Bársonyrózsa // GEORGE WEASLEY // HUN. ff.

𝟜𝟜. 𝚃𝚒𝚝𝚔𝚘𝚕𝚝 𝚝𝚎𝚑𝚎𝚝𝚜é𝚐

_______________________________

Az időt nem tudjuk megállítani, még ha akarnánk se. A hetek teltek, napról napra több teher zúdult a nyakunkba. Dolgozatok, felelések, míg mi jó diák módon mindent az utolsó pillanatokra hagytunk. Én képes voltam éjjel is tanulni, de őszintén szólva nekem megérte. Már eltelt egy fél év, amire még év elején úgy gondoltam, hogy egyszerűbb lesz. Tény, hogy a RAVASZ vizsga jővőre lesz, a céljaim előttem lebegtek. Ötödévben volt pályaválasztási tanácsadás, és én töretlenül hiszek az álmaimban, hogy még is mi szeretnék lenni. Az élet ugyan kiszámíthatatlan, ezért kellenek az álmok. Igy tudunk valamibe kapaszkodni, és ha álom marad kevésbé sérülünk a valóságban, ha nem válik valóra, mintha sikerült volna, ám összedőlt minden. 

SVK óráról léptem ki, ahol a nonverbális varázslattal foglalkoztunk, amikor Zoey hirtelen oldalba bökött. 

- Találkozok Lee-vel - közölte hirtelen. - A kviddics pályán leszünk. 

Kissé csúnyán néztem rá, miközben az embertömegben sétáltunk a következő órára. 

- Még nem ülhetsz seprűre - jelentettem ki határozottam. - Elmondta a javasasszony, még ne erőltesd a sportot. 

- Kutya bajom - erősködött. - Minden rendben velem. 

Persze, hazudott, tudtam jól. Hiába nem mutatja ki, még közel sincs teljesen jól. Mentálisan és fizikailag még gyógyulnia kell. Észre vettem rajta, hogy hirtelen változik a kedve, sokszor étvágytalan vagy csupán motiválatlan. Tisztában voltam azzal, hogy hiányzik neki a kviddics, ez tény. Elvették tőle azt, ami a világot jelentette neki. Ha a magasban volt, ha repült, akkor volt igazán otthon.

 Hosszan sóhajtottam. Félre kellett tennem az aggodalmam, mert Zoey így jobban szenvedett, mintha biztonságban lenne. 

- Ha bármi bajod esik, isten bizony, hogy Lee nem éli meg a holnapot - közöltem vele végül.

Így a nap végére Zoey és Lee is eltűnt órákra. Bíztam a fiúban annyira, hogy tudjam ő vigyázni fog Zoeyra. McGalagony professzor irodája felé lépkedtem egymagam, hisz fontos kérdésem lett volna, amikor is kiszúrtam a szemem sarkában egy ismerős alakot. A folyosó egyik ablakában állt karba tett kézzel, és szigorúan a tájat figyelte. Lassan közelítettem a lány felé, mire hirtelen megszólalt. 

- Eltévedtél, griffendéles? - kérdezte. 

- Ugyan, Jasmine Burke - kezdtem mosolyogva. - Egy jó griffendéles sosem téved el. 

Nem fordult felém, de megejtett egy halvány mosolyt. 

- Mi járatban koszál egy mardekáros a griffendél torony környékén?

- McGalagonyhoz jöttem - felelte egyszerűen. - A Reggeli próféta vezetője levelet küldött nekem, de nem hozzám érkezett be. 

- Remélem pozitív a levél tartalma - jegyeztem meg. 

- Beadtam a jelentkezésem - újságolta el a hírt egy kis idő elteltével. - Most jött meg a válaszlevél. Fiatal gyakornok lennék ott. 

Ezek után az órájára pillantott, és pontban este hat órakor bekopogtatott a házvezetőnőm ajtaján, ahol aztán egy bő tízenőt percre eltűnt. Nem volt kérése felém, hogy várjam meg, hisz barátoknak nem állítottam magunknak, inkább nem gyűlöljük egymást a házak közötti ellenszenv ellenére. Így leültem az egyik padra és megvártam őt. 

Idővel beszéd ütötte meg a fülem az iroda felől majd nyílt az ajtó. Elköszönt a professzortól Jasmine, majd miután bezárult az ajtó hitetlenkedve a szája elé tapasztotta a kezét, míg a másikban egy borítékot szorongatott. Nem tűnt szomorúnak.