem az ágyat, majd még bepakoltam néhány dolgot, a bőröndbe, amit még tegnap este használtam. Csupán ezek után hagytam el szobát, de amit kiléptem hátra hőköltem. Egy kisebb katasztrófa övezti terület volt a ház. Óriási felfordulás uralkodott, mint egy felbőszült hangyaboly, olyan volt már a korai órákban az Odú. Percy percenként kiszólongatott a szobájából, hogy " csendesebben, éppen dolgozom ". Ron pizsamában szaladgált le-fel a lépcsőn mert valamit mindig lent hagyott, míg Ginny kétszer is lecsúszott a lépcsőn. Egyszer egy elhagyott zokni miatt, egyszer pedig Harry láttán. A padlón elejtett tárgyak, ruhák hevertek, amiket kerülgetve értem le. Ám ott sem volt vészesebb a helyzet.

Mrs. Weasley őrült gyorsasággal készítette a reggelit és a tízórait a vonat útra, a közelben pedig az ikrek a nappali szőnyegén pakolták a ruháikat a frissen mosott, száraz összehajtogatott kupacból. Hallottam egy jó párszor, hogy " ez nem az az enyém", " enyém a kék, tiéd a barna, vagy " ez a tiéd te hülye " kijelentéseket, amin jót mosolyogtam. Egyedül Hermione és Bill volt teljesen nyugodt. A lány időközben kikászálódott az ágyból és az útja a kertbe vezetett, ahol a körte fa árnyékában olvasott, míg Bill a konyhában szürcsölte a kávéját.
Bár én is nyugodt lehettem volna. Miután megjártam a mosdót észbe kaptam, hogy bizony a naplóm nincs meg. Így végül én is beszálltam a kétségbeesett rohangálásba egy elveszett tárgy után.

- Nem láttátok a naplóm? Egy bőrkötéses könyv szerűség. - kérdeztem miközben felemeltem egy párnát a nappaliban. Tisztán emlékeztem, hogy a környéken írtam bele utoljára.

- A konyhapulton nézted már? - emlékeztetett Fred. - Valamit láttam ott.

Természetesen nem az volt, csupán Mrs. Weasley egyik szakácskönyve. Végül kénytelen voltam az egész nappalit felforgatni míg megtaláltam, de megérte. Az asztal alá volt beesve, amit csak akkor vett észre George, amit elvette a bőröndjét onnan, ami takarta azt. Megkönnyebbülten fújta ki a levegőmet és vettem magamhoz a naplót, amibe oly sok mindent írtam már.

Egy óra múlva már meg is érkezett a házhoz a hívott taxik. Közel sem volt volt fényes az utazás, hisz sokan voltunk még több cuccal. A sofőrök kételkedtek is abban, hogy el fogunk- e férni, de természetesen megoldottuk egy kis tágító varázslattal, amit ők észre sem vettek. Aztán indulhattunk is a King' s Cross pályaudvarra. Életemben elöször jártam itt, így érdeklődve figyeltem a helyet, az embereket és a modorukat. Magunk előtt toltuk a ládáinkat kocsira szerelve és kisebb csapatokra szakadtunk és külön várakoztunk. Billel ment Harry, Ron és az ikrek, míg én, Zoey, Hermione és Ginny Mrs Weasleyvel tartottunk, aki meghökkentő dologra utasított.