Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟛𝟞. 𝙰𝚣 𝚒𝚐𝚊𝚣𝚜á𝚐 𝚗𝚢𝚘𝚖á𝚗

______________________

Azon a bizonyos napon nem tudtam több hosszú órára nyugovóra hajtani a fejem az éjjel. Csupán forgolódtam, a sötétségben a mennyezetett néztem esetleg a csillagos eget az ablakon át, ahol ott fénylett a Pandora csillagkép, mint minden éjjel. Néha elbóbiskoltam, de minden apró neszre felriadtam. Arra, ha Ginny pozíciót váltott álmában vagy amikor a folyosón valaki elment az ajtó előtt. Ideges voltam és talán kicsit kétségbeesett is.

Az életben az egyik legnehezebb dolog, ha a múltad újra szembe jön veled. Ha akarod, ha nem. Újra és újra az orrod elé dörgöli szemtelenül a múlt történeteit, hogy sose felejtsd el.

Reggel hétkor mikor már a kakasok órákkal ezelőtt rákezdtek a hátsó udvaron én a lehető legcsendesebben felkaptam a kisszékről az előre kikészített ruhámat, magamhoz vettem a táskám és a pálcám majd lelopakodtam az emeletről, hogy a fürdőben átöltözhessek.

A házban csend uralkodott, még Mrs. Weasley sem forgolódott a konyhában a tűzhely mellett. Ha ételre gondoltam  felfordult a gyomrom, így felvettem a bakancsom, kabátom és a sálam, majd a hátamra kaptam a hátitáskám. Nem köszöntem el senkitől. Még tőle sem. Ahogy kiléptem a bejárati ajtón megcsapta az arcom a decemberi reggeli fagy. Ködös és fehér volt minden, a kertben, hátul az ólban, de az a szerencsétlen kakas még mindig fújta a magájét. Nem messze előttem pedig ott állt talpig munkaruhában Mr. Weasley. A személy fáradtan, de mosolyogva üdvözölt majd letette a földre a zsupszkulcsot, ami jelen esetben egy összetaposott sörös doboz volt.

- Még van két perced, Layla.

- Köszönöm a zsupszkulcsot, Mr. Weasley!

A férfi csak legyintett kedvesen és órájára pillantgatott fél percenként. Amikor bejelentette, hogy tíz másodperc maradt még hozzátette :

- Mellesleg, áldásom rátok George-dzsal, Layla.

Azzal a csupszkulcs magával ragadott. Pillanatok alatt eltűnt előlem Mr. Weasley, aki a munka előtt segített nekem.

Egy végeláthatatlan alagútban éreztem magam. Mintha a köldökömnél fogva rántottak volna át egy másik világba. De aztán landoltam, egy jól ismert erdő szélén. Leporoltam a nadrágom az esés hatására és a főút felé indultam jól körbenézve, remélve, hogy senki nem látott semmit. Ezekben a korai órákban egy mugli számára sok lehet egy ilyen látvány.

A tábla mutatta a környék nevét, ahogy kiértem egyenesen a betonozott útra. A járdán haladtam végig a néhány járókelő között, aki vagy munkába sietett vagy a házikedvencét sétáltatta. Egyenesen a legközelebbi metró állomáshoz sétáltam, ami alig negyed órámba telt, de jól esett a reggeli séta és a friss levegő, ami aztán életre keltett úgy igazán.

Séta közben jól megfigyeltem a boltok kirakatát, az emberek sietségét. Gorombák voltak és figyelmetlenek.

Jegyet váltottam a megmaradt mugli pénzérméimmel és éppen elkaptam azt a járatot, amelyik bevitt a városba, Delaware-be. Laposakat pislogtam, miközben minden föld alatti megállónál egyre többen száltal fel. Volt időm megfigyelni a muglik viselkedését, de éppen elég is volt. Amióta ismerem a varázsvilágot nem éreztem magam sohasem igazai városi lánynak Észak-Amerikában. A végállomás előtt két megállóval kellett elhagyon a metrót és irányjelző és menetrend táblákat nézve félig pedig emlékezetből buszra szálltam, ami közelebb vitt a célhoz, onnan pedig néhány perc séta után meg is érkezdtem a főúton talalható 94-es számú kertes házhoz.

Haza érkeztem.  

Ott álltam és mély levegőt vettem. Az az építmény előtt, ahol felnőttem, ahol a legszebb és a legnehezebb időszakaimat éltem át. A ház előtt terpeszkedő gyep és az ezeréves postaláda, amin három színes festett kéznyom díszített. Kitártam a kopott kis fakerítést és a kavicsokkal megszort úton egyenesen a bejárati ajtóhoz sétáltam. A kis verandán ott állt üresen a kutyaház, ami anno Bonnie helye volt. Gondoltam rá, hogy átcsöngetek a szomszédba és meglátogatom a kis beaglet, de talán már meg sem ismerne. Ha nem így alakult volna a dolog, még mindig a mi portánkon szaladgálna boldogan az öreg kutyus. De így, hogy a Malfoy-kúriába nem vihettem, Zoey allergiás a kutyaszőrre, a kedves idős Bethany néni viseli gondját. Mindig is szeretett Bonnie az idős közelében lenni, így nem volt kérdés kinek a gondjára marad.