Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟝𝟙. 𝙴𝚖𝚕é𝚔𝚎𝚔 𝚎𝚛𝚎𝚓𝚎

_________________________

A szemem pillanatok alatt kinyilt, miután az egész házat egy hangos puffanás rázta meg. A zaj forrása a bejárati ajtó felől jött, ahonnan léptek zaja csendült fel. 

Hatalmas félelem kerített magába, ép ésszel nem tudtam gondolkodni a hirtelen ért történések által. A sötét nappali kanapéján fekve próbáltam hunyorogni, miközben a szívem őrülten vert és fázni kezdtem. Alighogy mocorogni kezdtem erős kéz gazdája vont magához közelebb és közelebb. George meleg meztelen felső teste teljesen az enyémnek simult. 

Ezernyi gondolatnak kellett volna átszelnie az agyam, ennek ellenére egy racionális gondolat sem közelített meg. Mi tévő lehettem volna? A pálcám méterekkel arrébb, sötét volt, egyetlen lehetőségem George hangtalan felébresztése volt, ám odáig nem jutottam el. Az idegen fényt varázsolt a pálcája végén. 

- Lumos Maximus!

A helységet hirtelen erős fény töltötte be, míg a hang hallatán azonnal tisztult a fejem. Hirtelen kaptam a melltartóba bújtatott felsőtestem elé, és fordultam piros fejjel George felé. 

- Ó TE JÓ ÉG! - kiáltott fel Andromeda és a szeme elé kapta a kezét. - TE. JÓ. ÉG. ÉN NEM LÁTTAM SEMMIT! APÁD VISSZA JÖN EZÉRT ÉRTEM ÉS MAGÁVAL VISZ AZ ÁRNYAK KÖZÉ! MERLINRE! FIATALOK! MÉG ÉS IS OKOSABBAN CSINÁLTAM! ADTAM ÓVSZERT!

Zavaromban piros fejjel pillantottam felé, mire elkaptam volna a tekintetét már dehopponált. Meglepettségemben meg sem tudtam szólalni, csak George kuncogását hallottam, aki időközben teljesen felkelt a zajra. 

- Még jó hogy volt rajtad ruha - vigyorgott és kacsintott egyet fáradtan, miután a pálcáját megtalálva fényt hozott a sötétségbe a hold sugarai mellé. 

- Fehérnemű! - akadtam rá ki zavartan és magunkra néztem. - Az nem számít ruhának!

- Akkor levegyem? - kérdezte pajzánan mosolyogva és a hátamra csúsztatta a kezét. 

- Újra? - tettem fel a kérdést megenyhülve és hagytam, hogy csókot adjon a vállamra. 

- Úgy az igazi - feleli George és pillanatok alatt óvatosan kikapcsolta és a földre ejtette. - Kényelmesebb nem de? 

- Ez tagadhatatlan - forgattam meg a szemem mosolyogva, de zavartságom nem tudtam elrejteni. 

- Miért jött? - kérdezte mély hangján miközben meleg keze az egész testem vonalait simogatta. - Hogy-hogy jött? Baj van? 

Sóhajtottam és lesütöttem a szemem. 

- Teljesen elfelejtettem szólni Andromedának, hogy ma itt maradok - válaszoltam csendesen. - Azt hihette, hogy baj van. Most egy életre elkönyvelte ezt magának. 

- Vagy csak egy vicces történet lesz ebből, amit majd az unokáknak fog mesélni - nyugtatott meg George. - Ne aggódj, kedvesem. 

Óvatosan hozzá hajoltam és hagytam, hogy az ajkaink eggyé váljanak és kecses könnyed táncot járjanak. Kezem széles vállára siklott és simogatni kezdtem. A pár órája történt kellemes történések képei villantak a szemem elé a sötétben. Az apró és óvatos mozdulatok, a gondoskodó szavak, az élvezetek hangja, a testek alakja a sötét nappaliban. 

- Megbántad? - kérdeztem hirtelen.

Pillanatokig nem válaszolt, ami elbizonytalanított abban, hogy tudta-e hogy mire gondoltam. 

- Akkor lennék a világ legbolondabb embere - felelte csendesen és közelebb húzott magához. - Te, kedves Layla? 

- Minden percét élveztem, mégha csak lassan haladunk akkor is - jegyeztem meg suttogva, miközben vissza gondoltam keze járására, hosszú ujjaira. Számomra sokat jelentett, míg ez az apró lépés is, hogy közelebb és közelebb kerüljek a vörös fiúhoz. A bizalmam hónapok alatt lassan építettük fel, minden nap bizonyított és a kapcsolatunk erősödött és mi magunk is. Hiszen nem könnyű egy összetört, bizalmatlan lányt újra bízásra bírni. Ám neki sikerült. Elérte azt, hogy ne csak a lelkünk, hanem a testünk lassan haladva teljesen összeforrjon egy nap.